Kilencvenegyéves korában elhunyt Király Károly

Posted by

>A romániai magyar közélet valamikori emblematikus alakjának halálhírét testvére, Király Ibolya közölte a Facebookon.

>Király Károly 1930. szeptember 26-án született, Dicsőszentmártonban, nyolcgyermekes munkáscsaládban. Saját elmondása szerint 1945-ben került kapcsolatba a kommunista mozgalommal.”1945 márciusában ácsinasnak szegődtem el Mihály Tiborhoz, Mihály Jóska bácsi régi illegális kommunista, az akkori ideiglenes munkásgárda rendőrfőkapitánya fiához. Tibor, a mesterem, az RKP tagja, a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi szervezetének egyik vezető egyénisége volt. Ő irányított engem a mozgalomba” – írta a Nyílt kártyákkal címmel megjelent önéletírásában, amely elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

“Az életemben nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Pályaválasztásom az akkori társadalmi, politikai viszonyok határozták meg” – írta nem sokkal később, és szerinte majd az idő fogja eldönteni, hogy mit is kellett volna tennie annak a proletárgyereknek, aki a saját bőrén tapasztalta meg a kizsákmányolást és a román nacionalizmus terrorakcióit.

1956-57 között a moszkvai Komszomol Főiskolán tanul, majd 1964-ben a bukaresti Stefan Gheorghiu Pártfőiskolán képezi tovább magát, 1970-ben pedig a bukaresti Közgazdasági Akadémia végez. Közben aktív politikai szerepet vállalt, de kész volt a hatalom és a magyar kisebbség közötti közvetítésre.

1957-1965 között a Magyar Autonóm tartomány területi KISZ Bizottság első titkára, 1965-1966 között a gyergyószentmiklósi rajon Pártbizottságának első titkára, míg az 1966-67 az RKPB instruktora.

Fazekas János (1926-2004) és Király Károly - az 1970-es évek elején készült felvétel
Fazekas János (1926-2004) és Király Károly – az 1970-es évek elején készült felvétel

1968-ban az újonnan létrejött Kovászna megye első titkára lett. Tisztségéről 1972-ben mondott le, miután népszerűsége szálka lett a hatalom szemében. Ezt követően Király szakított a pártvezetéssel is, és nyíltan ellenzéki szerepet vállalt, kritizálva a Ceaușcu-rezsim kisebbségellenes politikáját. Ezzel kortársai között az elsők között volt, aki szembefordult a hatalommal. Karánsebesre száműzték, majd később visszaengedték Marosvásárhelyre, de 1978-ban, miután nyílt levélben tiltakozott a kisebbségek romániai bánásmódja ellen, újra Karánsebesre küldték, sőt, ismeretlenek az autójára is rálőttek.

Beadványaival, a legfelső párt- és állami vezetéshez intézett leveleivel kiállt a romániai magyarok jogai mellett. Levelei külföldre juttatásával tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt Ceaușescu jogtiprásairól.

Az 1989-es fordulat után a Marosvásárhelyi Megmentési Front elnöke, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának alelnöke lett. Ebben a minőségében szerepet játszott a “fekete március” események csillapításában: nyomást gyakorolt a Maros megyei rendőrség és katonaság akkori vezetőire, hogy lépjenek közbe, és állítsák le az atrocitásokat.

1990 májusában Kovászna Megye szenátorának választják, majd a Román Szenátus alelnöke is lesz, de miután 1991 novemberében egyedüliként nem vesz részt az ország új alkotmányának a szavazásán annak kisebbségellenes passzusai miatt, megfosztják a mandátumától.

Részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakításában, 1992-1993 között a Szövetség háromszéki szervezetének elnöke is volt. Közbenjárásával állítottak szobrot Gyárfás Miklósnak, Gábor Áronnak Kézdivásárhelyen, Csoma Sándornak Kovásznán és Csomakőrösön, Benedek Eleknek Kisbaconban. A Transindex 2018-ban készített vele életútinterjút: