Szellő nélkül nem susog a nádas

Posted by
Gergely Tamás
Kérditek, hogy vagyok. MInt a Sás a Szépvölgyi mesékben. (Kiadta az Üveghegy, még lehet venni. Kétezeért dobják utánatok.)
>Addig szitált a Köd a Nádasra, míg az egyszer már nem tudott susogni. Az arra száló Szarkának elhaló hangon paszolták a nádszálak:
-Hiába igyekszünk, hiába dörzsöljük egymás szárát, nem lesz abból suso-gás-ás-ás.
Egy tikácsoló hang ezt kiáltotta:
-Elemenekült bánatában Szellõ is-is-is. Ki fogja karcsú testünk fújni, mint a sípot, furulyát?
Egészen mélyrõl jött az újabb sóhaj:
-Lábam vízben, testem vízben, elkapom az asztmát.
-Erre még gondolni is rossz! – csörögte Szarka. Közben a farkát valami húzta lefele. Hátranéz, hát a gondok felcsipeszkedtek a farktollaira.
-Nem bír el ennyi szomorúságot a szarka farka – mondta, de csak halkan és magának, hogy ne szomorítsa még õ is a nádszálakat. Azzal fogta, megrázta a tollát, a gondok – zsupsz! – belepottyantak a Tóba. Hogy vissza ne merészkedjenek, még meg is vágta a Tó vizét.
Dolgát végeztén így szólott törékeny derekú barátaihoz:
-Meg van beszélve a Tóval, elõkeríti a Szellõt. Viszont ahhoz, hogy a Szellõ visszataláljon, vidám legyen a borzos fejetek! Mert a Szellõ a lógó orrú Nádast nem találja meg!
Összedugta a fejét a Nádas minden lakója, s elhatározták, hogy vidámak lesznek. Felemelték a fejük, megigazították selymes hajuk, a Nádas szélén állók már meg is látták a közeledõ Szellõt.