Hosszú menetelés

Posted by

Odze György

>Négy milliárd repülőutazás során mindössze két millió csomag nem ér a céljához, ami igazán jó statisztika, mégis, szinte mindenkinek, aki repült már, van elvesztéses története. Nem vitás, hogy a repülőutazás legboldogabb pillanata az, amikor az utas újra megpillantja csomagját az egyhangú, körbeforgó gumiszalagon. Az az igazi megérkezés. Akkor érzi úgy, hogy helyreállt a világ egyensúlya. És ha mégse? Az meg a teljes megsemmisülés. Amikor már mindenki megragadta a magáét, és ő még ott áll, reménykedve, hogy talán mégis. Aztán a gumiszalag leáll, őt pedig megtámadja a szörnyű valóság. Elveszett. Pontosabban nem veszett el, csak éppen egy másik repülőtéren vár arra, hogy egy ügyintéző megtalálja és a következő járattal utána küldje a légitársaság.
Nekem is van elvesztéses történetem.
Még a nyolcvanas években. Kétnapos, hivatalos utazás Dublinba, londoni átszállással. Hétköznapi eset, látszólag.
Dublin, késő este. Fiatal, szomorkás ügyintéző ül az „Elveszett és Megtalált Csomagok” pultjánál, gondolom, nem élete álma kedvetlen utasok panaszait hallgatni, már szívesebben menne a barátnőjéhez vagy sörözni a haverokkal, gépiesen kérdez, én gépiesen válaszolok. Long March. Ez a márkája. Kínai. Hosszú Menetelés. Értetlenül néz rám. Hosszú Menetelés? Igen felelem, történelmi kifejezés, még Mao idejéből, a Népi Kínából. Á, értem, bólogat. Anyaga? Barna műbőr. Mérete? Nem tudom. Saccra, perkábé? Nem tudom. Névjegy van rajta? Van. Mi van ráírva? Tökmindegy. Az akkori szabályok szerint a kártérítést a csomag súlya határozta meg, gyorsan kiszámoltam, hogy nagyon rosszul nem járok akkor sem, ha a csomag végleg eltűnik, leszámítva az ajándékokat, amiket helyi partnereimnek hoztam, így nem estem kétségbe. Még Londonban vettem magamnak egy üveg skót szíverősítőt a vámmentesben, a legjobb orvosság hűvös ír estékre.
-Holnap értesítjük – mondta az ügyintéző, átadta a kitöltött jegyzőkönyvet.
És csakugyan értesítettek.
-A csomagot megtaláltuk – újságolta telefonban egy vidám női hang, aki nagyon örült a kedvező fordulatnak. Ez lehetett az igazi meglepetés, megtalálni egy csomagot. – Londonban van, délután küldjük a szállodájába.
Estig nem érkezett meg, így vacsora után hívtam a repülőteret.
Hosszas utánananézés következett. Egy korty skóttal tompítottam a türelmetlenségemet.
-Sajnos, a járat, amivel küldték volna a csomagot Londonból, kimaradt, de holnap az első géppel jön. Már intézkedtünk, felcímkéztük, semmi gond.
-Igazán köszönöm, de én holnap délben már elhagyom a szállodát, legjobb lenne, ha a csomag egyenesen visszamenne Budapestre.
Még hosszabb utánanézés.
-A mi rendszerünk szerint a csomagot mindenképpen Dublinba kell először szállítani, hiszen ez az utazás eredeti célpontja, és majd onnan szállítják Budapestre.
-Csakhogy ennek semmi értelme.
-Az Egyesült Királyság Elveszett Csomagok Kezelésére vonatkozó szabályzata ebben a tekintetben világosan intézkedik.
-Igencsak életszerű – feleltem nagy nyugalommal.
Másnap délután a londoni repülőtéren, miközben a budapesti járatra vártam, megkérdeztem az Elveszett és Megtalált Csomagok pultjának rokonszenves ügyintézőnőjét, mit tud a csomagomról. Hosszasan gyűrögette a dublini unott kolléga által kitöltött jegyzőkönyvet, majd lebonyolított néhány telefonbeszélgetést.
-Minden rendben, uram, a csomagja Dublinban van.
-Ez igazán remek – ismertem el.
-Valóban, uram – bólintott az ügyintézőnő. – Mindent az Egyesült Királyság Elveszett Csomagok Kezelésére vonatkozó szabályzata szerint csináltunk.
-Nem lehetett volna esetleg itt, Londonban tartani a csomagot, ha már az Önök hibájából lemaradt a dublini járatról és történetesen én is itt vagyok?
-Számunkra az utas érdeke az első.
-Ezt magam is így vélem – kezdtem angol lenni.
Tíz nap múlva megérkezett a bőrönd Budapestre, járt közben Izlandon, Dániában és Lugano apró repülőterén is. Kínai, barna műbőr darab volt. Hosszú Menetelés. Ez volt a márkaneve.
Hát most megkapta.