Kórház és vidéke

Posted by

Fábián András //

Napok óta azon megy a közbeszéd (egy része, amelyik éppen nem a Fidesz valami újabb tematizáló
baromságán rágódik), hogy Kósa Lajos koronavírusos, és bevonult a kórházba. Én ugyan már régen
nem foglalkozom ezzel az emberrel, de most mégis, kissé nagyobb kitekintéssel, ráfanyalodom, hogy
az ő példáján keresztül keressek választ egy-két égető problémára. Hogy találok-e, arra persze semmi
garancia.
Az a tény, hogy Kósa Lajos kórházi ápolásra szorul és el kell rekeszteni a külvilágtól, egyáltalán nem
meglepő. Az a sanda gyanúm azonban, hogy ezúttal még nem a számára legmegfelelőbb, zárt
részleget jelölték ki tartózkodási helyéül. Tudom, olcsó poén, de minden esetre nem kevés a
tényalapja. Bevonult a Lajos a kórházba, állítólag a Covid részlegre, kétágyas szobába. Nem tudhatni,
van-e szobatársa, de ha lenne is, nem szívesen lennék a helyébe. Különösen, ha valami értelmes,
gondolkodó az a szerencsétlen sorsüldözött, akit ugyanabba a helységbe installáltak. Kósával
beszélgetni felér az egészséges agy tekervényeinek szőnyegbombázásával. Napalmmal. Ez innen, a
messzi távolból is kockázat nélkül megítélhető. Ha adhatok tanácsot e képzeletbeli szobatársnak,
akkor a legjobb, ha aléltnak tetteti magát. Hivatkozhat nehéz légzésre és kérhet oxigén maszkot. Igaz,
hogy ezek nem fogják megvédeni Kósa monológjaitól, amelyek bizonyosan vannak. Erre nagyobb
összegben vagyok kész fogadni.
Igazán beteg ember azonban általában gyógyul és nem beszél. Kevéske erejét nem fecsérli efféle
hívságokra. A koronavírus fertőzés amúgy is elég deprimáló. Napról napra kevesebb az erő és a
levegő. Mindennel spórolni kell. Én nem tudom, hogy hol fekszik a Lajos és ki az ő orvosa. Bizonyára
csak nagyon megbízható, tudós emberre bíznak egy ekkora nemzeti kincset, mondhatni
hungarikumot. Eddigi tapasztalataim alapján persze nincs semmi okom kételkedni a kormányzati
tájékoztatás hitelességében. A Lajos beteg. Ez fakt.
Pintér miniszter úr pár héttel ezelőtti kioktatásából tudjuk, hogy jobb, ha a riporterek nem kérdeznek
rá államtitkot képező információkra, mert ezzel elkövetik a bűncselekményre való felbujtás
tényálladékát. Ez egyben bűnrészessé is teszi őket, vagyis ugyanolyan súlyosan büntetendők, mint aki
említett bűntettet elköveti. (Én ettől előbb elámultam, majd olyan jót derültem…)
Viszont tamáskodva fogadtam a mi drága jó Lajosunk lebetegedéséről szóló bejelentést közvetlenül
azután, hogy ő viszont óvatlanul elkövette az államtitoksértés főbenjáró bűncselekményét.
Mondhatnánk gondatlanságból. Véletlenül. Sőt: mint tudjuk immár, felbujtásra. Hiszen – ahogyan azt
látni lehetett a filmhíradókban – egy riporter tolta az orra alá a mikrofont: igaz-e, hogy a
Belügyminisztérium szerezte be a Pegazus szoftvert? A meglepett Lajos köpni nyelni nem tudott a
hirtelen felbujtástól, de azért csak kinyögte, hogy igen. Ezzel elmondta az államtitkot. Ráadásul nem
is egyet. Van nekünk Pegazus, és azt a Pintér úr minisztériuma szerezte be. Hoppá, hoppá!
Apró szépségtapasz a bibircsókon, hogy állítólag mégsem a Belügyminisztérium volt a vevő. Minden
esetre Lajost egyből kivonták a forgalomból, elrendelték a látogatási tilalmat az összes kórházban és
– úgy tűnik – hírzárlat van.
A dolog lényege azonban nem Lajos és nem a Pegazus léte, vagy nem léte, megvásárlása vagy meg
nem vásárlása. Minden államnak joga és kötelezettsége megvédeni az állam és az állampolgárok
biztonságát. Vannak olyan különösen veszélyes államellenes cselekmények, amelyeket mélyen
konspirálva, titokban készítenek elő, hajtanak végre. Ezek felderítésére minden országban különleges
szolgálatok működnek, amelyek a munkájuk során speciális eszközöket és módszereket alkalmaznak.
A cél: még azelőtt, hogy az elkövetők rájönnének, felderítsék megelőzzék és megszakítsák a
tevékenységüket. Emberéleteket óvnak meg, hatalmas anyagi károkat előznek meg a titkos operatív

