Ágy, nyugalom

Posted by

Gellért András

“A december vége a kedvencem, mert akkor már délután négykor este van. Akkor már felvehetem a pizsamát, bevehetem az altatót, és ágyba bújhatok egy üveg borral meg egy könyvvel. Évek óta így élek. A Nap kilenckor kel, jól van, mire megfürdöm, iszom egy kávét, már kábé dél van, már csak négy órát kell kibírnom, általában könnyen átvészelem. De a tavasz egyszerűen elviselhetetlen….”
Akár ő is írhatta volna mindezt, gondolta félálomban szenderegve. Fotogénnek sem nevezhető teste kiterülve, mozdulatlanul hevert. Maga is imád korán “lecsitulni, tentikézni, elvackolni, horkincázni, durmolni, hajcsizni, eltenni magát holnapra, önsajnálatra visszavonulni, eltűnni a világ szeme elől. Na, erről szívesen és hosszan beszélne vele, mi több, elmélkedne a fenti sorok írójával Michel Houellebecq-kel, de ez vágynak is túlzás, hiszen mindketten utálnak beszélgetni, legfeljebb közös ivászatról lehetne szó, ki bírja tovább, nem kérdés, Michel bírná, mert a másik már egy pohár sörtől megszédül.

A mai világban jobb ezt mélyen titkolni, elhallgatni, mert milyen férfi az, aki nem iszik, hanem a naplementét várja, a békés szunyót, ejtőzést a semmibe, akinek egy 80 x190-es rozoga Cardó az éjjeli menedéke, a saját egyszemélyes rejtekhelye, de mégsem nyilatkozhat hazugságokat egyéb szokásairól, mert, és akkor maradjunk a konkrétumoknál, sosem tökölődhet délig, ellenben már hajnali ötkor a vécén ül, ott kávézik, kekszezik és netezik, nincs komplett pizsamája (v.ö. szett), csak egy felsője, azt kombinálja alsógatyával, altatót soha nem vitt az ágyába, még a gyomrában feloldva sem, maximum a förtelmetesen büdös Wörishofener Nervenplege növényi alapú alvássegítő kapszulát, ami rajta persze nem segített, ezért van megint ébren, basszus már este kilenc van, nyilván ha összekapná magát és igazi férfi módjára, a savanyú, gyomorszagú lehelethez hasonlító Nerven-t egy testes egri vörössel küldené le, persze hogy kiütné magát, és tudna végre alukálni, de ahhoz nem elég bátor, mármint egy hányingeres, szobaforgásos, elalvás előtti toxikómához, továbbá bármennyire is szeretne, délután négykor mégsem tűnhet el idő előtti vermelésre, maximum este hétkor, de csakis akkor, ha addigra már adott enni a gyerekeinek, a kutyájának, meghallgatta a felesége munkahelyi ügyeit, meg is szeretgette, utána kioson a konyhába, ahol azért még elmosogatta az iskolai kajás dobozokat, ahogy ő nevezi, a moslékosvödröket, így a napi robot kipipálása után hétkor az utolsó, de tényleg utolsó jó éjt puszit adva végre kiléphet a családi körből visszatérni a semmi rejtekébe.

Nem rossz részidő, TIZENKILENC óra!!!, mert minden ágyban meg nem számolt töltött percet becsülni kell és áldani a jószerencsét, hogy már éjfél előtt öt órával semmivé válik, aki maga is az, nem ugráltatja senki, legfeljebb magát bosszantja, de ez érthető a részéről, hiszen az ütős kezdőmondat, a prológus nem az övé, hanem kedvenc szerzője, a remeteszerű, mizantróp franciáé, Michel Houellebecq-é, akit viszont pechére becipel magával az ágyba, sőt minden sorát falja. Nehéz szellemi táplálék a Térkép és a táj, abban írja a láncdohányos gall, hogy neki aztán délután négykor roló le. De akkor mégis, mi legyen az első mondata ennek végtelennek tűnő, anti-történetnek a semmi rejtekhelyéről? Mi legyen a címe? És ki a könyv főszereplője, ha már egyszer rájött, a senkiség a leginkább vállalható lét??

Ne szarozzunk, erre jutott a bealvás előtti másodpercekben – ezeket is csak megbecsülni tudja időérzékelését szándékosan eltompítva -, meg arra, csak nehogy elaludjon dolgavégezetlenül mielőtt bepötyögné az okostelóba a szöveget, jaj, csukódik lefele a szem, még pár másodperc és megvan, sikerült, a címe legyen az, hogy, A férfi (hát legyen, identitásában még férfi, de jobban azonosul a senkivel, ez az “s” betű a szó elején fontossá válik számára, lásd suttog, sistereg, sejtet, suhan, senki). Tehát, A férfiaki kiszeretett abból, amit szeretett és már nincs is. Ja, ésa név. A főhős neve: András – egyelőre. Nem Andris, Andriska, Bandi baba, Bandika, Bandus, Banduci vagy Andreász, végképp nem Buci (a buciság már valami lenne). És nem Endre. És nem Pöcörő. Ez utóbbiról még majd írok néhány drámai mondatot. Tehát, másoknak szigorúan csak András, nekem bármi. Rászolgáltam a bizalmára. Irodalomtörténészeknek, a most születő András- rajongóknak pedig széljegyzetként: nem az Árpád-házi András.