Abdulrazak Gurnah, az irodalmi Nobel-díjas

Posted by
Juhász Katalin

>A Svéd Akadémia döntése szerint az angolul író, tanzániai származású Abdulrazak Gurnah kapta idén az  irodalmi Bobel-díjat.Az indoklásban az áll, hogy Abdulrazak Gurnah megalkuvást nem ismerő és együttérző módon tárta fel a gyarmati rendszer hatásait és a menekültsorsot a kultúrák és kontinensek közötti szakadékban.
Az 1948-as születésű író 10 millió svéd koronával gazdagodik. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át Stockholmban, a világjárvány miatt idén is a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között. 

A bejelentés követő sajtótájékoztatón elhangzott a kérdés, hogy vajon befolyásolta-e a döntést a jelenlegi helyzet, amikor Európa déli részét ellepik a kilátástalan helyzet elöl menekülő afrikaiak. Az illetékes bizottság elnöke azt válaszolta, hogy kizárólag a díjazott irodalmi teljesítményét vizsgálták, amelyet már a 80-as évektől figyelemmel kísérnek. Viszont Abdulrazak Gurnah regényei a közelmúlt történései miatt új megvilágításba kerülhetnek, és a díj ráirányíthatja a nagyközönség figyelmét erre a kivételes képességű szerzőre, aki tizenkilenc évesen érkezett Angliába. Ekkor döntött úgy, hogy írói nyelvet vált, azaz anyanyelve, a szuahéli helyett angolul kezd publikálni.
Negyedik regénye, az 1994-ben megjelent Paradise (Paradicsom) óta a posztkolonialista tapasztalat egyik legjelentősebb írójának tartják, aki élénk képekben beszél egy olyan Afrikáról, amelyet a kontinensen kívül csak kevesen ismernek. Ez a regény annak idején bekerült a tekintélyes Booker-díj és a Whitbread-díj jelöltjei közé.
A történet egy tizenkét éves fiúról, Yusufról szól, akit apja, adósságai törlesztéseként kénytelen eladni. A vidéki Afrika egyszerű életéből Yusuf a gyarmatosítás előtti Kelet-Afrika bonyolult városi világába kerül – egy olyan érdekes közegbe, ahol a muszlim fekete-afrikaiak, a keresztény misszionáriusok és a szubkontinensről származó indiaiak törékeny, finom társadalmi hierarchiában élnek egymással. Az író Yusuf szemszögéből mutatja be a háborúban álló közösségeket, a félresikerülő kereskedelmi szafarikat és a kamaszkor megpróbáltatásait. Amikor pedig Yusuf kezdi felfogni azokat a döntéshelyzeteket, amelyekbe kerül, rájön, hogy neki is alkalmazkodni kell az európai gyarmatosítás új tényeihez. A Paradise ugyanazt a területet járja be, mint Isak Dinesen és William Boyd regényei, de mindezt új szemszögből teszi.
Következő műve, az Admiring Silence (A csend tisztelete, 1996) egy fiatalember történetét meséli el, aki elhagyja Zanzibárt és Angliába emigrál, ahol elismert tanár lesz. A húsz évvel későbbi hazaláotgatás mélyen befolyásolja egyéniségét. A By the Sea (A tenger mellett, 2001) lapjain egy angol tengerparti városban élő idős menedékkérő meséli el élete történetét, ezt a regényt szintén jelölték Booker-díjra. Jelentős alkotásnak tartják a kritikusok a 2020-ban napvilágot látott Afterlives (Utóéletek) című művet is, amely a huszadik század elején, Kelet-Afrika német gyarmatosítása idején játszódik, fő témái az előítéletek, a rasszizus különböző megnyilvánulásai.
Abdulrazak Gurnah az angliai Brightonban, Kelet-Sussexben él, irodalmat tanít a Kenti Egyetemen, és a Wasafiri folyóirat társszerkesztője. Legutóbbi regényei a Desertion (Dezertálás, 2005), amely felkerült a 2006-os Commonwealth Writers Prize listájára, és a The Last Gift (Az utolsó ajándék, 2011).
A fogadóirodáknál Gurnah nem szerepelt az esélyesek listáján. A Ladbrokes Annie Ernaux francia írónőt tartotta a legesélyesebbnek (nyolc az egyhez), a második és harmadik helyen a japán Haruki Murakami és a kanadai Margaret Atwood szerepelt náluk.

A friss Nobel-díjas művei egyelőre nem olvashatóak magyar fordításban.

A pozsonyi Új Szó méltatása