Meg lehet nyerni, Márki-Zay Péter, tarts ki!

Posted by

Kőszeg Ferenc blogja az Átlátszón

Az előválasztás eredményhirdetése után Karácsony Gergely négy kérdést tett fel. Ki az, aki képes szélesíteni az ellenzék választási bázisát? Ki az, aki integrálni képes a különböző pártállású szavazókat? Ki az, akinek van vezetői tapasztalata? Ki az, aki valódi változást akar? Karácsony Gergely úgy gondolta, az egyetlen kézenfekvő válasz: Budapest főpolgármestere. Holott valójában a főpolgármester csak az egyik lehetséges válasz. 2019-ben személye körül valódi összefogás jött létre: az ellenzéki koalíció győzött a fővárosban, a fővárosi kerületek többségében és az ország számos nagyobb városában. Igaz az is, hogy van vezetői tapasztalata. Nem kétséges, hogy győzelme esetén kormányváltásnál többet akar: akár a többi jelölt, fel akarja számolni Orbán egész hazug és korrupt rendszerét. Az azonban kérdés, hogy mennyire képes bővíteni a változást akarók táborát.

A választásra jogosultak többsége kisvárosokban, falvakban lakik. A felmérések azt mutatják, hogy az Orbán-rendszer legbiztosabb bázisa a kevésbé iskolázott falusi lakosság. A jobboldali választók egy részének megnyerése nélkül nem lehet választást nyerni. Vajon a zöld baloldal programját hirdető budapesti főpolgármesternek van a legtöbb esélye arra, hogy megnyerje a magát jobboldalinak minősítő vidéki lakosságot, amely eleve irigykedve és gyanakodva tekint a fővárosra?

Az előválasztás az Orbán leváltására készülő ellenzék számára a vártnál nagyobb sikert hozott. Siker volt már az is, hogy egyáltalán volt előválasztás, hogy Orbán a koronavírusra hivatkozva nem tiltotta meg a sátrak felállítását. A leginkább bizakodó előrejelzések 500 ezer szavazó részvételére számítottak. A tényszám magasabb volt ennél, 632 479 választópolgár szavazott. A választási kampányban és a választás lebonyolításában 8000 önkéntes vett részt: sok-sok órát töltöttek a sátraknál, mindenfajta javadalmazás nélkül. A kampányrendezvények közönségének többségét fiatalok tették ki.

Mindennek ellenére az előválasztás sikeréből nem lehet kiszámítani, mi lesz a jövő áprilisi választás eredménye. A 2018-as választáson viszonylag magas volt a részvétel, 70,22 százalékos, a választáson 5 millió 47 ezer szavazó vett részt, az előválasztáson részt vettek száma a három és fél évvel ezelőtti szavazók számának 12,5 százaléka.

A jövő évi választáson a részvétel feltehetőleg magasabb lesz, mint 2018-ban volt. 2018-ban a négy ellenzéki párt szavazóinak a száma meghaladta a Fidesz szavazókét (3 millió 382 ezer szemben a Fidesz 2 millió 824 ezer szavazójával.) Ez a mandátumszámban is megmutatkozott: a négy ellenzéki párt 50 listás mandátumot szerzett szemben a Fidesz 42 mandátumával. Orbán Viktor pártja az egyéni választókerületekben nyerte meg a választást, a 106 helyből 91-et szerzett meg.

Ha létrejött volna „egy országos megegyezés és a kormányváltó jelöltek kölcsönösen visszalépnek a legesélyesebb javára, akkor bekerülhetett volna a parlamentbe további 10 jobbikos, 6 DK-s, 5 MSZP-Párbeszédes, 2 LMP-s és az Együtt 1 jelöltje, azaz összesen 24 kormányváltó, a fideszesek száma pedig 67-re apadt volna”. A fenti sorokat azért tettem idézőjelbe, mert abból a cikkemből vettem át őket, amely közvetlenül az választás ereményhirdetése után írtam, és április 12-én jelent meg a hvg-ben. A választást akkor is a Fidesz nyerte volna, de 109 képviselője ült volna szemben a rendszerváltók 90 képviselőjével, a kétharmados többség pedig a ködös távolba tűnt volna.

