Amikor sebezhetetlen leszel a hétköznapi kudarcokkal szemben

Posted by

A New York Times Csikszentmihályi Mihályról

Clay Risen
New York Times

>Október 20-án életének 87. évében meghalt a kaliforniai Claremontban lévő otthonában Csikszentmihalyi Mihály,  magyar származású pszichológus, aki megmutatta a világnak, hogy a művészektől a futószalag munkásokig mindenki a koncentrált elégedettség állapotába kerülhet azáltal, hogy elkapja – az általa felfedezett és később nagyon népszerűvé vált – “flow” érzés. Fia, Chris Csikszentmihalyi szerint a halál oka szívmegállás volt. Fia mellett feleségét, Isabella (Selega) Csikszentmihalyit,  egy másik fiát, Markot és hat unokáját hagyta hátra.

Dr. Csikszentmihalyi, valóságos polihisztor volt, akinek a festészet, a sakkozás és a sziklamászás iránti szenvedélye olyan különböző témákban végzett munkáira volt hatással, mint a tinédzserek agyműködése és a belsőépítészet pszichológiája. De a kreativitás és a koncentráció kutatása , amely még a Chicagói Egyetem végzős hallgatójaként kezdett foglalkoznit, jelentette életművét, és amely 1990-ben megjelent “Flow: Az optimális élmény pszichológiája” című könyvének áttörő sikere után közismert személyiséggé tette. A könyv a “flow”-t a populáris és politikai kultúra részévé tette. Jimmy Johnson, a Dallas Cowboys edzője Dr. Csikszentmihalyi munkásságára hivatkozott, mint a csapatának az 1993-as Super Bowl-győzelmére való felkészülésének egyik fontos elemére. Egy meccs utáni interjú során még a könyv egy példányát is felemelte.
Newt Gingrich is dicsérte a könyvet, Bill Clinton és Tony Blair is, ez utóbbi egyszer azzal dicsekedett, hogy a fél kabinetje olvasta. Dr. Csikszentmihalyi 2004-es TED-beszédét (amely 18 perces video, amely egy tudományos gondolatot fejt ki) közel hétmillióan látták. A “Flow” a nagyközönség számára is elérhetővé tette azokat az elképzeléseket, amelyeket ő és más pszichológusok évtizedek óta fejlesztettek. Bár nem Dr. Csikszentmihalyi volt az egyetlen, aki felismerte, hogy az emberek képesek az intenzív összpontosítás állapotába kerülni, ő volt az első, aki empirikusan megmagyarázta, hogyan teszik ezt. Szerinte a flow egy olyan lelkiállapot, a koncentráció egy olyan szintje, amikor a külső ingerek, sőt maga az idő is elszállni látszik. De a flow-t, tette hozzá, nem lehet erőltetni.

“Úgy tűnik, az emberek akkor tudnak a legjobban koncentrálni, ha a velük szemben támasztott követelmények kicsit nagyobbak a szokásosnál, és képesek a szokásosnál többet adni” – mondta Dr. Csikszentmihalyi 1986-ban a The New York Timesnak adott interjújában. “Ha túl kevés az igény velük szemben, az emberek unatkoznak. Ha túl sok a számukra a feladat, akkor szorongani kezdenek. A flow az unalom és a szorongás közötti kényes zónában jelentkezik”. És bár korai kutatásait festőkön és más művészeken végezte, azt mondta, hogy a flow-t bárki elérheti, a profi sportolóktól kezdve a diákokon át a gyári munkásokig.

A flow a pozitív pszichológia fontos elemévé vált, amely mozgalmat a 2000-es évek elején Dr. Csikszentmihalyi és Martin Seligman, a Pennsylvaniai Egyetem pszichológusa indította el. Nem az emberi elme patológiáira, hanem mindennapi élményeire összpontosított. “Csikszentmihalyi olyannyira vezető szerepet töltött be a területünkön, hogy nehéz túlértékelni a hozzájárulását” – írta Laurie Santos, a Yale pszichológiaprofesszora egy e-mailben. “Úgy gondolom, hogy egy olyan világban, ahol egyre nehezebbé vált a koncentráció, a flow-val kapcsolatos munkája még fontosabbá vált.”

Dr. Csikszentmihalyi nem csak elmagyarázta a “flow” érzést; éles kritikát fogalmazott meg arról, hogy miért nem sikerül oly sok embernek elérnie. Számtalan tanulmányt idézett, amelyek szerint a legtöbb ember jobban szereti az értelmes munkát, mint az esztelen pihenést, de azzal érvelt, hogy különösen az amerikaiakat arra kondicionálták, hogy utálják a munkájukat és szeressék a passzív pihenést. Mindenekelőtt a televíziót okolta a hobbi, a hobbik és az élethosszig tartó tanulás visszaszorulásáért – ezek a tevékenységek ötvözik a munka és a játék aspektusait, és szerinte a legjobb lehetőséget kínálják a flow-ra, és ezen keresztül a boldogságra.

