Felbomlott, ami mégsem tartozik össze

Posted by

Puzsér Róbert

>Jelenleg Márki-Zay Péter a politikai centrum és a liberális értelmiség legjobb esélye.
>Három nagy politikai-értelmiségi csoport szervezi az ellenzéket. Egyik a reformkommunista gyökerű, technokrata politikusbürokrácia és az ahhoz kötődő kulturális szereplők sora. Ők voltak az MSZMP, ők lettek az MSZP, és ők alakulnak át DK-vá. A másik fontos közéleti erőközpont az az értelmiségi hálózat, melynek tagjai és azok szülei egykor létrehozták a Szabad Kezdeményezések Hálózatát és a Szabad Demokraták Szövetségét. Hol értékek, hol érdekek, hol emberi kapcsolatok alapján szerveződő, laza network, melynek nincs egyetlen központja, s ez az ereje és a gyengesége is egyben. Része a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a 24, a Telex és a 444 szerkesztősége, Soros György Nyitott Társadalom Alapítványa és Közép-európai Egyeteme, politikai leágazása a Párbeszéd és a Momentum, s végeláthatatlanul sorolhatók azok a csoportok, intézményi és művészi közösségek, valamint gazdasági szereplők, akik e network részét képezik. Valaha Orbán Viktor és a Fidesz is e hálózathoz tartozott, aligha csoda hát, hogy ma ez a közeg a kormányzati kultúrharc legfőbb célpontja: az ő ledarálásuk, kiszorításuk, korrupt szocialistákhoz rugdosásuk a miniszterelnök személyes ügye.

Az ellenzék harmadik politikai-értelmiségi csoportjában a szekértáborok közt ragadt, nagyszámú, de nagyon széttöredezett, ezért minimális érdekérvényesítő erővel sem rendelkező pártok, orgánumok és személyek találhatók: Kovács Gergely és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Márki-Zay Péter és a Mindenki Magyarországa Mozgalom, Bencsik János és a Polgári Válasz, Pálinkás József és az Új Világ Néppárt, a Magyar Hang, a Válasz Online, Konok Péter, Schiffer András, Farkas Attila Márton és még sokan mások. Majdnem annyi vitájuk van egymással, mint a kurzusokkal, és a vak véletlen sodorta őket egymás mellé a politikai senkiföldjén.

Két héttel ezelőttig két ügyben biztos voltam: egyrészt abban, hogy az 1994-ben megkötött koalíció a posztkommunisták és a liberális network közt megbonthatatlan, hisz az utolsó előtti pillanatban mindig összeállnak; másrészt abban, hogy a kurzusok közti ritkás levegőjű térben botorkáló középutas erők még hosszú évekre vannak attól, hogy megszervezzék magukat, és jelentős politikai tényezővé váljanak, már ha ez valaha is sikerül nekik. A meglepetés elemi erejű volt: az előválasztás második fordulójában az urnáknál kétszázezer új választó jelent meg, akik az első fordulóban még nem látták értelmét a részvételnek, s eldöntötték a versenyt Márki-Zay Péter és Dobrev Klára között.

Ez a döntés pedig csakis azért születhetett meg, mert erre a hétre a szocialista-gyurcsányista erőközpont és a liberális network 1994-es koalíciója széthullott. Kiderült, hogy nem pusztán személyes konfliktusok és pozícióharcok képezhetnek köztük törésvonalat, hanem létezik egy mély és alapvető szembenállás, amely eddig egyáltalán nem látszott. Ezt a szembenállást pedig az a tény hozta felszínre, hogy Gyurcsány Ferenc ambíciói túlmutatnak az MSZP ledarálásán: a DK Jobbikkal kötött taktikai szövetsége nyilvánvalóvá tette, hogy az Apró-klán a teljes ellenzék s azon belül a liberális network elfoglalására és leuralására tör. Karácsony Gergely integrátori szerepéből nagyon hamar a DK-s média célkeresztjébe került, mint a gyenge kezű főpolgármester, aki kitüntette Tarlós Istvánt, és eszében sincs lemondani az atlétikai világbajnokságot. Gyurcsány Ferenc újra előadta azt, amit már a 2019-es főpolgármesteri előválasztáson is megkísérelt, amikor Kálmán Olgát jelölve próbálta meg félreállítani Karácsony Gergelyt. Most egy jobb jelölttel, egy jobban felépített kampánnyal és a Jobbik taktikai szövetségében bízva próbálta mellékszereplővé tenni a Párbeszédet meg a Momentumot, és megszerezni a miniszterelnök 2022-es kihívásának jogát.

