Posted by >Végre egy igazi, békebeli pesti történet. Nem mentes ugyan az aktuálpolitikai acsargásoktól, de nagyon remélem, az érdekelt felek előbb vagy utóbb rájönnek az eset valódi természetére – amit én is csak sejtek – és kibékülnek, még mielőtt végleg ellopják a budapesti Városházát, mindenestől. Mert egyelőre arról van szó. Én először tegnap reggel csodálkoztam rá az esetre, mikor megláttam Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztját. „Ma olvastam utoljára Indexet….” (Itt is olvasható)
Ma folytatódott az Index cikksorozata, és elég részletesen bemutatták, mit tudnak az ügyletről.
Gyanús, kérem, nagyon gyanús. Arról van szó az írásban bemutatott szerződés szerint, hogy a Northern Rock Kft. (alapítva 2019-ben, 3 millió forint alaptőkével, tulajdonosok száma 2, alkalmazottak és vezetők száma 1, főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás) megbízta a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-t, amely azonban már huszonhét éve működik, és elismert cég a magyar ingatlanpiacon, hogy közreműködjön a Városháza épületének megvásárlásában. Ilyen van az üzleti életben, bár az érdekes, hogy a hárommillió forintos Northern Rock 1 millió 150 ezer eurót, azaz több, mint 400 millió forint tanácsadói díjat fizetne az ingatlanközvetítésért, míg a városháza vételára 100 millió euró plusz áfa lenne, ami meghaladja a 40 milliárd forintot. Annyit mondjuk ér, tán többet is, de honnan veszi ezt az irdatlan summát a Northern Rock? Amiről a Céginformáció.hu jelzi, miszerint három hitelkockázatot befolyásoló eseményt is feljegyeztek róla, és a Dun and Bradstreet szerint eddig egészen pontosan nulla forint bevétellel tud elszámolni? Sőt, ráadásul idén júliusban a cégbíróság eltiltotta a Kft.-t a további működéstől, így az hivatalból törlési eljárás alatt áll?
Ezt a főpolgármester sem tűrhette szó nélkül, megint posztolt egyet a Facebookon.
„Láthatóan folytatja a fake news terjesztését az Index, a sajtóetikára ismét fittyet hányva, meg sem várva a Fővárosi Önkormányzat válaszát.
Ingatlanközvetítőt a Fővárosi Önkormányzat nem alkalmaz ingatlanok értékesítésénél, azokat a saját, 100%-os tulajdonú vagyonkezelője bonyolítja le. Szánalmas dolog, hogy az Index főszerkesztője minden ténybeli alap nélkül a Fővárosi Önkormányzatnak tudja be egy kényszertörlés alatt álló cég papírfecnijét.
Megismétlem: sem döntés nem született a Városháza értékesítéséről, de annak érdekében lépéseket sem tett a Fővárosi Önkormányzat, így arra megbízást sem adott. Minden más hazugság. Azért pedig feljelentést teszek, hogy kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát.”
Logikus is. Minek alkalmaznának közvetítőt, ha van saját cégük? Nem bolondok kidobni a pénzt az ablakon. Illetve, van az úgy, hogy az ember bolond, amennyiben az nagyon megéri neki, de most mintha nem erről lenne szó. Az – szerintem – mellékszál, hogy az Indexbe szokatlan módon maga a főszerkesztő írta meg a történetet, de el lehet hinni, hogy őt keresték meg az iratokkal, és inkább vállalta az ügy ódiumát, nem adta ki valamelyik munkatársnak. Lehet az írásnak politikai indoka, „hátszele” de azért ez a dal mégis egy nagy volumenű ingatlanpanamáról szól. És nagyon jellemző, nagyon magyar, a link fantomcéggel, ami megbízza a létező és komoly társaságot, az adásvétellel, amiről a tulajdonos nem tud, van egy lakásmaffiás bukéja a dolognak, azok szoktak hamis tulajdoni lappal eladni ingatlanokat – de azért ez már szemtelenség.
Az uszodában is sokan belepisilnek a medencébe, de aki a trambulinról teszi, azt kidobják.
Higgadt és egészségesen gyanakvó fővel átgondolva a dolgot arra jut az ember, hogy sem a főpolgármester, sem az Index nem hazudik. Mindketten azt mondják, amit tudnak, csak ez a két dolog ellentmond egymásnak, tehát valahol, valakinek mégis hazudnia kell. Egyszerű a magyarázat: igazi pesti szélhámosságot látunk, még kezdeti, előkészítő szakaszában, amiből az Index írása miatt pénz már nem lesz, ellenben hatalmas sárdobálás mindkét fél részéről igen.
Pedig jobb lenne megnyugodni.