Vona Gábor, a Jobbik akkori vezetője magabiztosan kijelentette, senkivel sem egyezkedik. Keménysége jól összevágott azoknak az öntudatos baloldali képviselőknek a meggyőződésével, akik kijelentették: nácikkal sosem fognak tárgyalni. De elzárkózott az egyezkedéstől az LMP is. Pedig ellenzékben simán együtt lehetnek különböző politikai felfogású pártok, ahogy a francia vagy az olasz parlamentben kommunisták és újfasiszták számos alkalommal szavaztak együtt a kormány ellen. 2019 óta azonban az is kiderült, hogy a megszelídült Jobbik meg a Párbeszéd mögé bújt MSZP a főváros kormányzatában is megfér egymással. Ahogy a magyar határőrség közösségi szállásnak becézett börtöneiben is jól megértették egymást az afgán kommunisták meg az ellenük harcoló mudzsahedek; volt egy közös ellenségük: a magyar határőr.

A Válasz Online munkatársa a 2018-as választási eredmények alapján összeszámolta, hány választókerületben nyerhet az ellenzék, ha a Fidesz jelöltjével csak egy ellenzéki jelölt áll szemben. Az eredmény megkapó: 59 helyen nyerhet az ellenzék, s mindössze 47 helyen mondható biztosnak a Fidesz győzelme. 2018 óta a Fidesz támogatottsága aligha nőtt. Persze a szerényen módos vagy szerénytelenül módos családoknak kifizetendő 600 milliárd forint adó-visszatérítés meg a kistelepülés közmunkásainak rettegése, hogy nem kapnak munkát, ha nem mennek el szavazni a Fideszre, módosíthat a képen. Annyi azonban elmondható: az áprilisi választást meg lehet nyerni, és az ellenzék elindult az erre vezető úton.

Belépő a ringbe

Az előválasztás első számú mintája az amerikai előválasztás. A két nagy párt regisztrált, bejelentett szavazói választanak a párt elnökjelöltjei közül. A győztes lesz az elnökjelölt, neki kell megmérkőznie a rivális nagy párt elnökjelöltjével. Bár egy-egy párt jelöltjei között jelentős különbségek lehetnek, és Amerikában is érvényes a kérdés, azt támogassuk-e aki következetesen képviseli a párt alapelveit, vagy inkább azt, aki meg tudja nyerni a billegő államok bizonytalan szavazóit, az nem kérdés, hogy a Demokrata Párt előválasztásának résztvevői mind a demokraták győzelmét akarják, a republikánusok pedig a Nagy Öreg Párt elnökjelöltjére fognak szavazni. Akár az amerikain, a magyar előválasztáson is az volt a kérdés, ki az a miniszterelnök-jelöltek közül, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy áprilisban legyőzze Orbán Viktort.

Ennek ellenére az előválasztáshoz közeledve az elsődleges kérdés mindinkább háttérbe szorult, és a vetélkedés pártok közötti versennyé változott. Szerencsére nem acsarkodó küzdelemmé, de azért olyan választási harccá, mintha az előválasztás már maga a választás lenne. Az előválasztási győzelem azonban csak belépőjegy az igazi ringbe, ahol a győztesnek Orbán Viktorral kell megmérkőznie. Ebben a csatában pedig egy baloldali jelöltnek gyengébbek az esélyei, mint egy Orbán-ellenes jobboldalinak.

2018-ban a kormányváltóknak 500 ezerrel több szavazatuk volt, mint Orbán híveinek. Csakhogy a kormányváltók 3 millió 382 ezer szavazatából 1 millió 99 ezret a Jobbik nyert el. Méghozzá nem a mai, lecsillapodott Jobbik, hanem Vona Gábor pártja, amelyet baloldali publicisták náci pártnak neveztek. Bajnai hiába próbálta pártját középpártként elhelyezni a választási térképen: hozzáértők biztosak voltak benne, hogy jobboldali szavazók nem fognak Bajnaira szavazni. Ezt elsőként maga Bajnai látta be, meglepő gesztussal búcsút mondott a politikának. A Gyurcsány-Dobrev házaspár nem akarja belátni, hogy sikerének korlátai vannak.

