Halkan szitáló bánat

Posted by

 Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

kistibi 

>Bevallom, nehezen találtam fogást Sally Rooney új regényén. Nem is értettem, miért; hiszen jól olvastatja magát. De úri külsejű idegenként távolságot tart, nem hagy közel kerülni. Talán kezdjük a barátkozást a címmel, az mindig segít. „Hová lettél, szép világ…” Schiller gondolata a Görög istenek című versben akkor lesz árulkodóbb, ha még néhány sorral bővítjük:

Hol a bölcsek szerint ma az égen
lélektelen tűzgolyó forog,
Héliosz szállt aranyos szekéren
néma méltósággal egykor ott.”
(Rónay György fordítása)

És már meg is van a halkan szitáló bánat oka: a kor, melyben élünk. Amelynek nem kell a fantázia csillogó hatalma, mindent a tudomány és a termelés szemszögéből mérlegel, melyben annyit érsz, amennyit keresel, addig vagy hasznos és megbecsült, míg fogaskereked minden recéje-foga ép.

Sally Rooney ennek a generációnak az írója, a mai húszas-harmincas korosztályé. Ahogy egyik hőse szavaival jellemzi őket: „És annyival sokkal jobban utáljuk azt, aki hibázik, mint amennyire szeretjük azt, aki jót tesz, hogy az a legkönnyebb, ha nem teszünk semmit, nem mondunk semmit, nem szeretünk senkit. (…) Olyan éles szakadékot hoztam létre magam és a szüleim között, hogy ők most már képtelenek megérinteni, képtelenek szellemileg eljutni hozzám. És én a szakadék fölött nem bűntudattal vagy veszteségérzettel tekintek vissza rájuk, hanem megkönnyebbülten, elégedetten. Jobb vagyok náluk? Egészen biztosan nem, bár talán szerencsésebb igen… Gyermeki kötelességeimet letudom puszta rituálékkal…”

A Snapchat generáció Salingere”, hangzik róla a rövid és találó kritikai mondat. De igaz-e? Az a tény, hogy egy, az idén harmincéves írónak már harmadik kötete jelenik meg, és mindhárom sikeres (sőt egyikből sorozat is készült), nemcsak közönségsiker, hanem kritikai is. Azt jelzi, hogy Rooney könyvei valamit nagyon eltaláltak, valamit nagyon értenek. Ez a valami a saját korosztálya. Nem a történetek a fontosak, hanem a gondolkodásmód, az életérzés, amelyben a mai húsz-harminc évesek élnek. És ez nem csak Írországra jellemző, hanem Európa szerencsésebbik felére. Nem mindenki rajong érte, ez is igaz. A 444 egyenesen azt írja, hogy: „Megjelent Sally Rooney új könyve, a Hová lettél, szép világ, amiben a »semminek semmi értelme«-generáció problémáit mutatja be két szerelmi történeten keresztül. A könyvet csak olyanoknak ajánlom, akiket nem idegesít ez a korosztály.” Ez is igaz, bár kevéssé árnyalt. Hát nézzük az árnyalatokat!

Két történet, két szerelmi szál fut egymás mellett a regényben: Alice és Félix, valamint Eileen és Simon története; a két szálat a lányok közötti levelezés választja szét. Alice híres regényíró, nehezen kezeli a hírnévvel járó kötelezettségeket, ezért vidékre költözik, a vágyott magányba. Félix itt tűnik fel, Tinderen ismerték meg egymást. Eileen segédszerkesztő egy irodalmi lapnál, Simon gyermekkori szerelme. A mában játszódó történet helyszíne ugrál picit Róma, Dublin és egy ír falu között. Hogy a „mában játszódó” mennyire pontos meghatározása az időnek, arról Eileen így ír egyik e-mailjében. „De az a folyamatos jelen a mi életünkre már nem jellemző. A jelen ma már nem folyamatos. Mindennap, de még minden napnak minden órája is leváltja és idejétmúlttá teszi a korábbi időt, életünk eseményei csupán a hírtartalmak folyamatosan frissített idővonalához viszonyítva kapnak értelmet.” Ebben a szemléletben a térrel is valahogy így van ez. Szinte mindegy, hogy Dublinban vagyunk-e, vagy Rómában, New Yorkban, vagy bárhol a civilizált világban, semmi érzékelhető dolog nem változik. Az idegenséget, a távolságtartást azért érzi az olvasó, mert nincsenek lobogó nagy lángok, nincsenek feszítő indulatok, dühök. Csodálkoztam, hogy akár erős sértések tudnak elhangozni úgy, hogy a sértettben nem váltanak ki komoly érzelmi reakciót. Lola például ezt írja húgának, Eileennek: „Lola: Hmmm biztos az fog engem kioktatni a gyerekes viselkedésről, aki szarért-húgyért dolgozik egy tré állásban és még 30 évesen is albiban lakik… Eileen nézte egy darabig, aztán újra zsebre tette a telefont.” Nem gondolom, hogy dühöngve kellene végigélni egy életet, de azt sem, hogy jó dolog lenne folyamatosan pókerarccal és hozzá illő lélekkel közlekedni a világban.

