65 éves emlékek: 1956 gyerekszemmel

Posted by

Dobozi István
Az „elsöprő túlerő
“ Colin Powellnek tulajdonított elvét 1956 okán inkább Hruscsov-doktrínának kellene hívni.

Hétéves voltam Tóalmáson – négyezer lelket számláló Pest-megyei falu – Budapesttől 45 kilométerre keletre. 1956. október 23 keddi napra esett. Miért érdekes ez? Tóalmásról a felnőtt lakosság java része édesapám is Budapestre járt dolgozni. Hétfőn kora reggel busszal és vonattal mentek a fővárosba és pénteken vagy szombaton tértek vissza. Október 23-án már megindultak a harcok Budapesten, a közlekedés gyorsan megbénult. A falunkban mindenki a rádiót hallgatta és amiatt aggódott, hogy mi lesz a fővárosban tartózkodó szeretteikkel. Bajuk esik az utcai harcokban? Haza tudnak jönni?

Közeledett a tél. Mivel fűtünk? Senki nem bízott abban, hogy szenet lehet majd kapni, így az egész falu a közeli erdőbe ment fákat kivágni. Én is édesanyámmal, aki a nagyobb akácfát, én a kisebbet húztam magam után két kilométeren keresztül, többször is a nap folyamán. Különösen dombra felfelé volt nehéz a cipekedés, de anyukám biztatott: Mindjárt hazaérünk, Pityukám.” Törvénytelen volt, amit csináltunk, de a félig polgárháborús helyzetben az emberek túlélési ösztönei felülírták a jogot.

A falu két boltja előtt már kora hajnalban hosszú sorok álltak. Anyukám az egyikbe ment, én a másikba kenyérért, lisztért, cukorért, sóért. Álmos voltam és nagyon fáztam, ráadásul többször üres kézzel tértem haza, mert nem kaptam semmit. Az egyik nap dél tájban az általános iskolánkkal szembeni kisbolt előtt álltam sorban, amikor a szomszéd falu, Zsámbok irányából teherautó tűnt fel, kétlábú álványra felszerelt, könnyen mozgatható géppuskával, amilyet korábban csak filmekben láttam. Félelmemet csak fokozta, hogy az autó sokáig állt a falu legfontosabb kereszteződésében, olykor jobbra-balra forgatva a géppuskát. Halálfélelmemben az iskolánk pincéjében kötöttem ki, s órákig nem mertem onnan kijönni. Nemzetőrök járták a falut, barátaimmal többször követtük őket. Izgalmas volt, soha nem láttam olyan közelről igazi puskát.

November 4-én a Szovjetunió hadüzenet nélkül megtámadta Magyarországot. A szovjet csapatok egy része a falunkon haladt a főváros felé éjjel-nappal. Olyan sok, katonákkal megrakott szállító jármű és tank volt, hogy még a sáros, földes utcánkat is igénybe vették, ahol lovas és tehenes kocsik szoktak járni. Mi, gyerekek a házak kapuiból kiabáltunk a szovjet katonáknak nem éppen előkelő társaságba illő szavakat. Szemkontaktusom volt több, a teherkocsik ponyvája alatt ülő katonával, néhányuk mosolygott vagy integetett. Budapest mindig nagyon távolinak tűnt Tóalmástól. De nem november 4-e után. Az ágyuk hangjai még most is tompán a fülemben zúgnak.

Néhány héttel ezelőtt halt meg Colin Powell, Amerika vietnami háború utáni korszakának legismertebb katonai vezetője. Világszerte neki tulajdonítják az „elsöprő túlerő“ katonai doktrínájának kidolgozását. Az elsősorban a koreai és a vietnámi háború tapasztalataira és tanulságaira támaszkodó Powell-doktrínát a túlzottan fokozatosságra épülő és az elhúzódó háborúkból való amerikai kiábrándulás szülte. Tévedés azonban az „elsöprő túlerő“ elvét Powellnek tulajdonítani. Ezt az elvet az 56-os magyar forradalom gyors leverése okán inkább Hruscsov-doktrínának kellene hívni. 1956 novemberében a Szovjetunió világháborús dimenziókat ídéző túlerőt alkalmazott Magyarországon: 32 ezer szovjet katona, 1100 tank. Nem tudom, hogy ezek közül hány ment át a szülőfalumon, de gyerekszemmel még ennél is többnek tűnt. Dávid és Góliát harca volt. Nem csoda, hogy egy hét alatt sikerült leverni a magyar forradalmat és szovjet-ellenes felkelést. A Perzsa-Öböl-háborúban 1991-ben a közel egymilliós amerikai és koalíciós haderő – Powell parancsnoksága alatt – csak másfél hónap alatt tudott győzni a Kuvaitot annektáló iraki csapatokkal szemben. A szovjetek számára az óriási túlerő ellenére sem volt játszi könnyed a katonai győzelem. A hősies magyar ellenállás 700 szovjet katona halálát eredményezte. Ők is a kegyetlen, szovjet rendszer áldozatai voltak.
Dávid és Góliát harca volt, ahogy erről emelkedetten utalt John Kennedy amerikai
elnök: „Nem volt még egy az 1956. október 23.-ához hasonlatos nap a nemzetek
születése óta, amikor ennyire jól látszott volna az emberek végtelen vágya a szabadságra,
függetlenül attól, hogy mekkora az esély a sikerre és hogy mekkora áldozatot kell hozni
érte”.

(Elhangzott 2021. október 24-én a floridai Sarasotában megrendezett Magyar Fesztiválon.