Tömeggyűlés a Pokolban

Posted by
Szele Tamás

>Tegnap szóba kerültek a kormánysajtó koboldjai, akik mindenféle perelhető írásokat csempésznek aláírás nélkül a kormánypárti lapok hasábjaira, ma még foglalkozzunk kicsit ezzel a kérdéskörrel, mert kiváló példa került elém, melyen remekül demonstrálható a propagandasajtó működése. Valóságos állatorvosi ló. Tanítani lehetne, bár félek, az újságírást már többé soha nem tanítják már szakmaként, ugyanis ha annak fogjuk fel, lesznek szabályai, amiknek betartása megakadályozná, de legalábbis erősen gátolná a politikai hatékonyságot.

Most alapvetően egy bizonyos kampányt veszek elő, de a többi is hasonlóképpen működik, vagyis a szakma szabályainak ellentmondva. Az átlagolvasó persze azt sem nagyon hiszi az elmúlt tizenegy év után, hogy a sajtószakmának egyáltalán vannak szabályai, pedig vannak, ahogyan a jognak is. Ha nem tartjuk be őket, annak olyan eredménye lesz, mintha a védőügyvéd – vagy inkább az ügyész – a bíróságon nem paragrafusokkal érvelne, hanem láncos buzogánnyal. Védelem az is – csak nem jogi.
Szóval, az a helyzet, hogy tegnap véget ért a kormánymédia Budapest-gyalázó sorozata, ami szeptember elején kezdődött. Karácsony főpolgármester kiszállt az előválasztási küzdelmekből, innentől nem is lett volna sok értelme úgy bemutatni a magyar fővárost, mintha Mordorban feküdne és lakói egytől egyik orkok volnának, mármint a kormánypártok vezetőitől és szavazóitól eltekintve. Mert azokra azért vigyázni kell. Lássuk, mivel kezdődött?

„Karácsony a mélybe rántja Budapestet. Budapest békeidőben kevés olyan látványos mélyrepülést élt meg, mint napjainkban, Karácsony Gergely főpolgármestersége idején. Miközben a városban élőket egyre inkább fojtogatja az előidézett káosz, Karácsony Gergely zavartalanul politikai karrierjét építgeti, éppen kampányol. Állandósult dugók, tarthatatlan hajléktalanhelyzet, szemét és elhanyagolt közterületek, na és méhlegelők – ez jellemzi leginkább Karácsony elmúlt két évét. Zavarja, hogy lepusztul Budapest? Küldjön Ön is képeket, videókat, rövid történeteket a pusztuló főváros mindennapjairól a hiradobudapest@mtva.hu e-mail-címre.”
Erre mondjuk, hogy olcsó játék. Több, mint harminc éve élek Budapesten, de már a legelső este, ahogy végigsétáltam az akkor még csillogó-villogó Körúton, be kellett lássam: ahol ennyi a fény, ott sok az árnyék is. Persze nem is vártam egyebet, ebben a városban kétmillió ember lakik, nem kétmillió angyal. (Azóta ráadásul jóval kevesebb.) Szemét volt, szemét van, lesz is szemét, ez nem Koppenhága, bár egy szombat reggel még ott is láttam szemetes belvárosi utcát, mikor kávézni mentem, más kérdés, hogy mire megittam a kávét, feltakarították. Hajléktalanok is voltak, vannak, lesznek mindenhol, találkoztam ilyen helyzetbe jutott embertársammal még Velencében is. Mondjuk Velence óvárosában több volt a hulladék, mint a nyóckerben, igaz, épp egy jeles napon jártam arra, a Regata Storica alkalmából, mikor ott tolongott egész Európa és fél Ázsia a Szent Márk tértől a Rialtóig. Tehát nagyvárosi szemetet, nyomort, hajléktalanságot fotózni sehol a világon nem kunszt, kivéve talán Kínát, nem azért, mert ott ne volna – ott van még csak igazán! – hanem, mert ha sokat fotózgat az ember, elviszi a rendőr.

