Békemenet

Posted by

Krebsz János

>Jó régen volt, amikor szép számmal vonultak legutóbb azok, akik mintha az oltárnál húzták volna be az ikszet Viktorra. A hűséges Fidesz szavazókról már megjelentek mindenféle dehonesztáló elemzések, melyek szerint inkább vidékiek, iskolázatlanok, idősebbek. De hát mind együtt vagyunk magyarok, és az ellenzéki előválasztás körül zajló habverés azt mutatja, hogy a másik tábor sem panaszkodhat a gyerekszobában megtanultakra hivatkozva. Most október 23-án lesz a következő békemenet, és beszédet mond a résztvevőknek a miniszterelnök.

Amolyan politikai erődemonstráció, ellencsapás a százezreket megmozgató ellenzéki előválasztásra, s akkorát fog szólni, hogy „Brüsszel is meghallja”. Egyben a tábor, egy a zászló, és az ellenzék még nyalogatja önmagán vágott sebeit. Igazi örömünnep lesz.

Enyhén beárnyékolja az októberi napsütést, hogy éppen felfutóban van a koronavírus járvány negyedik hulláma, s éppen az ország minden tájáról buszoznak oltott és oltatlan emberek százezer- (millió-) szám kifejezni olthatatlan békevágyukat egymás szoros közelségében. Ráadásul az átlagéletkor is inkább a DK szavazókéval korrelál, ha jól emlékszünk.

Egyébként jó időről szólnak az előrejelzések, lesz bágyadt őszi napsütés, zászlók és transzparensek Brüsszel meg Gyurcsány ellen. Jó lesz a társaság, hasonló a hasonlónak örül, meg lehet beszélni a világgazdaság borzalmait, a migránsok fenyegetését, a liberális homokosok fenyegető nyomulását mesekönyvekkel és érzékenyítésnek nevezett kampányokkal, és jókat lehet nevetni a baloldaliak cirkuszi marakodásán. Itt béke van, nyugdíjprémium, rezsicsökkentés. hazaszeretet meg optimizmus. Éppen bemutatják a mozik az Elkxrtuk című filmremeket, zajlik valami kultúrharc az újságok szerint, de a Zsolti egyszerű szabadszájúsággal megmondja nekik, hogy hova menjenek.

Előkészületi tevékenységként rendelhető az interneten (és bizonyára a helyszínen is kapható lesz) akciós áron OV-22 feliratú sapka, karkötő és szatyor. Békemenethez feltétlenül elengedhetetlen.

%d bloggers like this: