Három perc se volt két jelenet között

Posted by
Parászka Boróka
>Nem lehet tudni, mi tartja össze. Csípője kifordult, vállai beestek, háta meggörbült. Vonszolja magát a kasszáig. Nyolcvan jócskán elmúlhatott, fényesre koszlott nadrágját, térdig nyúlt pulóverét nem gondozza senki. Szakálla, haja hosszú, apró szeme villan az elvadult szőr között. Rég elhagyott házon a vadszőlő. Alig lát, alig hall. Két Boci csoki van nála, és kannás vörösbor, a legolcsóbból, félliteres.
– János bácsi, megint csak csoki, megint csak bor!
– A lényeg, fiam, a lényeg!
– Tizennyolc lej lesz János bácsi, van-e magának annyi?
– Van fiam, van, csak szedjed ki a bukszámból. A franc tudja megszámolni.
– Mi lesz így magával János, már számolni sem tud? Mindig csak az italozás!
– Ha elfogy a pénzem csókkal fizetek – a sárgára dohányzott bajusz megremeg – Csókolom a szádat Julis!
– Vénségére jár a hülyeségen az esze, szégyellje magát!
– Szégyellje magát a halál!
Bőrkabátos férfi, élére vasalt nadrágban, kalapban. Ápolt, kékre borotvált. Ötven körüli. Zavartan áll a magyarbolt parkolójában, az autó mellett, reszketeg ujjal kopogtatja az ablakot. Akadozva beszél.
– Kkét lejt… paprikás sszal.. szallámmira – nyújtja a tenyerét.
Alig tudja elvenni a tízlejest a nyitott ablakon keresztül, többször mellényúl. Részeg? Semmi piaszag, csak az erős borotvaszesz, valami pacsuli. Indulnék, nem mozdul. Továbbra is áll, néz be az ablakon.
Rosszul van? Segíthetek még valamiben?
– Nnnincs baj, bbaj az nincs – bénult arcizmai nehezen engedik el a hangokat – csak a Parkinson!
Nézzük egymást, hosszan. Végigpásztázza az arcom, ismeretlen tájon próbál utat találni. Nem enged. Újra és újra, belekapaszkodik hosszan a tekintetembe. Arcán lassan, nagyon lassan megjelenik a bénult, széteső mosoly. Vízfelszínen, ha végig szalad a fagy.
Előbb az egyik kezét emeli fel, benyúl az autó ablakán megint, többször céloz, míg a jobb szemhéjamra teszi a bal mutatóujját. Jobb keze még jobban reszket, sokszor próbálkozik, míg a bal szememet is megtalálja.. Ülök az autóban, szemeimen az ismeretlen férfi kezei, nem tudok moccanni. Elsötétedik remegő ujjai alatt a világ. A parkoló, a magyarbolt távolodik, valószerűtlenné válik, a hangja után tájékozódom.
– Mmmmagának szeme van! Mmmmagának van szeme!