Egyes kritikusok szerint ez a vélemény sznobizmusra vallott, amire volt válasza: “Ha az, hogy mindenkinek esélyt kell kapnia a legmagasabb minőségű élmények megszerzésére, elitista felfogás, hát legyen” – írta 1993-ban a The New York Timesnak írt vendégesszéjében. “Jobb, mint beletörődni egy esztelen szórakozással teli életbe.”

Dr. Csikszentmihalyi gyakran idézte saját kamaszkorát a második világháború alatt és utána, mint olyan meghatározó élményt, amely felkészítette őt a koncentráció erejét tanulmányozó életre. Csikszentmihályi Mihály Róbert 1934. szeptember 29-én született az olaszországi Fiumében, a ma Horvátországhoz tartozó, Rijeka néven ismert kikötővárosban. Édesapja, Csikszentmihalyi Alfréd magyar diplomata volt, aki Fiumében állomásozott, édesanyja, Edith Jankovich de Jeszenicze pedig háztartásbeli volt, aki később az ENSZ-nél dolgozott. A második világháború első éveiben Mihály édesapja segített a magyar zsidóknak menekülni az országból azzal, hogy kilépési vízumot adott nekik. A háború után Mihályt és szüleit a szövetségesek több száz más politikai fogollyal együtt internálták. Az unaloműzés elűzésére sakkozott, és boldogan tapasztalta, hogy amíg ezzel foglalkozott, a külvilág  mintha elszállt volna, és az idő mintha csak úgy repült volna.

Apja végül visszatért a diplomáciai szolgálatba, de 1947-ben, amikor a kommunisták kerültek Magyarországon kormányra, a család Olaszországba menekült, ahol Rómában, a Trevi-kút közelében éttermet nyitottak. Mihály éppen Svájcban nyaralt, amikor elment Carl Jung pszichológus előadására. Megbabonázva elhatározta, hogy pszichológiát fog tanulni, de az európai egyetemeken ritkán tanították önálló tantárgyként. Kölcsönkért 50 dollárt, Chicagóba költözött, ahol egy szállodában dolgozott. Rövid ideig a Chicagói Illinois Egyetemre járt, majd átiratkozott a Chicagói Egyetemre, ahol 1960-ban szerezte meg az alapdiplomát, 1965-ben pedig pszichológiából doktorált. Végzés után 1971-ig tanított a Chicago melletti Lake Forest College-ban, majd visszatért a Chicagói Egyetemre. 1999-ben ment nyugdíjba, majd Kaliforniába költözött, és a Claremont Graduate University tanára lett.

Először akkor kezdett el érdeklődni az általa később flow-nak nevezett jelenség iránt, amikor a disszertációján dolgozott, amely a festők kreativitását vizsgálta. Amikor egy kérdőívben megkérdezte, hogy mire gondolnak festés közben, észrevette, hogy ritkán beszéltek a céljukról, a művészet megalkotásáról. Ehelyett a folyamatról beszéltek – a vászon kihívásairól, a festék állagáról.

Kíváncsiságtól vezérelve később más csoportokat is megkérdezett, és hasonló válaszokat talált. “Meglepődve tapasztaltam, hogy ezek a különböző emberek – sziklamászók, kosárlabda- és jégkorongozók, táncosok, zeneszerzők, sakkmesterek – nagyon hasonló kifejezéseket használtak tevékenységük leírására, és arra, hogy miért hoztak ki belőlük olyan sokat” – mondta 1986-ban a Chicago Tribune-nak.

Az 1970-es évek elején találta ki a “flow”-érzés kifejezést, hogy leírja ezt a lelkiállapotot, nagyjából akkor, amikor kifejlesztett egy új technikát ennek tanulmányozására. Ahelyett, hogy az emberekkel kérdőíveket töltetett volna ki valamiről, amit órákkal korábban csináltak, csipogókat viseltetett velük. Naponta nyolcszor vagy többször üzent nekik, és arra kérte őket, hogy írják le a lelkiállapotukat. “Ez egy fontos lépés volt a papír és ceruza kérdőívektől a való világ felé” – mondta Dr. Seligman egy interjúban. Dr. Csikszentmihalyi a “Flow”-t követő könyvek sorát írta, köztük egy, amely az üzleti világra összpontosít. És bár soha nem állította, hogy ismeri a boldogság titkát, nem hagyta ki a lehetőséget, hogy tanácsokat adjon azoknak, akik azt keresik.
“Nem engedhetjük meg magunknak, hogy magunkba, a munkánkba és a vallásunkba zárkózzunk, és szem elől tévesszük az élet teljes színes szövetét” – mondta az Omni magazinnak adott 1995-ös interjújában. “Amikor az én elveszíti magát egy transzcendens célban – akár nagyszerű verseket ír, gyönyörű bútorokat készít, megérti a galaxisok mozgását, vagy segít a gyerekeknek, hogy boldogabbak legyenek -, akkor az én nagyrészt sebezhetetlenné válik a hétköznapi lét félelmeivel és kudarcaival szemben”.”