A külföld is figyel: Ez a stratégia egyszer már győzelemre vitt

Posted by

Euronews a maga cikkét azzal indítja, hogy az ellenzék 12 év fideszes kormányzás után „a bárki, csak ne Orbán Viktor” szlogen jegyében rendezte az egész megméretést, amely Karácsony Gergely visszalépésével végül a „mérsékelt konzervatív” Márki Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és a „balközép ügyvéd” Dobrev Klára versenyével ér véget.

Az ellenzék – jegyzi meg az AP – azt a stratégiát követi, amelyet a 2019-es önkormányzati választáson egyszer már győzelemre vitt, megszerezve Budapest és több vidéki nagyváros vezetését is, az AFP pedig azt emeli ki, hogy az ellenzéki előválasztás két fordulójában összesen 800 ezer ember, a jogosultak több mint 10 százaléka adta le a szavazatát.

A Reuters hírügynökség a két nappal ezelőtti cikkében arra hívta fel a figyelmet,. hogy ha Márki-Zay Péter lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az felborítja a Fidesz eddigi stratégiáját, amely a baloldali ellenzék megbélyegzésére épül a magyar politikai élet egyik leginkább megosztó alakjával, Gyurcsány Ferenccel a középpontban.