Demeter Szilárd miért adja a bankot?

Posted by

Zöldi László //

Volt egy barátom, akit korán temettünk el. Jól írt, kísérletezett novellával és
irodalomtörténettel is, mellettük pedig kitűnően zongorázott. Telt-múlt az idő, dramaturgként
kereste a kenyerét (mások írásait tévésítette), és fröccsözés közben kesergett. Műfaj nélküli
művésznek nevezte magát. A negyvenedik születésnapján lett öngyilkos. Úgy érezte, hogy
nem találta meg önmagát.

Eddigi alkotásai alapján ugyanilyen művésznek vélem a 46. életévét taposó Demeter
Szilárdot, aki szintén nem találta meg a műfaját. A szellemi öngyilkosság sajátos formáját
választotta, a kultúra menedzselésére adta a fejét. Ebben az értelemben a Petőfi Irodalmi
Múzeum vezetői között voltak elődei. Horváth Márton, aki a Rákosi-korszakban töltött be
jelentős szerepet az állami kultúrpolitikában, és „érdemei elismerése mellett” nevezték ki a
PIM főigazgatójává. Raffai Sarolta kalocsai írónő – mellesleg anyám általános iskolai
osztálytársa – is a PIM főigazgatójaként sertepertélt az országgyűlésben. Horváth Márton
egyetlen regénye a lebukott kultúrfunkci szembenézése önmagával, Raffai Sarolta pedig a
Rokkant-telepi kisemberekről írt vastag regényt.

Irodalmi igazgatóként egyikük sem tett szert akkora hatalomra, mint kései utódjuk, aki tárca
nélküli minisztereként intézi a kultúra ügyeit. S mert tisztában van a művészeti teljesítménye
és a hatalma közti ellentmondással, évenként kurjant egy nagyot. Most éppen kukázná a
magyar irodalmat, gyűlöli a magyar színházat, és unja a magyar filmeket. A tőle függő
és/vagy független művészek pedig felhorkannak. A nyilvánosság fórumain adnak hangot az

2

ellenérzésüknek, nemtetszésüknek. A magyar kultúrát sok milliárd forintból igazgató Demeter
Szilárd tehát nagyotmondásairól vált híressé, sőt hírhedtté.

Esetében a nagyotmondás azt jelenti, hogy adja a bankot. Fontoskodva állít valamit, ami
borzolja a kedélyeket. Hantázik, henceg, hivalkodik, hűhót csap, kérkedik. Magas lóra ül.
Mondandójának nagy feneket kerít, nagyra van magával, nagyzol. Van egy közmondás,
miszerint „Olyat mondok, hogy magam is megbánom.” Nos, ez az, ami őt aztán nem jellemzi.
Olyasmit mond, amivel hiteles művek híján hívja föl magára a figyelmet. Esze ágában sincs
megbánni azt, amivel provokálta a magyar művészvilágot. Megnyilvánulásai azt sejtetik,
hogy ha alkotóként nem is, nagy hatalmú kultúrfunkcionáriusként megtalálta a hangját.

Tíz mondat Demeter Szilárdtól

Eleve nem tartom magam írónak, az írás csak a hobbim és szenvedélyem. (Origo.hu, 2017.
november 24.)

Döntéseket kell hoznom olyan témákban, amikhez vajmi keveset konyítok. (Előretolt
Helyőrség, 2018. október 20.)

Senkiházizhat engem Radnóti professzor úr, ettől még minden papírt én írok alá. (Origo.hu,
2020. február 1.)

Én úgy vagyok zenész, mint ahogyan író. (Mandiner.hu, 2020. június 26.)

Az összes személyi ambíciómmal szembemegy az, amit éppen csinálok. (Reaktor podcast,
2020. július 8.)

Ebben a rendszerben is megbukhatok, ha túl nagyra növök. (Válaszonline.hu, 2020. július 9.)

Prózaíróként az engem gyalázó írók többségénél akkor is jobb novellát írok, ha éjszaka
felébresztenek, és nem adnak kávét meg cigit. (Kontra.hu, 2020. november 7.)

A multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai
életformára halálos. (Origo.hu, 2020. november 28.)

Ha rajtam állna, akkor a magyar irodalom 80 százalékát valószínűleg kukáznám. (Telex.hu,
2021. november 8.)

Gyűlölöm a színházat. (Telex.hu, 2021. november 8.)

Médianapló, 2021. november 10.