Márki-Zay eredményvárója 19:41-kor

Posted by
Hatalmas tömeg gyűlt össze Márki-Zay Péter eredményváróján, az esemény ünnepi hangulatban zajlik
A hódmezővásárhelyi jelölt rövid sajtótájékoztatót is tartott, ahol elmondta, már vidéken is sikerült átvenni a vezetést. Külön megköszönte a támogatást a fiataloknak, mert szerinte az ő szavazatukkal fordultak át az eredmények. Úgy véli, Karácsony szavazótábora megoszlott közte és Dobrev között, így inkább a mögé beálló fiataloknak köszönhette az előnyét. Márki-Zay megköszönte továbbá Karácsony Gergely, a Párbeszéd és a Momentum támogatását is. A rá szavazó jobbikosokat is kiemelte, akik a párt akaratával szembe támogatták. ,,Szeretnék bocsánatot kérni, ha bárkit megbántottam az elmúlt időszakban” – jelentette ki az elmúlt hetek eseményei kapcsán, a hódmezővásárelyi jelölt ugyanis igen komoly vádakat hozott fel ellenfelével szemben.
Márki-Zay elkötelezett a Dobrevvel közös, egymás támogatásáról szóló nyilatkozattal kapcsolatban, ahol a felek arról is megegyeztek, hogy nem fognak többet “sárdobálni” a kampány során az ellenzéki összefogás stabilitása érdekében.
A sajtótájékoztató közben Karácsony Gergely is megérkezett a rendezvényre, és üdvrivalgás közepette Márki-Zay nyakába borult.
(A Mérce alapján)