Gyurcsányt a revans-vágy motiválja, amely a történelemben is rossz tanácsadónak szokott bizonyulni. Dobrev sikere az előválasztáson látszólag a házaspár elképzeléseit igazolta, de a Válasz Online már idézett elemzése is felhívta a figyelmet arra, hogy Dobrev eredményét 40 százalék fölé várták, ehhez képest a tényszám csak 34,8 százalék lett. Ahogy a remélt 30 százalék helyett Karácsony is csak 27,3 százalékot kapott, a harmadik helyre képzelt Jakab Péter pedig kiesett a jelöltek köréből.  A vártnál jobb eredménnyel csak Márki-Zay végzett. Róla azt jósolták, nem éri el a 15 százalékot, nem is lesz jelölt. Végül azonban a szavazatai száma túllépte a 20 százalékot.

Álom a tandemről

Az elmúlt nap nagy meglepetése a Medián jelentése volt: Márki-Zay támogatottsága 33 százalékra emelkedett, ezzel megelőzte Karácsonyt (29 százalék) és megközelítette Dobrev Klárát (37 százalék). Márki-Zay és Karácsony együttes eredménye 57 százalék, írta a Medián vezetője, Hann Endre a hvg-ben közzétett rövid kutatási beszámolójában (október 6.).Kézenfekvő, hogy ennek a párosnak kell áprilisban kiállnia Orbán Viktor ellen. Számomra évek óta a Medián eredményei a leginkább meggyőzőek: 2018-ban átkokat szórtak Hann Endrére, mert azt „jósolta”, Orbán ismét kétharmados többséggel fog győzni. Sajnos igaza lett, nem azért, mert így volt megírva a Sors könyvében, hanem mert a kormányváltó pártok egymás ellen hadakoztak.

Egy pillanatig úgy tetszett, most másképpen lesz, a Karácsony – Márki-Zay tandem létrehozásának nincs akadálya. Nem úgy persze, hogy a két jelölt egy sorban szerepeljen a szavazólapon, mert ez nyilvánvalóan abszurd ötlet volt, hanem úgy, hogy a választás előtt részletes együttműködési megállapodást kötnek: ha az egyik miniszterelnök lesz, a másik miniszterelnök-helyettes. Magamban még azt is kitaláltam, hogy létre lehetne hozni egy Budapest minisztériumot, és Karácsony miniszterelnök-helyettesként is részt vehetne Budapest irányításában.

Márki-Zay elmondta, az előválasztás második fordulója előtt csináltat egy közvélemény-kutatást: aki jobb eredményt ér el, az lesz a miniszterelnök-jelölt, a másik a helyettese. A közvélemény-kutatást nem kellett megrendelni: a Medián a hvg.hu felkérésére elkészítette. Ekkor következett be a negatív fordulat, amely 2010 óta újra meg újra megakadályozta, hogy győzni képes ellenzék alakuljon ki Orbán Viktorral szemben: Karácsony bejelentette, bármit mond a közvélemény-kutatás, ő nem lép vissza, mert neki nem az egyezkedés a fontos, hanem a zöld-baloldal tervének megvalósítása. Tiszteletre méltó álláspont. De a tisztességes közvélemény-kutató eredményét érdemes komolyan venni. Mert ha a választást Orbán nyeri meg, nem lesz zöld-baloldali program.

Ismét elfogott egy régi érzés: ennek az ellenzéknek nem is jönne olyan rosszul egy olyan kormány, amely visszahozza a Horthy-rendszert: nem kellene semmit sem csinálni, viszont lehetne siránkozni, és el lehetne mondani, hogy a magyar választó milyen hülye. Azóta olyan kormányunk van, amely zsarnokibb, korruptabb, reakciósabb,  mint a Horthy-rendszer volt.

A kívülálló szemlélő gyanakszik: a Gyurcsány-Dobrev páros nem is akar kormányra kerülni, mert abba valószínűleg belebukna. Megelégszik azzal, hogy jelentős számú képviselője legyen a parlamentben. Azt Orbán se bánja, megvan újabb kétharmados törvények nélkül, egy népes baloldali ellenzék pedig jól mutat Európában: akkor senki sem mondhatja, hogy Magyarországon nincs parlamentáris demokrácia. És talán az MSZP-nek is így jó: az állampárt utódpártja harminc éve vívja a haláltusáját, de nem bír kimúlni, mert mindig talál valakit, aki életben tartja, mint a vudu hit az élőhalottakat. Nem volna jó, ha Karácsony Gergely pályafutása az MSZP zombijaként érne véget.