Ez Márki-Zay Péter miatt nem sikerült, aki az előválasztás első fordulójában minimális pénzből, pártháttér és saját média nélkül előzte meg Jakab Pétert. Karácsony Gergely és a mögötte állók hirtelen megérezték, hogy már Gyurcsány Ferenc nyelőcsövében vannak: ez a játék most már a bőrükre megy. E helyzetben állt félre Karácsony Gergely, s nyitotta meg az utat az ellenzéki dinamika megváltozásához és Orbán Viktor leváltásához.

Nem hiszem, hogy önzetlenül tette: jogosan tartott a vereségtől, jól látta, milyen rohamosan párolog el körülötte az integratív jelölt mítosza, s miként válik egyre többek szemében azzá, ami: hazugságra kész és pozícióra éhes karrierpolitikussá. Karácsony Gergely a lassú eljelentéktelenedés helyett a harcot választotta, hogy az általa képviselt hálózat befolyását megőrizze. A szocialisták örökös jelöltje Schiffer Andrástól Juhász Péteren át Tóth Csabáig valamennyi szövetségesét hátba döfte már – s végül eljött a pillanat, amikor a szabaddemokraták szocialistákkal kötött 1994-es koalícióját is elárulta.

Karácsony Gergely ismeretében is ki kell jelenteni: ez történelmi jelentőségű lépés volt, amely felszabadító erővel hatott ellenzéki százezrekre. A szocialista politikusok tömegesen dezertáltak Gyurcsány Ferenc mögé, viszont a kulturális élet szereplői, akik húsz éve szégyenkeznek az SZDSZ szocialistákkal 1994-ben megkötött, teljesen felesleges koalíciója miatt, most végre felemelték a fejüket, és beálltak egy olyan jelölt mögé, akihez egyáltalán nincs semmi közük. Voltak köztük olyan nagyszerű, egykori SZDSZ-es politikusok, mint Haraszti Miklós, Ungár Klára és Kőszeg Ferenc, de még jellemzőbb volt az az aktus, amellyel az én nemzedékem művészei és közírói sarkukra állva megmutatták, hogy eddig és ne tovább. Kifejezésre juttatták, hogy nemcsak Orbán Viktor illiberális uralmából, de a 2010 előtti, gyurcsányi Magyarországból sem kérnek. Ehhez a csendes forradalomhoz tudtak aztán tömegesen csatlakozni a centrumszavazók, a kiábrándult fideszesek, a maroknyi zöldek, a jobbikosok és a Momentum hívei. Ez így pedig már nagyobb erőnek bizonyult, mint a jól szervezett posztszocialista politikai tömb.

Ezek mámoros napok. Nem tudom, meddig tartanak, de itt és most kijelenthető, hogy felbomlott, ami úgy tűnik, mégsem tartozik össze. A liberális network értelmisége nem akar Orbán Viktor ellen a civilizálatlan proli dühre szavazni. Megteszik, ha kell, de nem teszik, ha erre akár csak egyetlen módjuk is van. Elfogadják akár a DK-t és Gyurcsány Ferencet, akár a Jobbikot és Jakab Pétert, ha úgy érzik, hogy szocializálhatók, hogy európaibbá, kulturáltabbá és demokratábbá tehetők, de nem akarják, hogy ilyen politikusok vezessék Magyarországot. Az ellenzékváltás nem úgy zajlik, hogy váratlanul megváltoznak a politikai realitások, hanem úgy, hogy a liberális network és a politikai senkiföldjén tébláboló közép miniszterelnököt delegál, határokat jelöl ki, és megkísérli kezébe venni az ország sorsát.

Számos vitám van velük, sok mindenről mást tartok, mint ők, de összefűz velük az a tény, hogy többet gondolnak Magyarországról, mint hatalmat és zsákmányt, mint dühöt és gyűlöletet – márpedig ez az, amiben a Fideszt és a DK-t egyáltalán nem lehet megkülönböztetni egymástól. Akárhogy is: a liberális network értelmisége belátta, hogy nem érdemes egy DK vezette ellenzékre váltani a jelenlegi hatalmat. Jelenleg Márki-Zay Péter a politikai centrum és a liberális értelmiség legjobb esélye – még akkor is, ha Gyurcsány Ferenc megpuccsolja, s még akkor is, ha végül megalkuszik. Precedens született arra, hogy nem muszáj lepaktálni a szocialista-gyurcsányista erőközponttal, precedens született arra, hogy igenis van alternatívája az MSZMP emlőin nevelkedett két nemes család, az Orbán-klán és az Apró-klán Magyarországért vívott harcának, még akkor is, ha ezek itt és most egyszer s mindenkorra nem leválthatók. Az MSZP és az SZDSZ szövetsége a Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közti törésvonal mentén huszonhét év után felbomlott – ez pedig sokkal több annál, mint amit a politikai centrum egy ellenzéki előválasztástól remélhetett.

Magyar Hang

Fotó: Ficsor Márton

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.