“Baruch dayan ha’emet”

Posted by

Ezekkel a szavakkal búcsúzott Gábor György barátjától, Kálmán C. Györgytől. Utánanéztünk, mit jelent.

Dovid Zaklikowski

Részt vettem az első zsidó temetésemen, és valóban nagyon mély és tartalmas szertartás volt. Bár sok mindenről érdeklődhetnék a szertartással kapcsolatban, egy dologra különösen kíváncsi vagyok. Mindenki azt mondta egymásnak: “Baruch dayan ha’emet”, “Áldott az igaz bíró”. Úgy találtam, hogy ez szinte valamiféle köszöntésnek tűnt. Egy rabbi meg tudná magyarázni ezt az áldást?

A zsidók évezredek óta a halál és a tragédia után az “Áldott az igaz bíró” áldást mondják. A teljes áldás, I-n nevével együtt, a következőképpen hangzik: Áldott vagy Te, Urunk, a mi I-nünk, a világmindenség királya, az Igaz Bíró. Héberül így hangzik: bah-rooch a-tah a-do-noi e-lo-hei-noo me-lech ha-o-lahm da-yan1 ha-e-met.

Míg csak az mondja ki a teljes áldást I-n nevével, aki személyesen átélt egy tragédiát, addig egy másik ember halálhírére sokan így reagálnak: “Baruch dayan ha’emet.  Talán hallottál már olyanokat is, akik az általában kellemetlen hírekre így reagáltak: “Ez is a jóra való”.
Mi a forrása a mondásnak? Kezdjük először egy történettel, amely a Talmudban olvasható:

A nagy bölcs Rabbi Akiva egyszer megérkezett egy városba. Megérkezése után szállást keresett, azonban senki sem biztosított neki szállást. Azt mondta: “Mindent, amit az Úr tesz, a jóért teszi!”, és elment aludni egy mezőre. A mezőn volt vele egy kakas, egy szamár és egy lámpa. Jött egy szél, és elfújta a gyertyát. Egy macska jött és megette a kakast. Jött egy oroszlán és megette a szamarat. Rabbi Akiva azt mondta: “Mindent, amit Isten tesz, a jóért teszi!”. Kiderült, hogy éjjel martalócok jöttek és elfogták a város lakóit. Rabbi Akiva megmenekült, mert a városon kívül táborozott, és nem volt nála sem gyertya, sem kakas, ami felhívta volna rá a figyelmet.

Ez a történet jól szemlélteti, hogy még a látszólag negatív események is okkal történnek, még akkor is, ha ez az ok nem nyilvánvaló, mint ahogy végül Rabbi Akiva esetében is történt. E történet által utalt igazság miatt mondták bölcseink, hogy mindig köszönetet kell mondanunk I-nek az életünkben bekövetkező nem túl jó eseményekért, ahogyan a jó dolgokért is köszönetet mondunk I-nek.

A misnai bölcsek szavaival élve:

Az embernek meg kell köszönnie I-nek a rosszat, ahogyan a jóért is áldja I-t, ahogyan a vers mondja: “Szeressétek az Úrat, a ti I-ket teljes szívvel, teljes lélekkel és minden eszközzel. “[Az “eszköz” héber szavát (me’odecha) “mérték”-nek is fordítják.] A Talmud úgy magyarázza ezt a részt, hogy ahogyan az ember örömmel áldja meg I-t a jóért, úgy kell teljes szívvel, teljes elmével és készséggel áldani I-t a nem jóért, ami történik vele.

Amikor a halál bekövetkezik
A halál a legmegmagyarázhatatlanabb fogalom, amellyel szembesülünk. Miért halt meg valaki akkor, amikor meghalt? Miért választotta ki I-ten az egyik embert, hogy tovább éljen, mint a másik? Miért kellett az illetőnek szenvednie a halála előtt?

Azonban még a halál esetében is azt tanítjuk, hogy áldjuk meg I-t. Azt mondjuk: “Áldott az Igaz Bíró”, elismerve, hogy ez meghaladja a mi megértésünket. Végtelen különbség van köztünk és I-n között, és nincs módunk arra, hogy megértsük az Ő titokzatos útjait. Nem tudjuk felfogni; a gyász fájdalma ellenére azonban elismerjük, hogy végső soron az “Igaz Bíró” tudja, mit cselekszik. Az e világból eltávozottak közvetlen családtagjai a “Baruch dayan ha’emet” áldást mondják, amikor a temetés során megtépik a ruhájukat.