Krassó

Posted by
Demszky Gábor
>1984. június 8-án hajnali hatkor nyomozók verték fel Krassó Györgyöt és Háy Ágnest. Megvárták, amíg felöltöznek, aztán írásmintát vettek a Krassó szobájában talált írógépről. A nyomozóknál nem volt idézés vagy házkutatási parancs. Beszállították őket a Tolnai Lajos utcába, az Állambiztonsági Alosztálynak fenntartott irodába. Krassótól elvették a személyes tárgyait, majd közölték vele, hogy egy ’56-ról szóló interjú miatt bíróság elé fogják állítani. A vád közösség megsértése lesz, keressen ügyvédet. Az interjú az általunk szerkesztett Hírmondó című folyóiratban jelent meg, és a SZER Kommentár nélkül című műsorában is felolvasták. Itt következik a történet „krassós”, csak rá jellemző mozzanata. Gyuri perfekcionista volt, és utólag felfedezett egy hibát a szövegben. Ezért levelet írt Kasza Lászlónak, hogy csak akkor járul hozzá az interjú második részének a közléséhez, ha a hibát a SZER korrigálja. A levél lebukott, és az állambiztonsági alosztályon landolt. Krassó jegyzőkönyvbe mondta, hogy ő adta az interjút, és a javasolt szövegmódosításokkal hozzájárult annak közléséhez. Délután háromig bent tartották, a következő héten még egyszer kihallgatták, és közölték vele, hogy rendőrhatósági megrovásban részesítik. Krassó tovább protestált, mutassák be neki azt a jogszabályt, amely tiltja a Szabad Európa Rádióval való érintkezést. Az egész ügyben az volt az újszerű, hogy az állambiztonságiak egy interjú témája miatt indították el az eljárást – emiatt komolyan aggódtam –, amit a KGST közelgő csúcstalálkozója előtt gyorsan lezártak. Krassó az eljárásról és az őt ért méltánytalanságokról újabb interjút adott a SZER munkatársának. Számtalan házkutatást tartottak nála, minden nála lévő kiadványt elvittek, nemcsak a szamizdatokat, s a környezetét megfélemlítve arra törekedtek, hogy teljesen elszigeteljék. A házkutatás-sorozat, az előállítás, a rendőrhatósági megrovás után következett a szabadlábon lévő ellenzéki házi őrizetének számító rendőri felügyelet. Azt akarták, hogy Krassó maradjon otthon, ne tudjon szervezkedni, és ha mégis megszegi a szigorú szabályokat, akkor simán el lehessen zárni. Erről szólt a játék, fokozatos leszorítás volt ez, lehetőleg úgy, hogy levegőt se tudjon venni az áldozat. Krassó szívinfarktust kapott, ám amikor hazaengedték, még intenzívebb munkába fogott. Ontotta az ’56- os kiadványokat. Május közepe táján meglátogattam. Akkoriban sűrűn találkoztunk, és ma már az sem titok, hogy néhány szamizdat kiadvány elkészítését és kinyomtatását ő hitelezte meg. Kész példányokkal, könyvekkel és folyóiratokkal egyenlítettük ki a számlát. Gyuri többek között a pénzhez is értett, és mindig lehetett rá számítani, amikor megszorultunk.
De térjünk vissza a májusi látogatásra. Krassó az előszobából betuszkolt a konyhába, és arra figyelmeztetett, hogy a szobájában három spicli várja vissza. Az volt a szokása, hogy ha megtudta, vagy csak feltételezte valakiről, hogy a BM-nek dolgozik, akkor nem szakította meg vele a kapcsolatot. Tudod, akkor küldenének valaki mást – hajtogatta. Emiatt a környezetében mindig volt valaki, aki jelentett. Gyuri után ennek köszönhetően 16 vaskos dosszié maradt. A legjobb tudomásom szerint ezek a Történeti Hivatalba kerültek, és azért nem semmisültek meg a Dunagate botrány idején, mert Krassót a londoni tartózkodása során már a III/II. figyelte, és az iratmegsemmisítés nem volt teljes körű.
Amikor Krassót követve beléptem a hallba, ott egy ismerős zsokét és egy ismeretlen hölgyet láttam, akik arra vártak, hogy Gyuri befejezze a három vendégével a szívélyes eszmecserét. Ez a beszélgetés a spicli jelentésekben három változatban is fennmaradt. Mind a hárman beszámoltak róla, hogy Krassó százéves nagymamája időnként benyitott az ajtón, és megkérdezte, hogy az unokája mikor megy le vásárolni.
A három spiclinek köszönhetően ez a beszélgetés is fönnmaradt, mint ahogy az is, amelyben Krassó azzal dicsekedett, hogy a Hírmondó 2. számában megjelent interjú valójában az ő saját írása. Ám arról is beszámolt, hogy a nálam talált Szaharov-tanulmánynak az volt az egyetlen példánya, ami a rendőr kezébe került, de végül is a nagy kavarodásban a rendőrök nem vették el, ezért kerülhetett be a Hírmondó 2. számába, az ő interjúja mellé. Gyuri sokat beszélt, és a titkosszolgálat emberei mindent lejegyeztek, már amit megértettek ebből a másokat gyakorta malíciával kezelő szóáradatból. Krassó témája szinte mindig ’56 volt. Ő a másik Magyarországot képviselte abban a korban, amikor a Kádár-rendszer ’56-tal együtt elföldelte és hallgatásra ítélte a magyar közelmúltat. Otthon, családi körben sem beszéltek róla, féltve a gyerek iskoláztatásának lehetőségét, a háztájit vagy a hivatali előmenetelt. A másik Magyarország hallgatott. Egy a ’70-es években készült felmérés szerint négyből három családban alig tudtak valamit ötvenhatról. Az én családom sem beszélt erről otthon, csak elejtett megjegyzések voltak, néhány szó, emléktöredékek, pedig lett volna mit mesélni. A demokratikus ellenzék megtörte ezt a hallgatást, és ahogy haladt előre az idő, egyre merészebben és hangosabban. 1981-ben már megemlékeztünk Nagy Imréék kivégzéséről, méghozzá nyilvánosan, a hétfői szabadegyetem egyik előadása után. Krassó ezzel az előre be nem jelentett és a házigazdák számára is váratlan, spontánnak látszó megemlékezéssel a temetők és a felejtés csendjéből hozta elő ’56-ot. Aznap este nemcsak ő beszélt, nemcsak Nagy Imre utolsó rádióbeszédét hallgattuk meg, nemcsak az Egy mondat a zsarnokságról hangzott el, de azt is tudtuk, hogy ez a megemlékezés megindítja az őszinte, mély párbeszédet 1956-ról. Ennek már nem lehetett gátat vetni, hiába próbálták a kihallgatások során a megemlékezés résztvevőit a házigazdákkal együtt a következő napokban megfenyegetni és megzsarolni. Ez előbb-utóbb mindenképpen megtörtént volna, de Krassó ezzel a performance-szal az ellenzéki diskurzus fő témájává tette 1956-ot. Ahogy kedves barátom, Nagy András megjegyezte, Krassó addig sem húzta nagyon az időt. Ő már korábban is főleg a Corvin közről, a kivégzésekről és a 301-es parcelláról beszélt, ahová ő vitt ki először, hogy lássam, hová küldte Kádár János a politikai ellenfeleit. Az elföldeltek jeltelen sírjai Kádár rossz lelkiismeretéről szóltak. A titkosrendőrök a 301-es parcella gazos zugaiba is követtek bennünket.