Nemcsak neki volna rossz, hanem az országnak is. De Karácsony képes a gyors váltásokra. Ahogy tegnap kihirdette, hogy nem mond le, vasárnapig még kihirdetheti, hogy együtt akar kormányozni Márki-Zay Péterrel. (Körülbelül itt tartottam az írásban, amikor telefonált Márki-Zay kampánycsapatának egyik tagja: Karácsony holnap – pénteken – bejelenti, hogy visszalép. Így találjam el a nyerő számokat, mondanám, ha lottóznék. De nem lottózom, mindig másra kellett tartogatnom a szerencse-adagomat.)

Elődök

Április 30-án jelent meg a cikkem az atlatszo.hu-n. Azt állítottam, Márki-Zay Orbán legesélyesebb kihívója. Nem ismertem Márki-Zayt, személyes találkozásunkra hónapokkal később került sor. De megnéztem többek közt Gulyás Márton, Juszt László interjúját, és elcsodálkoztam, milyen gyakran egyetértek a józan, racionális érvelésével. Nem sokkal később felhívott egy régi barátom: hasonló meggondolások alapján ő is Márki-Zayt készült támogatni, de időközben megkeresték a Kilencvenkilenc mozgalom szervezői, és csatlakozott a csoporthoz. Megnéztem az aláírók listáját, csupa kitűnő ember, a baloldali értelmiség színe java, köztük csemegének néhány jobboldali. Rendben van, miért ne támogatnák kiváló emberek Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét? Csak hát nem arról van szó, hogy be akarjuk temetni a baloldalt és a jobboldalt elválasztó árkot?

Politikai vélemény-különbségek természetesen lesznek, kell is hogy legyenek. De nálunk a vélemények összecsapása nem politikai vitára emlékeztet, hanem inkább törzsi háborúra. Ezt érzékeltem, ahogy egyre sűrűbben találkoztam a Márki-Zayra szórt rágalmakkal. Gyerekbántalmazó, mondták, amikor arról beszélt, bizony ráver a három éves kisfia popsijára, ha az harmadszor is lelép a járdáról, hiába mondják neki, milyen veszélyes, ha egy kisgyerek az úttesten szaladgál. Migránsellenes mondták, holott „migránsszámlálója” csak azt mutatta be, hogy Orbán ebben is hazudik. A nagytőke híve, mondták, amikor arról beszélt, a Magyarországon megtelepedett multikat is lehet támogatni, ha megrendeléseikből a hazai vállalkozóknak is hasznuk van. Igen, Márki-Zay Péter jobboldalisága a nyugat-európai politikusok jobboldalisága: Adenauer, Erhard, De Gasperi, de Gaulle, Robert Schumann jobboldalisága. Azoké az embereké, akik megteremtették a jóléti kapitalizmust, és lerakták az európai integráció alapjait. Akiket a szovjet politika háborús uszítóknak, a béke és a haladás ellenségeinek bélyegzett, mert útját állták a Szovjetunió világuralmi terveinek.  Ezer éven át tartott a háború angolok és franciák, franciák és németek között. Most hetvenöt éve nincs háború, és nem is lesz, nem is lehet. Ezt teszi velünk „Brüsszel”. Ezért a magyarországi kormányváltás több mint magyar ügy.

Orbán Viktor az európai integrációval szembeszegülő politika jelképes alakja, aki Kelet-Közép Európa országainak állítólagos sérelmeire, „nemzeti szuverenitásuk” védelmére hivatkozva támaszt zavart a térség országaiban, miközben nagy összegű, vissza nem térítendő támogatásokat kap az Európai Uniótól. Véget kell vetni Orbán Viktor Európa-ellenes politikájának. A változás egyik kulcsszereplője a racionális, gyakorlatias európai politika rátermett képviselője: Márki-Zay Péter.

Árpi bácsi, tarts ki, kiáltottuk az 1990-es években, amikor a szélső jobboldal eszelősen támadta Göncz Árpádot, a Magyar Köztársaság első elnökét. Márki-Zay Péter, tarts ki, kiáltsuk most is. Ne mondj le, vállald a megmérettetés kockázatát. A Momentum fiataljai veled vannak. Az európai Magyarország hívei, fiatalok és öregek, veled vannak. A győzelem esélye veled van.