Távolról jött, sokat látott nagybátyánk mesél

Posted by

 Bánffy Miklós: Egy erdélyi gróf emlékiratai

Bíró Zoltán István 

Lassan keríti be a belefeledkező olvasót Bánffy Miklós gróf emlékirata. Mármint a nem történész olvasót – mert valamennyien nem lehetünk történészek, sajnos –, aki érdekességként vagy műkedvelő okulás céljából olvasgat alkalmanként emlékiratokat.
Naivnak, szerkesztetlennek tűnő korabeli szövegei ízes élmények, mintha kedélyes, messziről jött, mára ismeretlenné olvadt rokon beszédét hallgatnánk, ki jólöltözöttségét azzal akarná feledtetni, hogy bajszát pödri, demizson borral jön köszönteni, miközben azt is alig tudjuk már, mi az a demizson.

Viszont a bácsi remek adomákkal szolgál a vacsora mellé, történeteit leginkább hiteles hangú előadásától érezzük igaznak, s őt hallgatva még az a pár apróság is elsöprődik, amit eddig mintha másként hallottunk volna. Meglehet, a történelem finom porával lepett emlékezete időnként kissé pontatlannak bizonyul, s pár részletét meg inkább csak azért fogadjuk szívesen, mert a kiválóan elbeszélő nagybácsi tényleg így láthatta.

Az egyszeri olvasó megtévesztése már az első fejezettel kezdődik, melyben a már negyvenes éveit taposó Bánffy azzal a gyászhírrel szembesül, hogy meghalt az ember, akinek személye azonos a Magyar Királyság és az Osztrák–Magyar Monarchia fogalmával: elhunyt az örök életűnek vélt Ferenc József. S Bánffy Miklós gróf kapja a megtisztelő feladatot, hogy az utolsó magyar király, IV. Károly budavári koronázási ünnepségeit megszervezze.

A visszaemlékezés képei erősen monarchikus érzelmeket sejtetnek. A meghatott beszámoló díszruhában előtóduló népeket; felsorakozó klérust; mentéket, hermelinprémeket és kócsagtollakat mutat, palotahölgyeket, gyémántdiadémokat, gyöngyös, kösöntyűs főkötőket csillogtat a „mindenfelől leomló villanyvilágban”.

A naftalinszagtól visszarökönyödő olvasó kedvét ekkor talán még csak az tartja meg, hogy épp ilyen behatóan ismerteti a titkos kis zsámolyt is, amit azért ácsoltak, hogy a lovagolni nem annyira tudó király látszólag férfiasan tudjon a tökéletesre idomított állat nyergébe szállni. Majd értesülünk a korabeli úri közönség elől eltitkolt, igen baljóslatú eseményről, hogy az oltár fölötti világítást lezáró üveglap pont a koronázás előtti napon kettérepedt és alighogy a templom kiürült, „csapóbárdéllel” zuhant az oltárra. Bánffy emlékirataiban a magyar történelem tele van ilyen rémítő előjelekkel és örökös ismétlésekkel.

Az Emlékiratok szerzője nem holmi ceremóniamester, hanem az egyik legnagyobb erdélyi földbirtok tulajdonosa, a család ősei századokra visszamenően vezető tisztségeket betöltő, befolyásos emberek. Minden hétfői asztaltársaságában ott ül a Kaszinó földszinti különtermében többek között Herczeg Ferenc, Miklós Andor, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Ambrus Zoltán.

Bánffy Miklós sokat és bizalmasan ír Károlyi Mihályról. A szinte főalak sorsában is meglátja a végzetszerű sodródást, mikor a hadi tárgyalásokról megtérő Károlyit a pályaudvaron váró, bódultan ünneplő tömeg nyomása nem a rendes kijárat felé, hanem akaratlanul zsákutcába tolja. Ennek vaskapuja zárva, s a leendő miniszterelnöknek a kapu vaslándzsáin kell átmásznia. „(…) mint vízen úszó fadarab, olyan akaratlanul lépkedett oldalt és előre a fékezhetetlen tömeg erejének akarata szerint a népvezér.”

Károlyi amúgy Bánffy közeli rokona, gyermekkori játszópajtása, aki nyúlszájjal és farkastorokkal, véznán és gyöngén jön a világra, csoda, hogy megmarad. Károlyinak tizennégy éves korában műtötték meg a száját, újra meg kell tanulnia beszélni. Testi fogyatékossága, amit kisfiúként legyőz, folytonos küzdést jelent azért, amit mindenki más a természettől ingyen megkapott.

Az emlékirat szerzője szerint mivel másoknál gyöngébb volt, erőtlen, törékeny, „valahogy nem teljes értékű, nyomorék”, ezért mindent elnéztek neki. Részben ez adhatta Károlyinak az üzemanyagot a dachoz, a csak „azért is”-hez, egészen a meggondolatlan vakmerőségig – Bánffy szerint. Így lesz a forradalom őszirózsájából „foghúzás utáni öröm” – hál’ Isten, hogy végre kinn van.

