Pesti srácok

Posted by

Fábián András
>Már október 21-edike van. Alig két nap, és beköszönt az ünnep. A gondos kormány (?) vagy talán a főpolgármesteri hivatal (?) fellobogózza a várost. A beszédírók homlokán napok óta csorog az izzadtság. Nem szeretnék most toll lenni a kezükben vagy billentyűzet a zsíros kezük alatt. Tollszárat rágnak rojtosra, csattogva ütik verik a klaviatúrát. Kétségbeesetten próbálnak valami eredetit, valami ütőset kifacsarni agyuk szivacsából. Kellene valami ízig-vérig forradalmi, valami új, ami megfogja azokat a néhányakat, akiket rossz sorsuk arra kárhoztatott, hogy meghallgassák majd ezeket az izzadtságszagú, hamis beszédeket. Hogy másnap az ezért fizetett újdondász tudósítók (dörzsölt, tapasztalt újságíró már nem jár ilyen helyekre) azt tudják majd mondani: na ez jó kis beszéd volt, ezért megérte eljönni. Minden benne volt, aminek benne kellett lennie, mint a májashurkában.
Ha ők megtehetik majd holnapután, hát hadd mondom el én is, mit gondolok erről az ünnepről meg az ünneplők egy jelentős hányadáról. Mindenekelőtt azt gondolom és azt tanácsolom azoknak, akik majd áhítattal hallgatják a magát természetesen a forradalom gyermekének tekintő kis méretű miniszterelnököt, hogy ezen a megemlékezésen semmiképp se felejtsenek el emlékezni.

Emlékezzenek arra, hogy lánglelkű szónokuk volt az, aki elbontatta Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrát a Vértanúk terén, hogy helyébe egy baromi ízléstelen izét rekonstruáljon, a vörös terror áldozatainak emlékművét. 1956 hősének helyére Horthyt és pribékjeit állította. Emlékezzenek annak a Kövér Lászlónak a régi-új emlékművet felavató beszédére, akinek a nagypapája is vöröskatonaként harcolt a Tanácsköztársaság védelmében. Kövér azt mondta, hogy annak idején mintegy ezer ember túszul ejtette Magyarországot. Keresztényellenesség, buzgó internacionalizmus, heves nemzetgyűlölet, tudatos családrombolás és hazug jelszavak alatt az emberek kíméletlen kifosztása: szerinte ez volt 1919-ben a „Tanácsköztársaságnak nevezett terrorképződmény”. Az istentelenséget vallók, akik csak önmagukban hisznek, kezet emeltek azokra, akik abban hittek, hogy saját emberi létük felett van egy teremtő erő. „A Lenin-fiúk ma is itt állnak velünk szemben” – állította Kövér László. Úgy vélte, Magyarország csak akkor nyerheti meg véglegesen a küzdelmeket, „ha a velünk szemben állók megtapasztalják, hogy a külföldről pénzelt istentelenséggel, hazaárulással és nemzettagadással Magyarországon soha többé nem lehet többséget szerezni”.

Nagy Imre, helyét elfoglalta a „hős fehérterroristákat” magasztaló „műalkotás”. Nagy Imrének mennie kellett. Holnapután viszont azok emlékeznek majd meghatott főhajtással rá és mártírtársaira, akik ma ugyanazt képviselik, ami ellen Nagy Imre annak idején fellépett. A személyi kultusz mai hős harcosai ugyanúgy istenítik Orbán Viktort, mint elődeik tették ezt Rákosi Mátyással. Holott 1956 igazi hősei a Rákosi-korszak felszámolására vállalkoztak. Emlékezzenek majd az ünneplők, hogy 2006-ban Orbán fejvesztett menekülésbe torkolló ünnepi beszédét követően egy államellenes puccs volt az ő igazi ünnepi programja, amelybe sok ostoba és védtelen embert sikerült belerángatnia. És emlékezzenek majd az elmúlt napokra is, amikor a kormány emberei olyanokból szerveztek Békemenetet, akiknek a világon semmi köze ehhez a forradalomhoz. A mi adónkból került viszont nekik ingyen busz, ingyen ebéd, ingyen szállás. Talán még egy kis potya városnézés is belefér, ha nem lesz balhé.

