A fene a jó dolgotokat fiúk!

Posted by

Iván Gizella
>Ülünk a kocsiban és Karácsony, meg Márki-Zay a téma. Ülünk otthon a fotelben és ugyanez. Hogy a fene vigye el a jó dolgotokat fiúk! Én nem a politika zavaros bugyraiban akarok turkálni és nem arról akarok beszélgetni életem párjával így több mint negyven évi házasság után, hogy ti mit szerencsétlenkedtek. Mert ugye azt senki nem tagadja, belekerültetek, mit belekerültetek, belevezényeltétek magatokat egy olyan helyzetbe, amely igazi csapda. De ez a csapda nem nektek okoz majd fájdalmat, hanem nekünk. A mi, lábainkon és a lelkünkön lesznek majd sebek. Hamar eljön az az idő is, amikor senki nem hibáztat majd benneteket azért, mert minden maradt a régiben. Hiszen a felejtésben, az emlékezés kiesésben mi magyarok, jobbak vagyunk, mint egy alzheimeres.
Ti pedig most bebizonyítottátok, egyikőtök sem tudja igazán mit is akar. Jó, ebben benne vannak jócskán a hátatok mögött állók is, az ő érdemeiket ez esetben nem érdemes kisebbíteni. Mert elgondoltam, milyen tanácsot kapott Karácsony Gergely a háta mögött állóktól. Ne lépj vissza, menj előre. Mondd azt, hogy ketten lesztek egyek a szavazólapon. Na ez már maga volt a vicc kategória. Vagy mondd azt, hogy majd a te kormányodban Márki-Zay minden lehet. Azt azért nem tételezem fel, hogy mondjuk az MSZP ne tudta volna, hogy egy ilyen előválasztáson akármilyen is az eredmény, még nem kell kormányzati pozíciókat osztogatni. S most? Azt is beszélik a rossz nyelvek, hogy felezzük meg Péter a kormányzást… két év neked, két év nekem. Na ez már nem is vicc, ez a dedó.
Kedves, aranyos politikusok, gondoljátok, hogy ezek után a józanul gondolkozó magyar paraszt, munkás, vagy értelmiségi, azt mondja, jaj de jó lesz nekünk, milyen aranyosak ezek a fiúk, bízzuk rá az életünket, a jövőnket.
Arról nem is beszélve, hogy sokan, nagyon sokan vannak szerencsére gondolkodó emberek a mai társadalomban, bár a jelenlegi hatalom mindent, és még attól is többet tesz, hogy ne kelljen ilyen megerőltető dolgokra időt fecsérelni. Majd ő gondolkodik helyettünk. Mint ahogy gazdagodik is helyettünk, nyaral és jól is él helyettünk. Micsoda jó dolgunk van! Na ugye.
Akkor meg miről beszélünk? Mire itt ez a nagy sajtóvisszhang, mint egy volt MSZP képviselő mondta nekem a minap, már te is kezded a hülyeséget, amit a liberális média? Ugyan kérem, liberális média. Van egyáltalán? Hol él ez a jóember? Aki egyébként azt is kifogásolta, hogy a volt párt mamutokat említettem, mint háttérembereket az előválasztás győztesei mögött. Jó, nem kedvesen. De szerintem nagyon is igazam van. Egy párt, két párt, három párt nem tudott olyan egyezségre jutni, ami európai módon oldja meg a kialakult helyzetet.
Amit egyébként gyanítok, egyedül Márki-Zay Péter indukált. Vérszemet kapva az elért választási eredményén. Ami ugye sokaknak kisebbfajta csodával volt egyenértékű. Egy pártnélküli vidéki polgármester, aki ráadásul nem a NER-t akarja lebontani, s nem a Fidesz hívőkből van elege, egyedül csak a miniszterelnököt látja ördögnek.
Na azt hiszem, ez be is határolta a választói körét. Gondoljon mindenki amit akar, de tessék elmélkedni rajta, mi is történt most Karácsony visszalépésével. Ha Márki-Zay győz, s véletlenül élesben is leveri a miniszterelnököt, lesz egy újabb keresztény, jobboldali kormánya az országnak. A baloldal pedig, bár most ott van az összefogásban, lehet mellékszereplő lesz. Azért áprilisig még van idő, s még az csak egy hét múlva dől el, ki is lesz a jelenlegi hatalom vezérének a kihívója. Szóval a választási saga folytatódik.