De csalódásra is csalódás következett, a csodára váró publikum tüneményes miniszteri listát várt, „valami rendkívüli tehetségek minisztériumát”. Károlyi viszont – mint kormányok azelőtt és azóta – csak a saját, szűk táborából választhat, s az igazságügynek például darabig egyáltalán nem akad gazdája. A budai siklóban egyszer együtt utazik egy minisztériumi tisztviselővel, aki – hopp! – éppen kapóra jön, megkínálja hát a bársonyszékkel. De mikor felérnek, egy vészes hír hallatán a kiszemelt hivatalnok egyszerűen eltűnik, felszívódik.

Gróf Bánffy Miklós 1918-ban a Székely Nemzeti Tanács megbízásából indul Nyugatra, hogy a teljesen összeomló, irányítatlan ország számára kapcsolatot teremtsen a győztes hatalmakkal, s tájékoztassa őket a bolsevik káosz küszöbön álló fenyegetéséről, „Magyarország igazi helyzetéről”.

Bécs széthullott, Berlinben baloldali, spartakista forrongás zajlik, s a „muszka-szovjet” a Kaiserhof Szállodából lövi a palotát és a külügyminisztériumot. Taxival, majd vonattal menekül Brémán át – Brémában is épp akkor tör ki a forradalom – Hollandiába, Hágába. Mire március lesz, Bánffy azzal szembesül, hogy otthon kikiáltják a Tanácsköztársaságot, neki viszont a pénze elfogyott, Hollandiában ragad.

Bánffy, a jogvégzett polihisztor író, grafikus, díszlet- és jelmeztervező, színházi rendező, politikus „mivel elfogadhatóan csak németül vagy franciául ír”, csupán három foglalkozás közül választhat. Beáll egy lovardába, s ott fizetésért „nyers csikókat belovagol”; fölhasználja „biliárdtudományát, mit annyi elprédált éjszakával szerzett Berlinben”; vagy fest „apró arcképeket olcsó árért”. Ez utóbbit választja, rangját letagadva föstögeti a helyi kispolgárokat.

A szovjeturalom végnapjaiban Bethlen István hívja haza – „gyere azonnal!” –, s hamarosan a konszolidáción munkálkodik, 1921-22-ben külügyminiszter lesz. Megtörten, de tudomásul veszi a trianoni határokat, munkálkodik a környező népekkel való megbékélésen. Emlékiratában remek adomákkal szolgál IV. Károly király kétszeri tragikomikus visszatérési próbálkozásáról, szervezi Sopron, az igaz város igazi kormánypénzekkel finanszírozott szabadcsapatainak garázdálkodását, a velencei, majd a genovai konferencián kitűnő – később a Rózsavölgyi által albumban megjelenő – karikatúrákat rajzol a kor nagy politikusairól.

Az Emlékiratok szerzője politikafelfogása, s talán fiatalkorától vissza-visszatérő hangulatingadozásai okán lemondani kényszerül a külügyi tárcáról, egy darabig még tanácsosként küszködik a virágzó korrupció ellen – eddig jut el a történet.

Aztán visszatér Erdélybe. A közéletben már csak pillanatokra vesz részt, a Romániai Magyar Népközösség elnöke lesz, majd titkos diplomáciai küldetésben Kállay Miklós miniszterelnök felkérésére tárgyal (de sikertelenül) a románokkal az esetleges közös kiugrásról. Vagyonát, birtokait elveszik, Budapesten hal meg 1950-ben. Csak hamvai térhetnek haza huszonhat év múlva, 1976 őszén, és lelnek végső nyugalomra Kolozsváron, a Házsongárdi temető családi kriptájában.

Bánffy Miklós gróf

Bánffy Miklós gróf: Egy erdélyi gróf emlékiratai
– Emlékeimből – Huszonöt év

Helikon Kiadó, Budapest, 2021
392 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3399 Ft,
e-könyv változat 2599 Ft
ISBN 978 963 479 6046 (papír)
ISBN 978 963 479 7012 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bánffy Miklós az 1922-es genovai értekezlet üres óráiban remek karikatúrákat rajzolt a tanácskozó politikusokról. Ez a kényes részleteket felfedő, kritikus, de humorral átszőtt látásmód a legjellemzőbb kötetünkben olvasható két memoárjára is. Éles szemű résztvevőként, de józan kívülállással vezet bennünket a történelem diplomáciai színfalai mögé.
Az Emlékeimből című írás az 1916-os koronázási ünnepség kulisszatitkait tárja fel, majd az 1918/1919-es zűrzavaros forradalmi időket Bánffy sajátos szemszögéből, valamint a nyugati közvélemény felvilágosítása érdekében tett bécsi, berlini útjait, továbbá hágai emigrációját. A könyv 1943-as, második kiadása során Bánffy javította az először 1932-ben megjelent művét, ezért az ultima manus elve alapján kiadásunk ezt a szövegváltozatot követi.
A befejezetlenül maradt Huszonöt év (1945) című visszaemlékezésben Bánffy külügyminisztersége két évét írta meg, saját politikusi szerepvállalását elemzi olyan történelmi eseményekben, mint IV. Károly visszatérési kísérletei, a soproni népszavazás, a genovai értekezlet és a genfi népszövetségi tárgyalások.

A KULTÚRAKIRAKAT
Címkép: Bánffy külügyminiszter
%d bloggers like this: