A világ nem elég

Posted by

Fábián András
>Ahhoz, amiről elmélkedni szeretnék, a semmi köze Bondnak. James Bondnak. Egészen máshoz van köze. A magyar választói magatartáshoz.

Az elmúlt tíz év alatt egyetlen emberrel nem találkoztam, aki ne azzal kezdte volna a politikai antréját, hogy ez egy velejéig rohadt és korrupt rendszer. Orbán a rendszerváltás utáni politikai garnitúra legromlottabb és legsötétebb figurája. Lopással és csalással kezdte pályafutását, hogy aztán a totális hatalom birtokában lelkiismeretfurdalás nélkül fordítsa saját javára és fossza ki fenékig a nemzet javait. Személyes, családi és bűnözői csoportja érdekében szétzilálta az ország gazdaságát és szétrohasztotta nemzetközi kapcsolatait. Nem kímélte a társadalom egyes tagjait és csoportjait sem.

Magyar a magyart ennyire még soha nem gyűlölte, pedig voltak azért előttünk bőséggel „jó példák” a történelemben. Férfiak a nők ellenében, heterók a buzik ellen, unió pártiak és unió ellenesek, nemzethyek és libsibolsik, határon inneniek és túliak… Felsorolni is hosszú lenne, akiket kipécézett az elmúlt tíz évben és a kölcsönös gyűlölet tárgyává tett. Egyiket a másik ellen, aztán megint mások ellen. Mindeközben pedig annyi pénzt, értéket és morális vagyont, erkölcsi tartást lopott el az emberektől, amennyire másnak száz év is kevés lett volna. Ráadásul alig hiszem, hogy lett volna, lenne a magyar társadalomban még egy ilyen parvenü, akinek ez lett volna a politikai ars poeticája.

Természetesen az ország és a társadalmi béke ilyen mértékű tönkretételéhez egyedül ő kevés lett volna. Volt, akit a várható haszon reményével, a személyes karrier ígéretével, volt, akit az emberi-szakmai megsemmisüléstől való félelmével kötött magához. Volt, akit saját ostobasága és igénytelensége sodort a táborába és tett hűséges szavazójává. Az átmosott agyak karbantartásához felhasználta a maga alá gyűrt médiát. Hívei döntő többségének fogalma sincs a polgári demokrácia és az újfasiszta diktatúra közötti különbségről. Az emberek félrevezetését alaposan megspékelte a titkosszolgálatok receptkönyvéből vett félrevezető manipulációkkal, az álhírekkel, bomlasztással és az ellenzéki pártok ügynökök beépítésével megszervezett szétverésével.

Ha nincs szervezett ellenzék, nincs veszély. Működött is ez az elmúlt tizenkét évben hibátlanul. MDF, Kisgazdák, KDNP, MSZP, SZDSZ… Van-e még, aki emlékszik ezekre a hajdan erős pártalakulatokra. Ezek szervilis vezérkara beépült, mondhatnánk belesimult a Fideszbe és a hazug NER-be. Ők azok, akiknek egy a tábor, egy a zászló. Aki meg nem állt be a sorba, az mára már azt is elfelejtette, hogy valaha politikára adta a fejét. Kiégett, érdektelenné vált, megöregedett, meghalt. Tíz év nagy idő. A magyar ember a kilencvenes évek lelkesedése után elfelejtette, hogy mit jelent kiállni valaki, valamiféle elvek mellett, ami nem konform az éppen adott politikai kurzussal és személyi kultusszal. Visszatértünk oda, amiről József Attila oly pontosan írt 1935-ben:

És az országban a törékeny falak
– anyám ott született –
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Ez van most. Holott ebben az évben valami nagyon fontos történt. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a diktatúra ellenes, nagy fáradsággal, sok anyagi és szellemi befektetéssel szétforgácsolt ellenzék végre összefog. Kész és képes egységesen fellépni a diktátor és vazallusai ellen. Lelkes tömegek támogatását élvezve régen nem látott mozgalom indult az egyéni választói körzetek legalkalmasabb jelöltjeinek megválasztására. Ez sikerült. Aztán mivel valaki kitalálta azt a butaságot is, hogy kell nekünk egy közös miniszterelnök-jelölt is (gondolom azért, mert ez olyan jól hangzott!), mára ezt a lelkesedést – úgy tűnik – sikerült is letörni. Nem arról beszélt a sok okos, hogy kell egy listavezető, egy húzónév, aki mögé fel fog sorakozni a többi párt és politikus, hanem arról, hogy ki lesz a főnök. Ki fogja „legyőzni Orbánt”?!

Egyedül Fekete-Győr, egyedül Karácsony, egyedül MZP képes legyőzni Orbánt. Folyton ezt halljuk. Ezt mantrázzák a győzelemre kijelölt önjelöltek. Van azonban egy rossz, vagy inkább pontosabb hírem. Orbánt csak a választók tömegei tudják, és reményeim szerint fogják is legyőzni. Nem egyetlen ember. Nem Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter. Jakab Péter, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András pedig már semmiképp. A pártjaik érett tagjai viszont talán még részt fognak venni ebben a választási harcban. Akárki is vezesse őket, mert az volt a megállapodás, hogy odaállnak mögé mind, akik változást akarnak.

Vannak azonban, akiknek ez a mesterségesen feltuningolt, már-már hiszterizált politikai versengés túl sok volt a demokráciából. Elszoktak a valódi kampány hangjaitól, számukra a vita hangzavara túlságosan fülsértő kakofónia. Abban a pillanatban, ahogy a szívüknek kedves jelölt lelépett a színről, értelmetlenné vált számukra az egész politikai cél és szándék is. Ha nem az én emberem, akkor senkié. Inkább maradjon minden, ahogyan volt. Jöjjenek inkább a kétfarkú kutyák, akik ugyan nem alternatíva, viszont a világon semmiféle politikai ambíciójuk nincs. Maradjon Orbán és bandája, hogy ott rohadjanak meg, ahol vannak. Ők ugyan nem szavaznak, nekik elegük volt ebből a cirkuszból, amit egyébként a világ boldogabb országaiban egyébként demokráciának hívnak.

Orbán eközben üldögél a Karmeliták klastromában. Szívében a rettegést felváltja a remény. Már dörzsölgeti a kezét. A lóhalálában elmenekült leánya és a milliárdos, a mi pénzünkön dőzsölő férjeura már a győzedelmes visszatérést fontolgatja. Nem lesz itt semmi baj. Még csak komolyabb beavatkozásra sem volt szükség, elintézik ezek egymást nélkülük is. Van, akinek a világ nem elég. Van, aki a világot csak x-szel vagy y-nnal tudja elképzelni, és elfogadni. Ha ő nincs, ha nem ő van, akkor inkább maradjon ez a mocskos, ezerszer elátkozott, élhetetlen, beteges világ. Sokaknál tegnap leoltották a villanyt, a szellem napvilága már nem ragyog minden ház ablakán.