Mérföldkő a malária elleni küzdelemben

Posted by

(New York Times)
>A WHO jóváhagyta az első malária elleni vakcinát, amely több tízezer gyermek életét mentheti meg a szubszaharai Afrikában. A GlaxoSmithKline által gyártott vakcina arra ösztönzi a gyermekek immunrendszerét, hogy meghiúsítsa az öt malária kórokozó közül a leghalálosabbnak és legelterjedtebbnek a fertőzését.

Dr. Pedro Alonso, a WHO globális maláriaprogramjának igazgatója történelmi eseménynek nevezte az új vakcinát, mivel ez az első, amelyet bármely parazitás betegség ellen fejlesztettek ki. “Tudományos szempontból hatalmas ugrás, hogy egy emberre veszélyes parazita ellen első generációs vakcinával rendelkezünk” – mondta. A malária elleni vakcina keresése már száz éve folyik.

Bár a vakcina hatékonysága az első évben mérsékelt, körülbelül 50 százalékos a súlyos malária ellen, és a negyedik évre nullára csökken, egy tanulmány becslése szerint évente 5,4 millió megbetegedést és 23 ezer halálesetet lehetne megelőzni vele az 5 évnél fiatalabb gyermekek körében.