Mondjuk kivétel nélkül minden gyakornok életében eljön az a pillanat, amikor olthatatlan vágyat érez egy életszagú riporthoz, mely a szemetesek izgalmas életét mutatja be, helyszíni fotókkal, ezzel ugyanis nem lehet mellélőni, az első ilyent még Egon Erwin Kisch írta a „Prager Tagblatt”-ba, az utolsót tegnap adta le a magyar sajtó, bár az utóbbi legalább nem gyakornok munkája volt és jól is sikerült. Esetünkben nyilván Karácsony elleni kampányfogás volt ez a felhívás, nem egyéb, a közmédia szerkesztője eltöprenghetett, milyen biztos szakmai tippet lehet kellőképpen átpolitizálni, és ez ugrott be neki. Az eszköz aljas is volt, mert alapvetően név és honorárium nélkül közölték a „közérdekű” felvételeket, és ez esetben felvetődik a kérdés: Mi garantálja, hogy ezek amatőr képek, videók voltak és nem profi munkatársak készítették őket?

Természetesen semmi. Attól nem kellett tartani, hogy a hajléktalanoknak valamiféle képviseleti szerve tiltakozni fog, hiszen a többségük még magukat a megjelenéseket sem látta, meg nincs is ilyen szervük: szóval, szabad volt a vásár. Hogy méltatlan nyomorba jutott embereket ilyesmire felhasználni? Méltatlan, de ez a kormánymédiát sosem érdekelte, és ne feledjük: a hajléktalan az az ember, akitől lelke mélyén a legtöbb magyar állampolgár, akinek van hol laknia, fél, irtózik. Nem tőle személyesen, hanem a sorsától, mert nagyon könnyű közéjük kerülni. Azért is találják sokan „zavarónak” a látványukat, mert állandóan emlékeztetik őket a tulajdon státusuk törékeny voltára. Persze a hajléktalanok sem angyalkák, csakhogy ahányan vannak, annyifélék, annyiféle élethelyzet kényszerítette őket az utcára. Szállást kéne adni nekik, de mert az nem megy, eldugni próbálták őket. Az sem megy: akkor legalább kampányeszköznek használták a jelenséget. Mintha Tarlós főpolgármestersége idején nem is lettek volna.

A közmédiás sorozat különben tökéletesen megfelelt a propaganda kritériumainak: mivel állítólag a közönség küldte be a képeket, melyeken vagy szemét van, vagy hajléktalanok alszanak, netán szükségüket végzik (van az az ötezres, amiért sok ilyen helyzetbe került ember lepisil egy hirdetőoszlopot a Deák tér mellett), szerzője nincs, tehát felelőse sincs. Az sem felelős, aki az összekötő szöveget írta, mert ő meg nem szignált, ő az Ismeretlen Pártkatona. A képaláírás pedig csak annyi, hogy „olvasói fotó”. Szóval, ez mintha csak úgy magától termett volna bele a kormánysajtóba, mintegy odanőtt, odavarázsolták a koboldok. Koboldok? A záró írásban a Hirado.hu hasábjain kilóg a lóláb, nem is kicsit: „A beérkezett képek és videók sokszor annyira sokkolóak voltak, hogy többet még cenzúrázva sem közöltünk, másokat erősen kitakarva adtunk közre. Talán mondanunk sem kell, hogy gyakran munkatársainknak is erős idegrendszerre volt szüksége, hiszen mi a képeket, videókat a maguk valóságában láttuk.”

