Világvégtelen történet

Posted by

Akadtak világvezetők, akik cipőjükkel az asztalt csapkodták, más világvezetők mérgesen kiabáltak, és voltak, akik sírtak is, nagy, meleg, sós krokodilkönnyeket hullattak a világ sorsa felett.

– Valamit tenni kell! – szögezték le a világ mindenféle vezetői. – Itt és most, nincs apelláta.
Ezt aztán alá is írták. Arany Parkerek, gyémántberakásos töltőtollak sercegtek a dokumentumokon, cikornyáztak a lendületes szignók öntudatos kacskaringói. “Valamit tenni kell”, ez állt a dokumentumokon. Majd húsz év múlva. Három százalékkal. Vagy két és féllel. Csökkenteni, növelni.
Amennyiben, ha. Bizonyos feltételek teljesülése esetén. Na!
– Megcselekedtük, amit megkövetelt közös hazánk, a világ! – mosolyogtak egymásra a világ mindenféle vezetői, és koccintottak (a többségük drága pezsgővel, de volt, aki csak tiszta forrásvízzel, hogy olyan picike legyen az ökológiai lábnyoma, mint egy kisegérnek). A cipőjével csapkodó világvezető visszavette a cipőjét, a könnyek is felszáradtak. – Ráadásul újrapapírra írtuk alá a tennikellést, ez fontos, hogy megmutassuk a jópéldát, amivel elöljárunk! – örvendeztek. – Pár év múlva veletek ugyanitt, vagy máshol!
– De mi lesz ezzel a huszonharmadik óra ötvenkilencedik percével? – kérdezte valaki, talán egy kisebb világvezető, akinek vezetett világdarabkáját épp elborította a növekvő tengerszint, vagy esője savasabb volt más, hasonló savas esőknél, és úgy gondolta, ez rosszul fog mutatni a következő választási kampányában.
– Ugyan már! – néztek rá szánakozva mindenféle kollégái. – Hát pont most volt az óraállítás!

A szerző Facebook-bejegyzése/ Új Hét