eszközök és módszerek alkalmazásával. Ha a bűncselekmény megvalósult, akkor a bizonyítékok
beszerzése, az elkövetők felkutatása és törvény elé állítása a cél. Vagyis nagyon is rendben van, hogy
a szolgálatok igyekeznek a legkorszerűbb felszereléssel dolgozni. Ha vettünk ilyet, jól tettük. Ahogyan
annak idején egy legendás hírszerzőtiszt mondta: nem az a titok, hogy te ki vagy, hanem az, hogy mi
van a fejedben, mivel foglalkozol.
Akkor válik ez az egész dolog problémássá, ha ezeket az eszközöket úgymond a valós, hétköznapi
életben olyanok ellen vetik be, akiknek semmi közük semmiféle bűnös cselekményhez vagy körhöz.
Még akkor sem, ha például a felbujtás bűncselekményét Pintér úr megmosolyogtatóan széleskörűen
értelmezi. Ártatlanokkal szemben vetik be személyes vagy politikai érdekből. Most szinte a fülembe
cseng a hírszerzésért felelős külügyminiszter hangja: „Nem lehetséges, hogy Magyarországon bárkit a
szakmája miatt hallgatnak le”, és „minden egyes technológiai megoldást, amit vásároltak magyar
titkosszolgálatok, azt törvényesen használják”. Mondhatnám, hogy Szíjjártó hülyeségeket beszél,
hiszen nyilván a külföldi diplomatákat is lehallgatják, megfigyelik munka közben. Mondhatnám, hogy
a titkosszolgálatok embereinek kötelező tudomásul venniük, hogy meghatározott időszakonként
titkos eszközök útján ellenőrizhetik őket. Mondhatnám, hogy a bűncselekmények gyanúsítottjait is
éppenhogy munka közben igyekeznek megfigyelni, hiszen ebből lesz a bizonyíték. Nem mondom,
mert egyrészt Szíjjártó ezekben a kérdésekben nem partner, másrészt ő a szavak kiforgatásának nagy
mestere, mindössze annyit fűzne hozzá, hogy pontatlanul fogalmazott.
Márpedig itt nem is ez a gond, hanem az, hogy a titkos adatgyűjtést a rendszerkritikus, ellenzéki
beállítottságú személyek magánéletének megismerésére és dokumentálására használták/használják.
Vagyis politikai célból! Erre pedig nem lehet azt mondani, hogy megfelel a jogszabályoknak. Mi több:
ez IS bűncselekmény. Az 1995. évi CXXV. törvény [Nemzetbiztonsági Törvény – Nbtv. ] 56. §-ban
felsorolt titkos információgyűjtést az igazságügyért felelős miniszter engedélyezi. Ez az engedélyezési
eljárás is titkos. Vagyis Szíjjártó Péter sem tudhat róla semmit. Még akkor sem, ha ezt az engedélyt az
ő luxusnyaralásaival foglalkozó riporter személyére nézve adták ki. Aggodalommal vegyes
kíváncsisággal kérdem mostmár: lehetséges, hogy a külügyminiszter feleségét is lehallgatja valaki?!
Teljesen szabályosan persze. Bár törvényességről már rég nincsen szó ez esetben sem, hiszen az
engedélyt nem a törvényileg felhatalmazott miniszter asszonyság, hanem a helyettese írja alá.
Micsoda fertő!
Szerintem hamarosan Szíjjártó kolléga is egy zárt egészségügyi intézménybe vonul, ahol a
bűncselekményre felbujtó újságíróktól kellően védett kétszobás kórterem csendje várja. Neki és Kósa
kollégának is innen kívánok mielőbbi felgyógyulást!