Leölt állatok

Posted by
Fáy Miklós
>Széchenyi Zsigmond fényképeiből nyílt kiállítás a Capa Központban. A szó mindkét értelmében az ő képei láthatóak. Vagy ő készítette, vagy ő van rajtuk. Én mindkettőt szeretem nézni, még akkor is, ha titokban arra is kíváncsi voltam, tényleg olyan rosszak-e ezek a képek, mint az elavult nyomdatechnikával készült könyvekben voltak láthatóak. Aztán menet közben rájöttem, hogy ez nem is igazi kérdés, hiszen megvan a fotóalbum is tőle, és ott már figyeltek a képek minőségére is. Maradjunk annyiban: fotóművészként valószínűleg nem kereste volna meg a mindennapi betevőt. Menekülő struccok. Menekülő zebrák. Menekülő oryxok. De hát ő volt ott, amikor még utolsókat lélegzett a sebzett oroszlán, vagy pár perccel később, az maradt meg, amit ő kattintott el.

szechenyi01.pngVoltaképpen ez marad a fő kérdés: hogyan lehet lelkesedni valakiért, akinek a hivatása, mániája, hobbija, élete alapvetően akörül zajlik, amit egyáltalán nem tudok megérteni. Lelövi az állatokat, aztán hazaviszi a szarvukat, agyarukat, bőrüket. Ennek vajon mi értelme lehet? Főleg úgy, ha utólag szét is bombázzák az egészet.

Pedig valami jó biztosan van benne, látszik a gyerekkori képeken, ahogy az első lelőtt madarat tartja, vagy az első őz fölött álldogál, hogy mennyire őszinte és magafeledt a mosolya. És aztán? Hogyan tovább? Most a kiállításon látni a házát, amelyben az állatbőrök meg a szarvak voltak a falon. Nem szeretnék ott lakni. Lehet, hogy vadászírókat olvasni olyasmi, mint a krimi? Nem akarok bűnöket elkövetni, még felderíteni sem, de attól még szívesen olvasok róluk. Nem akarok alaszkai vadkecskét lőni, de ha Széchenyi ír róla, az nekem tetszik.