Posted by Kereszty Zsuzsa
>Elsőéves bölcsészek voltunk, 6-án reggel kiderült, kimegyünk az újratemetésre – koszorút viszünk. A felsőbb évesek úgy szervezték a menetet, hogy mi, elsősök, csak négy hete bölcsészek – közéjük vegyülve induljunk az egyetem épületétől (ma piarista rendház), végig a Kossuth Lajos utcán, tovább a Rákóczi úton – igen a Sej a mi lobogónkat is énekelve – a Blaha Lujza térig, ahol még állt a Nemzeti Színház. Itt megállt a menet, az egyik felsőévest vállra kapták, elszavalta Ady Új tavaszi seregszemle c. versét, – majd tovább a Kerepesi úton, a Keletinél újra megálltunk, ott egy negyedéves – más vállakon – a Rohanunk a forradalomba c. Ady verset szavalta (valahonnan tudtam, hogy ez az akkor negyedéves fiú Kelemen Elemér, aki évtizedekkel később a budai tanítóképző (amelynek hosszan tanára voltam) főigazgatója lett. (Egyszer, amikor már el lehetett mondani neki, hogy azon az október 6-án tőle tudtam meg, hogy ’csend van, mintha nem is rezzennénk, és rohanunk a forradalomba.) Kiértünk Rajk, Pálffy, Szőnyi ravatalához, de az első sor nem állt meg, szájról szájra, sorról sorra jött hátra az üzenet: A koszorút nem ide hoztuk! (Itt szólíthatta meg a két bölcsész lány Frankot és ’Szedát”, innen jöhettek velünk a Hősök terére letenni az ismeretlen hősök sírjára a koszorúkat, majd tovább indulni az Andrássy út 60 elé , itt hallgatták velünk József Attilát . ’emberek, nem vadak, elmék vagyunk… jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet…” Itt már engem is ugyanaz az érzés öntött el, mint a két fiút valami nagy dolog történik most, lélegezni lehet, ilyesmi a szabadság. Frankék vissza a koleszba, mi bölcsészek a Batthyány-mécseshez ,mentünk, ahol az egyik felsőéves saját versét szavalta, ezzel a refrénnel: ’Társak, nektek ez az ősz mit beszél?’ Vissza az egyetem épületéhez, keresztül a Váci utcán, az üzletekből kijöttek az emberek csodálkozva , hallgatva bennünket, amint skandáltuk : Éljenek a bátor magyar írók! Írjatok igazat! Majd az egyetem épülete előtt: Tanítsatok igazat! Fakultatív oktatást! (Történelem szakosként heti 3 órában tanultuk a Szovjetunió történelmét, heti egy órában egyetemes történelmet).. végül a Petőfi szoborhoz, a Duna-partra, ott a Talpra magyart szavaltuk már részben kórusban. – Már estefelé értem a baráti Koczkás családhoz, izgatottan meséltem a történteket, és éreztem, hogy valami elkezdődött.