A dolog úgy történhetett, hogy a gyanús kis cég, ami a gyakorlatban már semmire sem alkalmas, szeretett volna egy utolsó nagy dobást. Megbízta a komoly céget, hatalmas összegeket írtak a szerződésbe. Mármost az még nem tilos, hogy én megbízzak teszem azt egy londoni ingatlanközvetítőt: vegye meg nekem a királynő windsori kastélyát. Legfeljebb a királynő nem adja, ilyenkor nekem ki kell fizetni a közvetítő munkadíját és kész. Azonban amíg ki nem derül, hogy nincs üzlet, én mutogathatom az üzletfeleimnek, mekkora ingatlan-cápa vagyok: ez a szerződés is bizonyítja, hogy a brit királyi udvarral állok üzleti kapcsolatban! És ha valaki meg akarja vásárolni ezt az én királyi kapcsolatokkal bíró cégemet, nem adom olcsón.
Így bármilyen cégből lehet pénzt csinálni, az igaz, hogy csak egyszer, de az is valami: bár ha a vásárló kicsit gyanakszik, utánanéz a társaság múltjának, akkor egyszer sem. Aztán vannak még ügyes kis pénzfacsarási módszerek, de egyik sem tűri a napfényt, nyilvánosságot: könnyen becsukják értük az embert. Nem állítom, hogy ez történt most, de azt igen, hogy ez is történhetett volna. Vagy valami más módszerű szélhámossággal próbálkoztak, de az ingatlanpiaci svindliknek ebben a városban évszázados hagyománya van. Létezik ugyan egy olyan lehetőség is, hogy egy trükkös piackutatással próbálkozott valaki azt akarhatta felmérni kísérletezgetés útján, hogy ha és amennyiben eladnák a Városházát, ennyiért adnák-e vagy többet kérnének érte – de mégis valószínűbb a stikli.
Abban a városban, ahol a boldog emlékezetű Hamrák János 1909-ben eladta a Rottenbiller utcát is Székesfehérvárnak? Mindenképpen gyanús, hogy Hamráknak utódja született. Jó, ő sem magát az utcát adta el mindenestől, hanem a faburkolatát, megkötötte az üzletet a fehérvári tanáccsal, felvette az előleget, éjjel lopott pár útjelző táblát, azokkal lezárta az utca két végét, a Baross téren felvett néhány olcsó munkást, és felszedette velük a burkolatot. Még a rendőrség is segített nekik, mert Hamrák azt mondta, hogy a Városháza embere, és legyenek szívesek elirányítani a forgalmat.
De később, az 1990-es években is eladta egy bizonyos Bósa István a Nyugati Pályaudvar acél tetőszerkezetét egy német cégnek, olyan ügyes volt, hogy még magát az állomásfőnököt is megtévesztette. És akkor még nem beszéltünk a legendás Hodácsról, aki az 1950-es években egy kamu szövetkezet segítségével még metrót is épített! Sőt, minden magyar svindlerek királyát, Strasznov Ignácot sem vettük elő, aki akkora csaló volt, hogy sikerült a lepoglavai börtönből, ahol raboskodott, eladnia a fegyintézet teljes berendezését, mindenestől. Igen, a magyar csibészek világszínvonalúak, Trebitsch-Lincoln annak idején még a brit Alsóházba is beszélhámoskodta magát. Aztán Sanghajban halt meg, mint főláma, bár egyesek szerint évekkel később is járta még a világot, haló poraiban.
Szóval, ebben a városban, ami ilyen nagyságokat adott a világ svindlertársadalmának, akik arany betűkkel írták be magukat a kriminalisztika történetébe, ahol nem szabad elejteni egy kétszázast, mert még a levegőben ellopják, nem biztos, hogy politikai oka van a Városháza körüli botránynak. Simán lehet szó egyszerű csalásról is, gazdasági bűnözésről. Nem érdemes ezen vitáznia a nagy nyilvánosság előtt a főpolgármesternek és az Indexnek, hiszen mindketten a maguk igazát mondják – ha nem szembeszegeznék egymással a két igazságot, hanem összeillesztenék, ők is látnák a szerződés mögül sunyin kivigyorgó stiklit.
Hiszen pont az ilyen átpolitizált időkben lehet jól szélhámoskodni, mikor a közéleti események és viharok elhomályosítják a közönség éleslátását, mikor minden szélfútta nyárfabokorban politikai ármányt sejtünk: pedig csak nyárfabokor az, nem egyéb. Ez meg lehet, hogy csak egy kis nyerészkedés, csalás, minden politikai háttér nélkül. Mint a boldog békeidőkben. Azért az sem akármi ebben a mai világban, hogy az ember már annak örül, ha valamivel kapcsolatban sikerül rájönnie: nincs benne politika.
Csak igazi, régimódi, pesti bűnözés.