Helyben járás, egy, kettő

Posted by

Fábián András
>Hosszabb ideje gondolkodom én már ezen a dolgon. Egészen pontosan azóta, mióta Karácsony visszalépett Márki-Zay javára. Egészen pontosan azon, hogy hogyan kellene továbblépni ebben a helyzetben. Nálam azért tartott ez ilyen viszonylag hosszú ideig, mert az első indulatoknak le kellett ülepednie. El kellett távolodnom a váratlan esemény okozta sokkhatás pillanataitól. El kellett halványulnia bennem annak a kérdésnek, hogy honnan és mi végre jelentek meg hirtelen azok a tízezrek az előválasztáson, akikben az ő sorsukért közvetlenül is felelős képviselő-jelöltek megválasztása érdekes módon semmiféle emeltyűt nem mozdított meg. Ezzel szemben MZP miniszterelnökségének esetleges lehetősége olyan erős szívóhatást fejtett ki rájuk, hogy tömegestől rohantak az urnákhoz.

Karácsony szerint MZP az, aki – vele ellentétben – képes legyőzni Orbán Viktort. Most, hogy már lassan elfedi a múlt emlékeit az idő vasfoga, próbálom ebből a szemszögből nézni, felfogni, hogy mi is indíthatta erre a lépésre. Visszalépésre. Nem nehéz belátni, hogy Karácsony döntésének hátterében a 2018-as kudarcélmény hatása húzódik meg, amikor ugyancsak ő vezette az MSZP-Együtt listáját. Igaz, hogy akkor nem volt összefogás, és az általa vezetett pártegyüttes még viszonylag komoly erőt tudhatott maga mögött. Tegyük hozzá, gyorsan sikerült is ezt az erőtől „megszabadulni”, és ma már két törpepártról beszélhetünk. Viszont létrejött a hatpárti együttműködés, amelynek erejében – ezek szerint – Karácsony egyáltalán nem bízik annyira, hogy ne passzolja le a listavezetői helyet egy olyan politikai újoncnak, aki mögött még párt sem áll, csupán egy mozgalom. Mire a választások lezajlanak, gondolhatta Karácsony, már a kutya sem fog emlékezni arra, hogy hogyan is volt, mint is volt ez az ő megfutamodása, vagy visszalépése, vagy politikai alkuja. Én a magam részéről nem tudom minek nevezni. A motiváció viszont bizonyosnak tűnik. Ha győz ez az MZP – jó, ha meg veszít, akkor sincsen nagy baj. Vigye el ő a balhét.

Ahogyan azt boldogult emlékű nagymamánk mondogatta volt, most már kár belesírni a kiömlött tejbe. MZP a miniszterelnök jelölt és kész, slussz, passz. Vártam hát izgatottan, hogy mit fog kitalálni, vagy mi van már eleve a tarsolyában, amitől ő az a bizonyos, aki egyedül képes legyűrni a diktátort. Vártam, vártam, és most is várok. Lassan egy hónapja. Figyelek. Hallgatózok. Minden kis neszre felkapom a fejem. Aztán visszaalszom. Ugyanis baromi álmosító és fárasztó ez a nagy csend. MZP most kezd (!) csapatot építeni. Az előválasztási eredmények alakulásának hátterében Gurzó Ákos, nemzetközi kommunikációs szakember, Márki-Zay Péter kampányfőnöke volt sejthető. Hírlik, hogy Gurzó készítette fel a jelöltet sikeres média- és internetes szerepléseire. Aztán mostanra valamelyik megunta a másikat. MZP váltott. Az új ember Záránd Péter, aki korábban kampányfőnökként dolgozott a Momentumban is, de 2018-ban kilépett a pártból, majd 2019-ben Puzsér Róbert főpolgármester-jelölti kampányát vezette. Záránd jelenleg egyik pártnak sem dolgozik. Viszont legalább azok sem dicsekedhetnek túlzottan a sikereikkel, akiknek eddig dolgozott. Sőt! Semmilyen sikerrel nem büszkélkedhettek.

Úgy tűnik viszont, hogy MZP tüstént belecsapott az ellenzéki lecsóba, és követelőzni kezdett. Itt azért gyorsan közbevetem, hogy aki volt köztisztviselő, az mind tudja, hogy rögtön a kinevezést követően kell kérni és követelni, mert akkor még tombol a bizalom, és a delikvens mindent megkaphat, hiszen ő az új ember, ő tudja, hogy hogyan, mint és mivel lehet a dolgokat jobbá tenni. MZP például saját pártot követel. Annyi listás helyet, amennyivel bebiztosíthatja magát a győzelem utánra is. Emiatt lehet őt naivnak nevezni, de nem hibáztatható. Legfeljebb elfojtunk egy csendes félmosolyt, hiszen mindenki számára tudható, hogy a pártszövetség dörzsölt politikusokból és nem holdkóros álmodozókból áll. MZP-nek viszont már a győzelem előtt látnia, tudnia kellett, hogy párttámogatottság nélkül az ő győzelme mit sem ér. Ezt mellesleg üzenném a civilek győzelmét mámorosan ünneplő politikai bekiabálóknak is. Márki-Zay nem véletlenül sorolgat töméntelen no-name pártocskát, amelyek mind őt támogatják. MZP most azok nevében követel az összefogás pártjaitól minimum tíz befutó listás helyet, akik maguk nem is tagjai ennek az összefogásnak. Meg lennék lepve (szerintem ő is), ha sikerrel járna.

MZP bukdácsolgat. Egy hónapja lényegében, ha a kudarcos kezdeményezéseit nem számoljuk, csend van körülötte. Kíváncsi vagyok, hogy például mit várt attól, hogy kiutazott Brüsszelbe, látogatóba. Tapasztalatból tudom, hogy ott mindenki szívesen beszélget és fényképezkedik mindenkivel, aki éppen ráér. Az emberek kedvesek, udvariasak, figyelmesek. Ritkán mondják bárkinek, hogy hagyjon békén, menjen már arrébb. Ami meg az Európai Néppárthoz való közeledését illeti, ezekkel a fiúkkal sajnos vannak már tapasztalataink. Türelmesek és elnézőek a magyarokkal, de mégiscsak ott kísért Orbán Viktor szelleme, aki hosszú ideig komoly favoritnak számított a körükben és még most is legalább a pártcsalád egyharmada lelkileg közel érzi őt magához.

Szóval én a magam részéről várom már nagyon, hogy történjék valami azon kívül, hogy alkalomadtán MZP kilök magából egy-egy frappáns mondatot arról, hogy Gyurcsányt miért nem, és hogy a Fideszben igenis sok a buzi. Ez így karcsú. Ezért is gondolkodom én már régóta azon, hogy hogyan kellene Márki-Zay Péterrel tovább lépni. Merthogy láthatóan ő maga sincsen ezzel tisztában. Kénytelen vagyok tehát ezen is én gondolkodni, de sajnálattal kell közölnöm, hogy mindeddig nekem sincs jó ötletem.

Utóirat.

Tegnap azt olvastam valakitől, hogy az előválasztás után az ellenzéki kampány kifulladt. Miután végre hónapokig sikerült uralnia a közbeszédet, most mintha elfáradt volna az ellenzék. De lehet, hogy csak sikerült megint egy olyan vezetőt választania, akinek gőze nincsen arról, hogy most mi a fenét kellene csinálnia. Azért abban az egyben teljesen biztos vagyok, hogy vagy együtt, vagy sehogy. Ébresztő, kedves MZP!