Azt vártam, hogy ha az egyik főszereplő író, akkor Alice leveleiben, illetve gondolataiban lesz majd szó alkotáslélektanról, sikerről, a mű teremtéséről, de nem. Sőt: inkább a hírnév okozta furcsa lelki traumákkal ismerkedhetünk: „…az irodalmi diskurzust »a szerző« domináns alakja köré szervezzük, amikor is a szerző életvitelét, különcségeit minden ok nélkül felkavaró részletességgel kell taglalni. Folyton összeakadok ezzel a személlyel, aki én magam vagyok, és minden erőmmel gyűlölöm. Gyűlölöm azért, ahogyan kifejezi magát, gyűlölöm a külsejét, és gyűlölöm a véleményét mindenről. Ám amikor mások olvasnak róla, elhiszik, hogy ő én vagyok.” Nem könnyű gondolatok, s ha hozzávesszük, hogy egy korábbi levélben Alice így jellemzi saját hangulatát, lelkiállapotát: „s ki most maga van, már marad magára (Rilke: Őszi nap, ford.: Komlós Aladár) (…) Jelen állapotom leírására kutatva sem találnék jobbat…” Gondoltuk volna, hogy így kezdődik egy szerelmi történet a „Snapchat generáció” egyik igazán sikeres tagjánál?

Költőzsenik már tizenévesen is teljes fényben lángolhatnak, de regényíró igazi formáját csak negyvenen túl éri el, tartja a közgondolkodás. Sally Rooney rácáfol erre a vélekedésre. 2017-ben jelent meg első regénye, a Baráti beszélgetések, azaz 26 éves ekkor. Már az első könyvet hatalmas siker fogadja. Ilyen címkéket kap a regény: Az év tíz legjobb könyvének egyike (Vogue), Az év egyik legjobb könyve (Elle). Második regénye, a Normális emberek a regény kategóriában Costa-díjat kapott (2018).

Szóval egy nagyon erős harmadik regény is áll már a háta mögött, és még mindig nem negyvenes. A vélemények általában a lélektani érzékenységet és a karakterábrázolás sokrétűségét emelik ki. Sally Rooneynak talán az egyetemista korában szerzett élményei magyarázzák a képességet, amellyel a különböző figurák bőrébe bújik. 2013-ban az Európai Egyetemek Vita Bajnokságának volt első helyezettje. Más szavakkal: rendszeresen tréningezett arra, hogy egy adott témát több szempontból járjon körbe, több nézőpontot tudjon képviselni. Ez meghatározó lehet egy ember gondolkodásában, egy alkotó emberében pedig nélkülözhetetlen.

A regény egészen a végéig az előbb jellemzett módon csordogál, és egy lenne a tucatból, ha ez így is maradna. Az elbeszélői mód és tempó nem változik, de az utolsó részben Eileen és Simon meglátogatja az Alice–Felix párost, és ezzel rendkívüli mértékben megnő az események intenzitása. Most sem történik semmi különös: egy falusi házibuli, közös fürdőzés a tengerben, de a rövid együttlét során sem kerülhetők ki bizonyos kérdések. Akár egy Agatha Christie- végjátékban – minden a helyére kerül, érthetővé válnak addig leplezett indítékok. A stílus távolságtartása megmarad, de érezhetőek az emberi esendőségek, dühök, indulatok, amelyek hiánya eddig kicsit sterillé tette a történetet. Érdemes kivárni, itt derül ki, miért lehet egész nemzedékének hiteles képviselője Rooney.

Felix a négyes legkevésbé pallérozott tagja, ő teszi fel folyamatosan a legkényesebb kérdéseket, de nem rosszindulat vezérli, csak kíváncsiság. Ilyen, amikor Simont kóstolgatja: „Vallásos vagy, ugye?, kérdezte. (…) Simon halkan megvallotta, hogy volt olyan pont az életében, amikor megfordult a fejében a papi pálya. (…) Végül miért vetetted el, ha szabad kérdeznem? (…) Azt akartam mondani, hogy a politikát hasznosabbnak tartottam. De az igazság az, hogy nem akartam egyedül lenni. Ez a te problémád, vigyorgott Felix, túl szigorú vagy magadhoz, amiért nem hasonlítasz jobban Jézusra. Azt kellene csinálnod, amit én: legyél faszkalap, és élvezd az életet.”

A könyvet Dudik Annamária Éva hiteles tolmácsolásában olvashatjuk. Valóságszagú, jól kimunkált párbeszédek, megnyíló lelkek: egy korosztály vallomása. Fiatalok, akik a káoszban önmagukat keresik. Érdekes gondolatok a bennünket körülvevő világról, értelmezhetőségéről, jó és rossz válaszainkról. Izgalmas szellemi kalandot tart a kezében az olvasó, amely nem csak a húsz- és harmincéveseket varázsolhatja el…

Sally Rooney

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ
Fordította: Dudik Annamária Éva
KULT Könyvek sorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2021
320 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3368 Ft,
e-könyv változat 2490 Ft
ISBN 978 963 568 1297 (papír)
ISBN 978 963 568 1303 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Alice regényíró, összeismerkedik Felixszel, aki egy raktárban dolgozik, és megkérdi, lenne-e kedve elkísérni őt Rómába. Alice legjobb barátnője Dublinban él, és éppen egy szakításon van túl. Újra flörtölni kezd a gyerekkora óta ismert Simonnal.
Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok – de ha nem vigyáznak, elrohan felettük az élet. Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Aggodalmakat olt beléjük a szex, a barátság, a mindannyiunkat körülvevő világ. Valóban ez az utolsó kivilágított helyiség, amiben ők állnak, hogy tanúi legyenek valaminek, mielőtt minden elsötétül? Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: