Az első találkozásom Orbán Viktorral

Posted by

Kereszty András
>1989-ben a Népszabadságnak új vezetése, új szerkesztőségi koncepciója lett. Újdonság volt, hogy a szerkesztőség munkatársai választották meg vezetőiket. Eötvös Pál főszerkesztőt még tavasszal, engem (aki az átalakulás kezdetén még washingtoni tudósító voltam) szeptemberben, a főszerkesztő-helyettesnek, majd felelős szerkesztőnek.
Úgy dolgoztunk, ahogy az ország legnagyobb – pártoktól független – napilapjától elvárható volt. Persze az átállás nem volt könnyű. Több munkatársunk felállt, a teljes belpolitikai rovat fellázadt. Ők még úgy gondolták, hogy “pártrovatban” dolgoznak. Aztán Vajda Péter, az új rovatvezető segítségével sikerült konszolidálni az állapotokat. Karácsonyra (1989-ben tartunk) meghívtuk a pártok képviselőit. A Fidesztől Deutsch Tamás jött, s ő is nyilatkozott a párt nevében. “A Fideszröl sokan azt állítják, hogy nem képes semmiféle kompromisszumra. Ez nem igaz. A Fidesz sok kér­désben hajlandó engedni, de egyetlenegyben soha. Követ­kezetesen küzd azért, hogy épüljön ki a demokratikus in­tézményrendszer, az új, de­mokratikus. Magyarország. Méghozzá erőszakmentesen, a tárgyalások útján, és ne az ut­cán; békésen és ne fegyverrel.
Mindez persze nem azonos a nemzeti megbékéléssel, 1989 sok semmitmondásainak egyi­kével. A Fidesz meggyőződése, hogy a politikai ellenfelek nem foghatnak össze, így a meg­békélés értelmezhetetlen.”
Orbán Viktornak akkor még nem volt nálunk nyoma. Aztán 1990. február 13-án a zirci pinceklubban tagtoborzó gyűlést tartott, ahol bemutatták a képviselőjelöltjüket.
Február 17-én jött egy levél Orbántól.
“Tisztelt Főszerkesztő Űr!
A Népszabadság 1990. feb­ruár 16-iai, pénteki számában szó szerint közli az MTI tudó­sítását a Fidesz Zircen tartott választási gyűléséről. A tudó­sítás után egy aláírás nélküli — tehát — a szerkesztőség ál­láspontját kifejező kommen­tár jelent meg. Tudatni kívá­nom önnel, hogy:
1. Az MTI tudósítása rossz­indulatú ferdítéseket, a Fideszt lejáratni kívánó valót­lanságokat tartalmaz.
2. A szerkesztőségi kommenitárjukba foglaltak egy részével nem értek egyet, egy másik részét pedig a Fideszt kedvezőtlen színben feltünte­tő vádaskodásnak tartom.
A választási beszédem egyik része a helyi hatásági önkor­mányzatok megteremtéséről szóló Fidesz-prograrn ismer­tetése volt, amelyben a tele­pülések közötti megkülönböz­tetésiek ellen emeljük fel sza­
vunkat. Ebben követeljük, hogy a falvaknak és a váro­soknak járó központi támoga­tások ugyanolyan elvek sze­rint történjenek. A választási gyűlésen valóban sor került tiltakozásra, sőt mi több in­gerült kiabálásokra is. Ez azonban nem a Fidesz ellen, nem is a helyi MDF-jelölt, sőt még csak nem is ellenem tört ki, hanem a Magyar Szocialista Párt jelenlevő, a Fidesz programját támadó tagjai ellen. A közönség a föl­szólaló MSZP-tagokat — kö­zöttük egy volt vb-titkárt is — többször kitapsolt és lehur­rogott.
Kérem, amennyiben ez mód­jukban áll, a jövőben kezel­jék több körültekintéssel az MTI Fidesszel kapcsolatos hí­reit, hiszen az ehhez hasonló esetek nem csak az MTI je­lenlevő tudósítójánál, hanem az önök lapjára is rossz fényt vet­nek. Ami pedig az önök kom­mentárját illeti, azt kell mond­jam, hogy a Népszabadságot a pártvagyon részének tekint­jük, az összes megyei napilap­pal egyetemben. Éppen ezért sorsáról a választások utáni új parlamentnek kell rendelkez­nie. Számunkra ugyanis nem kérdéses, hogy a szabadon vá­lasztott parlament egyik első lépése az MSZP vagyonának a társadalom javára történő azonnali visszavétele kell le­gyen. Gondolom nem kell ér­velnünk amellett, hogy a Kommunista Párt és utód­pártjainak ezt a döntést el kell fogadniuk, hiszen erre az 1989. november 26-i népsza­vazás eredménye is kötelezi őket. Sajnálatosnak tartom, hogy önök ezt olyan „igának” tekintik, mint „amit frissiben leráztak”. Egyúttal megnyug­tatásul közlöm önnel, hogy a Magyar Narancs, amely a Fidesz lapja csak a pártálla­mot a múltban ki nem szol­gáló lapokkal működik együtt, ezért önöknek nem kell attól tartaniuk, hogy a Népszabad­ság a Fidesz lapjának mellék­lete lesz.
Maradok tisztelettel:
Orbán Viktor

Meghívtuk hát Orbánt, aki akkor a párt választmányának tagja volt, a szerkesztőségbe.
Erre körülbelül egy hét múlva került sor.
Lementem elé az előcsarnokba. Innen kanyargott fel az örökmozgó paternoszter a szerkesztőség két emeletére. Jött Orbán Viktor, belökte a forgóajtót, volt vele egy nagyobb darab férfi.
– Meghívtuk, mert azt ígérte a levelében, hogy a Népszabadságot átadják a társadalomnak. Szeretnénk meggyőzni, hogy ez már megtörtént.
– Maga a fogadó bizottság?
– Én főszerkesztő-helyettes vagyok. Egyébként, ha Kádár jött, őt akkor is főszerkesztő-helyettes fogadta. Rényi Péter. Azzal a különbséggel, hogy akkor ide a lift mellé, két kókadt pálmát is kitettek. Ha akarja, legközelebb Önnek is kitesszük a pálmákat.
Nem válaszolt, morgott egyet, beszálltunk a liftbe, a nagy darab ember lent maradt a biztonsági őrökkel.
Mikor felértünk, felajánlottam neki, hogy megmutatjuk a szerkesztőségi nagytermet, a könyvtárat. Azt mondta nem, a főszerkesztővel akar beszélni. Így hát bementünk a paternoszterrel szembeni titkárságra. Innen balra Eötvös Pál, jobbra az én szobám nyílott.
Pali udvariasan fogadta. Hoztak kávét. Orbán rögtön belekezdett, hogy nem engedhettünk az olyan sú­lyos kérdésekben, mint a mun­kásőrség ügye, illetve az MSZMP vagyonának kérdése. Továbbá nem  hajlan­dók olyan kijelentést tenni, miszerint a választásokig le­mondanak a képviselők vissza­hívásáról. Az MSZMP hatalmával szemben ez az egyetlen fegyverük.
Pali udvariasan közölte vele, hogy lehet, hogy a Népszabadságot a pártvagyon részének tekinti, de a párt kész lemondani a lapról. Mivel valójában már nem is az övé. A Népszabadság hónapok óta a párttól függetlenül működik.
A kávézáson kívül nem sok minden történt. Orbán Viktorral lementünk a liften a földszintre. Elnyelte a forgó ajtó.
Aztán március 23-án az újság első oldalán közölte a hírt: “Tegnap délelőtt szerkesztő­ségi értekezleten jelentette be Nyers Rezső, a Magyar Szo­cialista Párt elnöke, hogy a párt lemond a Népszabadság­gal kapcsolatos jogokról, és át­ruházza azokat a nemrégiben létrejött Szabad Sajtó Alapít­ványra. Az alapítvány anya­gilag támogatni fogja azokat az értékes folyóiratokat, ame­lyek gazdasági önfenntartásra nem képesek, segíti az állás nélküli sajtódolgozókat, a pá­lyakezdő fiatalokat. Az ala­pítvány majd magyar és kül­földi partnerek közreműködé­sével gazdasági társaságot ala­kit. Ennek a jövendőbeli rész­vénytársaságnak az alapít­ványra eső osztaléka lesz az az anyagi vagyon, amivel a cé­lok megvalósíthatók. A szán­dék az, hogy a Szabad Sajtó Alapítványnak olyan viszony­lag nagy létszámú kuratóriu­ma legyen, amely átfogja a legkülönbözőbb pártokhoz tar­tozó, illetve párton kívüli bal­oldalt, és ide gyűjti annak leg­jelesebb képviselőit.
A gazdasági átalakuláskor módot talál majd a lap arra, hogy a részvényesek sorába olvasók is kerülhessenek.
A lap kollektívája egyhangú szavazással megerősítette tiszt­ségében Eötvös Pál főszerkesz­tőt, Kereszty András első he­lyettest, valamint Karcagi László és Tamás Ervin főszer­kesztő-helyetteseket.
A kollektíva két, vétójoggal felruházott megbízottat vá­lasztott saját képviseletére: Tripolszky Lászlót és Lengyel L. Lászlót.