Mindeközben csendben emlékezzünk azokra az időkre, amikor Orbán Viktor, a szépszavú Bayer Zsolt, vagy éppen az említett Kövér házmester tett hazug vagy dehonesztáló kijelentéseket 1956-ra. A „grószfaterra”, arra a Göncz Árpádra, akit a Bibó-per másodrendűjeként ítéltek életfogytiglanra. Sok ember nem felejt. A köztársaság első elnökének temetésén párjával megjelenő Orbán Viktortól elhúzódott a tömeg. „Pfúj!” – mondták többen – „Mit keres ez itt?!”.

Orbán a kétes múltú Wittner Máriában és Dózsa Lászlóban (1942- ) lelt példaképre, akiket a kiváló történész és ideológus, Schmidt Mária rendelésre szállított neki. Az idealizált hősök emlékét egy hazugságokkal bőségesen megtömött „Pesti srácok” fantázianevű lap és egy kádárkori, többszörösen kitüntetett belügyi tudósító önfelmentő-önigazoló képzelgései próbálják tartalommal megtölteni. Orbán forradalmának hősei nem Nagy Imre, nem a kisemberek képviselője, Göncz Árpád és nem is a bölcs Mécs Imre.

Orbán és a haverok nem az október 23-i reformerekre, hanem azokra fognak rövidesen hősként emlékezni, akik néhány nappal később már ártatlan embereket gyilkoltak, köztörvényesként börtönökből szabadítottak. Biztosan elhangzik majd a 122 áldozat neve is, de ki gondol majd a többi, a véres napok alatt elveszített 2500-3000 életre. Bizonyosan nevesítve lesz a 2006-os „szemkilövető miniszterelnök” is. Egyetlen szó sem esik majd azonban azokról a tízezrekről, akiknek a halála a járványra hivatkozva rendeleti kormányzást magának kikövetelő mai magyar miniszterelnök lelkén szárad. Akinek egyszemélyi felelőssége továbbá ennek a soha nem egységes magyar nemzetnek a tovább darabolása még kisebb részekre. Éppúgy, mint e kis társadalmi csoportok közötti feszültségek folyamatos gerjesztése és szítása. Mindegyszerűen ezt nevezzük Orbán Viktor hatalmi politikájának.

Messzire kanyarodtam, gondolhatná bárki, holott csupán azt próbáltam bemutatni, mennyire nincs semmi oka-joga ennek a kormánynak arra, hogy október 23-dikát ünnepelje, ha csak az nem, hogy a közhelyeivel és téves eszméivel elterelje a figyelmet a mostani hétköznapok valós történéseiről, véres drámáiról.

Ami ezt a minimum ízléstelennek nevezhető Békementet és a 4 órára hirdetett ellenzéki tömeggyűlést illeti, azzal kapcsolatosan sincsenek jó érzéseim. Egyrészt járványhelyzetben élünk. Másrészt számolni kell azzal a ténnyel, hogy túl közel kerülnek az ellenérdekelt, felhergelt emberek csoportjai egymáshoz. A B-közép provokátorai mindig készen állnak egy kis balhéra, az érdekes csak az, hogy soha nem a jó oldalon. Azt biztosan tudjuk, hogy Orbán melyik oldal mellett áll, a bajkeverőknek tehát nem kell semmitől sem tartaniuk.

Mindebből kiderült, hogy szerintem ez az október 23-dika semmiképp sem az ünnepről fog szólni. Magyarországnak lassan 12 éve nincs miért ünnepelnie ezt a napot. A mai Magyarország politikai viszonyai egyre kevésbé különböznek az 1953-as, Rákosi által fémjelzett korszaktól. Ezen mit sem változtat, hogy elhelyeznek néhány szál virágot a Corvin közben álló, idealizált, puskával pózoló pesti kisfiú lábai alatt.

 

Címkép: Göncz Árpád temetésén