Első kommentárok, amikor 60 százaléknál Marki-Zay vezetett

Posted by

Hann Endre
>Márki-Zay sikere nemcsak azt jelenti, hogy jelentős választói tömegeknek elege van az eddigi politikacsinálókból, az „elmúltharmincévből”, hogy a többségük nem kér a revanspolitikából, vagy hogy nagyobb szerepet szánnának a civileknek – a legfontosabb tanulság és egyben esély, hogy a mögé álló erők betölthetik a régóta kiüresedett politikai közepet. Márki-Zay Péteré lehet az Új Közép.

Csáki Judit
>Amikor ez a cikk (az ÉS-ben) született, még nem lehetett látni Márki-Zayt jönni. De ez a cikk arról szól, hogy amíg a választók a kormányerőkkel együtt nem cserélik le az úgynevezett óellenzéket, vagyis a régi játékosokat az ő régi hálózatukkal, addig nincs remény igazi rendszerváltásra. és igaz ugyan, hogy Márki-Zayt jónéhány régi párt fogja vasmarokkal, de tán lesz némi mozgástere. Ha a Momentum gyorsabban fölfejlődik, és Fekete-Győr vagy inkább más jobban teljesít, akkor most ők jönnének, mert a szavazóik – mint a mellékelt ábra mutatja – készen állnak.

Szombathy Pál
>Ha az ember a szakmájában régi motoros (vagy ahogy Orbán mondaná: öreg baka), mint én, akkor beugrik a régmúlt: ahogyan 2004-ben Gyurcsány alulról szervezett lázadással, villámháborúban foglalta el a baloldalt, félretolva miniszterelnök-jelölt riválisát, Kiss Pétert, úgy most valami hasonló apparátcsik-ellenes lázadás emeli a magasba MZP-t, félresöpörve Gyurcsánynét az útból – a politika nagyon is képes ilyen sorsfintorokra.

Somogyi Zoltán
>Márki-Zay Péter győzelme Dobrev Klára győzelme is. Mostantól, ha az összes vezető politikus együtt megy tovább az ellenzéki oldalon, akkor újra értelmet nyer a választási verseny Magyarországon. Mindenkinek nagy gratuláció, aki ebben a sikeres és büszkeségre okot adó előválasztási versenyben részt vett. Szervezőknek, szereplőknek, szavazóknak együtt.