Ejnye már. A munkatársak látták, nem a beküldő közönség? Nem erről volt szó, kérem. Ez esetben kéne legyen szerzője, gazdája a sorozatnak, de mégsincs, ha esetleg valaki panasszal élne, a közönségre mutogatnak majd. Viszont mi a csodáért kellett abbahagyni ezt a lejárató szériát, mikor olyan szépen szaladt a szekere? Azért, mert elvetették a sulykot. A magyar kormánymédián belül különösen rossz a belső kommunikáció, helyette inkább megfelelési kényszer működik, a szerkesztők, munkatársak véres verejtékkel kitalálják minek örülnének a gazdik, aztán farkukat csóválva bemutatják a produkciót és várják a jutalomfalatot. Ilyen saját fejlesztésű produkció volt ez a Karácsony-ellenes kampány is, de mivel a főpolgármester csak az előválasztásból szállt ki, nem mondott le és nem lett fideszes, sőt, kolostorba sem vonult, nyugodtan folytathatták volna ameddig csak akarják. Míg Budapest nagyváros, mindig lett volna téma. Akkor meg miért ért véget ilyen hirtelen, mintha elvágták volna?

Mert el is vágták. Míg a sorozat eleje főként az Örs vezér terén tanyázó és valóban veszélyes bandával foglalkozott, tovább kellett menniük, az Örs nem az egész város. Mentek is, az Oktogontól a Nyugati térig mindenhová, a végén kikötöttek a Deák téren, mely Budapest szíve. Nyilván nem ereszkedtek le a dizájnerdrogok életveszélyes alvilágába, annyit nem ért a történet meg őket nem is a valódi problémák érdekelték – maradtak a belvárosban, szép kényelmesen, pár száz méterre a Városházától. Tudósítottak onnan a hajléktalanokról, szemétről, nem volt nagy kunszt, főleg a Deák tér VII. kerület felőli oldalát kedvelték. És akkor bevágott a ménkű.

Ugyanis a tegnapi hírek szerint:

„Rendhagyó helyszínen rendezik meg az idei október 23-i ünnepséget.

– Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál mondja el a rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét 15.30-kor – nyilatkozta a közmédiának Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette: ehhez a rendezvényhez csatlakozik majd a békemenet. Közölte azt is, hogy szerdán alakul meg az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. Sok résztvevőre számítanak – mondta Kovács Zoltán –, ezért azt kérik mindenkitől, időben tájékozódjon a rendezvényhelyszínekről és a közlekedési helyzetről. A programokról később részletes tájékoztatást adnak.”

Rendben, akkor ott lesz a tömeggyűlés, oda igyekszik a Békemenet is, a helyszín szimbolikus, mert közel fekszik – egy kőhajításra – a 2006-os események egyik színteréhez. Ott szabadult el, nem minden előkészület nélkül, a T–34-es harckocsi, ott csaptak össze a rendőrök a nem rendőrökkel (döntse el mindenki magának, hogyan nevezi az összecsapókat). Szóval, alaposan ki van találva, hol beszéljen Orbán Viktor. Csakhogy az a hely pillanatnyilag a kormány kommunikációjában a Bűn tanyája, a Fertő, drogosok és hajléktalanok pokla, hát lehet oda vendégeket hívni, ráadásul nagy számban? Mi több, egy egész Békemenetet? Kuplerájban sem szokás egyházi zsinatot tartani. Mi a teendő?

Mivel a Deák tér korábban sem volt veszélyesebb bűntanya, mint a főváros bármely másik pontja, csak azt mondták róla, villámgyorsan abba kell hagyni a propagandát, és akkor mindjárt megfelelő, polgári hangulatú, erkölcsös környékké változik. Eddig is csak a kommunikációban volt nagyvárosi pokol, most is csak a kommunikációban lesz mennyei békességű városközpont. Még gyorsan – le merném fogadni – előkerül pár hír a környék kitakarításáról, aztán szólhat az eleje.

A valóságban viszont… nos, kit érdekel a valóság? A közönséget nem. A közönséget érdekeljék csak a névtelen cikkek, tudósítások, érdekelje a propaganda. Eszi, nem eszi, úgysem kap mást a kormánymédiától. Míg a véleményeket és a tényeket következetesen összetévesztjük, ez a műfaj sikeres lesz.