Posted by >Minden idők legsikeresebb nem olimpiai bajnok úszója az első és a második hely közti különbségről, Michael Phelpsről, a sikerekhez vezető úton elszenvedett sérüléseiről, testi fenyítésről, vízben sírásról mesél, de arról is vall, ki és miért gondolja azt, hogy csak az a jó versenyző, akit sikerül testileg, lelkileg megtörni. A 24.hu sportszerkesztője Kálnoki Kis Attila csinált egy remek interjút az úszástól visszavonult Cseh Lászlóval.
Az elmúlt évtizedben jobbára kopaszra nyírva ismerte a közvélemény. A haja is kinőtt, és bizony deres a halántéka. – Már régóta. Huszonéves koromban megjelent az első ősz hajszál, így ez inkább genetika, mint a 36 életévem óhatatlan velejárója.
– Hogy telik egy napja?
-Nincsen semmi extra. Nem tudnám azt mondani, hogy olyan szervezettséggel működne az életem, mint az elmúlt harminc év alatt szinte minden áldott nap.
–Hogyan képes a tervezetlen életet megszokni az, akinek három évtizeden át az ébredéstől a lefekvésig az év 365 napjának minden pillanata szigorú beosztás szerint zajlott?
– Többször nyilatkozta, fogalma sincs mihez kezd pályafutása után. Korábban sem merült fel semmilyen sport utáni életcél?
– Annak idején, amikor tovább kellett tanulnom, foglalkoztatott a kérdés, mi is lennék majd. 2005-ben ezért kezdtem el a Műszaki Egyetemet. Aztán a sport miatt rendre halasztottam, előfordult, hogy csak egy-egy tantárgyat vettem fel, többször passziváltattam az évet. Eleinte mérnök-informatikusnak tanultam, majd menet közben, valamikor 2009 tájékán átnyergeltem műszaki menedzsernek. A hosszabb kimaradások után többször újrafelvételiztem. Az utóbbi két évben nem is iratkoztam már be, pedig tényleg nincs sok hátra. Remélem, van annyira rugalmas a rendszer, hogy elfogadják az elmúlt 16 évemet, mert meglehet, első körben azt kellene befejeznem, amit húszévesen elkezdtem. Bár ha jobban belegondolok, abban sem vagyok száz százalékig biztos, hogy ez az, ami érdekel. Lehet, valami újat kellene keressek, ami még jobban foglalkoztat, és hosszabb távon leköt.
– Ki ne érdemelné meg jobban az életjáradékot, mint az, aki öt olimpián képviselte Magyarországot, és négyről hat éremmel tért haza? Ráadásul már 35 éves korától kaphatja az állami apanázst, avagy Tokióban már „nyugdíjasként” versenyzett. Biztonságot nyújt az életjáradék?
-Meg az, hogy józanul éltem. Az évek alatt sikerült annyit félretenni, hogy a közeljövőben ne érjen meglepetésként semmi.
-Több mint egy évtizeden át Turi György irányította a felkészülését. Azért szakított vele 2014 végén, mert a mesteredző hagyományos, ezek szerint már a testét „tönkretevő”, „romboló” metodika szerint írta elő az edzéseket?
-Már jóval korábban éreztem, hogy amit csinálunk, az nem feltétlenül jó nekem. Nem mondom, egy-két dologban fejlődtünk, javultunk, de összességében Gyuri bá edzői hozzáállása nem volt a legmodernebb. Ahhoz, hogy jobbá váljak, jelentős pluszt adott, hogy megtaláltam az új módszereket. Miután elkezdtem alkalmazni, láttam magamon, hogy működik. Ez megerősített. Ráadásul 2014-ben kimentem Amerikába két hétre, és ott is azt tapasztaltam, hogy az edzéseken „kicsit” másképp működnek a dolgok, mint idehaza. Decemberben villámcsapásként nyilallt belém a felismerés, váltanom kell.
-Mennyiben és miért érzi magát sérültnek?
-Mert amikor eljöttem Turitól, és ide kerültem Törökbálintra, ebbe a remek uszodába, közösségbe, kiütköztek azok a traumák, amiket a hosszú évek alatt elszenvedtem és bennem ragadtak, mert magamba zártam.
-Például?
-Hogy nem mosolyogva jártam edzésre, hanem letörten. Nem azért, mert nem akartam edzeni, hanem azért, mert megszoktam, hogy az edzés az valami olyan dolog, amit nem feltétlenül lehet maradéktalanul végrehajtani. A Kőbánya SC-ben az egész edzés arról szólt, hogy talán, éppenhogy meg tudjuk csinálni azt, amit előírtak, amit a medence partjáról elvártak tőlünk. Kimondott célként fogalmazódott meg az, hogy meg kell törni a versenyzőt. Ez többször el is hangzott az edző szájából. 29 évesen Plagányi Zsoltnál tanultam meg, hogy előfordul, hogy nem úgy megy egy edzés, ahogy azt eltervezzük, de attól még nem dől össze a világ, az nem tragédia.
-Kőbányán mi történt, ha nem sikerült valami?
-Akkor jött az ordibálás, a büntetés. Gumikötelezés közben koki a farúddal. Ha nem úszod meg a szintidőt, akkor ugyanez a vízben. Képzeld el, amikor becsapsz 186-192-es pulzussal és puff a fejedre. De ennél is rosszabb a lelki terror. Mert abban éltünk, ez nem kérdés. Emlékszem, rengetegszer ültünk úgy a padon a délutáni edzés előtt, hogy már előre feladtuk lélekben. Mert reggel annyira kihajtottuk magunkat, hogy délután már semmi esélyünk nem maradt az elvártak szerint teljesíteni a penzumot. Tök idegben ültünk a vízparton és azt találgattuk, vajon mit fogunk úszni, és hogy fogjuk azt túlélni? Kőbányán annyira tönkrevágtak minket, hogy nem telt el úgy edzés, hogy valaki ne sírt volna a medencében. Ha nem lett volna cél, hogy az edző megtörjön minket, miért csinálta volna?
Teljes interjú a 24.hu -n!
Címkép: Cseh László és Kálnoki Kis Attila. Fotó: FARKAS NORBERT / 24.hu