Posted by 
A népies giccs klasszikus szatmári példája a nagypiac tőszomszédságában álló és évtizedek óta épülő „cifra ház”. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, népi szőtteseket, varrottasokat, bokályokat, törölközőket imitáló mozaikképek keverednek féloszlopokkal és klasszikus ablakkereteket utánzó elemekkel. Mindez csak körítés a két kompozícióhoz, amely idilli falusi környezetben furulyázó juhászlegényt és a csörgedező patakparton békésen fonogató menyecskét ábrázol.
A festett gipszből készült szakácsok és rácsos falú kerthelyiségek korát is éljük városunkban. Ez már nem népi, hanem igazi, kispolgári nosztalgiák szülte városi giccstermék. Eddig ebből a kategóriából többel találkoztam (a Nagykárolyi/Drum Carei úton, a Batizi/Coanda úton, a Farkas Antal/Păstrăvului utcában, a Tiszaújlaki/Baritiu úton, az Attila/Traian sugárúton), de sejtéseim szerint ennél sokkal több van.
Ezek a jelenségek – a városnapi felfújható ugrálóvárakat, felléggömbözött bejáratokat, óriásplakátokkal teleaggatott épületeket, mesésen színes mesterséges tavacskákat, túldíszített, hivalkodó, szemrontó homlokzatokat is beleértve. Kicsit bántóak, de nem elviselhetetlenek, hiszen egyrészt a városképnek nem domináns elemei, másrészt senki sem érezheti magát becsapottnak, hiszen valamennyi megnyilvánulása az, aminek látszik: kendőzés nélküli, édeskés, hamis, szentimentális álromantika.
Ez a kis példa persze csak ízelítő a száznál jóval több, tucatnyi alkönyvtárban csoportosított példát tartalmazó szatmári gyűjteményemből, amelyek alapján kiadós, átfogó sorozat írható a jelenségről.
Új Hét