Baj van

Posted by

Fábián András
>Október 5-dike van. Az Embermentők Napja. A Raoul Wallenberg emléknap. Mivel Magyarországon, a magyar kormány számára ez nem egy olyan dátum, amit széleskörű megemlékezések öveznének, nem járulnak zarándokok a legendás svéd diplomata szobrához, emléktáblájához, helyénvaló, ha legalább néhányan emlékeztetünk rá.
A Budapesti Zsidó Hitközség ezt írja a napról:
„Wallenberg az egyik legbefolyásosabb svéd családba született 1912-ben, majd felnőttként diplomata pályára lépett. Első diplomáciai megbízásaként követségi titkárrá nevezték ki Magyarországon, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy segítse a zsidók menekülését.
Wallenberg a vészkorszakban 4500 svéd beutazási vízumot bocsátott ki a menekülők számára.
1945. január 17-én került orosz kézre, és állítólag 1947. július 17-én halt meg szovjet fogságban. Halálának körülményei mindmáig tisztázatlanok.”

Aki megment egy életet, tartja a zsidó mondás, egy világot ment meg. A Világ Igaza címmel kitüntetett Wallenberg, Budapest díszpolgára, 4500 világot mentett meg egy olyan korszakban, ahol a II. világháború előtti Európa zsidó lakosságának kétharmadát, hatmillió zsidó férfit, nőt és gyermeket öltek meg.

1944. májusa és júliusa között a magyar csendőrök a német biztonsági rendőrség tisztviselőivel együtt közel 440 000 zsidót és körülbelül 5 000 cigányt deportáltak Magyarországról. Legtöbbjüket Auschwitz-Birkenauba küldték. A korábban a szlovákiai és görögországi deportálásokat irányító Dieter Wisliceny SS-Hauptsturmführer, Eichmann közeli munkatársa a következőket mondta a nürnbergi perben: „Úgy látszik, a magyarok valóban a hunok leszármazottai; nélkülük így sose boldogultunk volna.” (Randolph L. Braham: A magyar Holokauszt). Sokszor még magukat a németeket is megdöbbentette az a kegyetlenség és kíméletlenség, ahogy a magyar hatóságok a deportálásokat végrehajtották.

Leírták már ezeket az eseményeket sokszor, sok helyen. Sokszor és mégsem elégszer. A Wikipédián részletes elemzések és tanulmányok olvashatók az európai és a magyar Endlösungról, a zsidó faj végleges kiirtásának végső megoldásáról. Sajnálatos módon azonban meg kell állapítanunk, hogy ez a végrehajtásban akkoriban élenjáró magyar nemzet, vagy legalábbis annak bizonyos hányada, máig nem tudott túllépni a saját árnyékán.

Tíz éve, 2011-október 16-án egy körülbelül ötven-hatvan fős magyar csoport jelent meg Auschwitzban, az egykori náci haláltábor területén, ahol napjainkban múzeum és emlékhely működik. A társaság tagjai közül sokan a Magyar Gárda egyenruháját viselték és árpádsávos zászlót lengettek. Akadt, akinek nyakában horogkeresztes sál lógott. A szemtanúk szerint “a társaság tagjai nevetgélve, alpári megjegyzéseket téve, náci karlendítéssel pózolva fényképeztették magukat az Arbeit macht frei (…) felirat alatt”. Az esetről az atv.hu is beszámolt. Ennek is lassan tíz éve. Akkor sokan elborzadtak, néhányan felháborodtak, mások gúnyosan mosolyogtak, megint mások unottan félrefordították a fejüket. Rég volt, elmúlt.

2021. június 23-án a bajor rendőrség magyar szurkolókat tartóztatott le a magyar-német labdarúgó mérkőzést követően, „alkotmányellenes szervezetek jelképeinek használata” miatt, és itt is megjelent a náci karlendítés. Mára szinte éppúgy hagyományossá vált a magyar focimeccseken ez a náci üdvözlés és a Sieg Heil-ezés, mint a buziziás és a cigányozás. Az orbáni hatalom számára ez nem nagyon zavaró. Segít az oszd meg és uralkodj politikai hatalmi játszmában. Olyannyira, hogy alkalmasint össze is kacsint a neonácikkal. Egyszer felháborodottan, külügyminiszteri szinten tiltakozik a „magyar szurkolók minden ok nélkül történő rendőri zaklatása ellen”. Máskor a Fidesz pártigazgatója a „szívtől az égig” hangzatos névre átkeresztelt karlendítés miatti büntetésen felháborodik, majd tanácsokat ad követőiknek, hogy hogyan lehet kétkaros mozdulatokkal elkerülni a „hamis vádaskodásokat”.

És hogy miről jutott nekem ez az egész undorító, az ország egészére rossz fényt vető és a tisztességes magyar embereket is lejárató képsor az eszembe?! Már persze az emléknapon túl. Egy Farkas Péter Barnabás nevezetű magyar „politikusról”, akit immár nehezen tagadhatóan ugyancsak náci karlendítéssel fotóztak le kétszer is egy lengyel holocaust emlékhelyen. Ő csak integetett – mondja. Ez csak egy sportolói önkifejezés – mondják röhögve a neonáci focidrukkerek. Be is mutatják, el is magyarázzák, hogy a szívtől az égig. Az a hülye, aki másra gondol. Röhögnek közben és persze ők azok, akik másra gondolnak és visszakacsintanak Kubatov Gábornak.

Én meg arra gondolok, hogy óriási hiányosságok vannak a magyar történelem tanításában. A történtelemtanításban is! – vágja rá azonnal több száz ember. Az egész oktatási rendszerünk, az egész magyar nemzeti alaptanterv súlyos sebektől vérzik. Hogyan is lehetne például éppen a holokauszt emlékezetére érzékenyítő egy olyan tanmenet, amelyet a Horthyért és antiszemita írókért rajongó Takaró Mihály (és felesége) neve fémjelez. A ma fiatalsága felnő és nem tud arról, hogy fél millió honfitársát a származása miatt hurcoltak el és gyilkoltak halomra. Zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat és kommunistákat is. Igaz, hogy valószínűleg arról sem tudnak a mai gyerekek, hogy az éppen aktuális járványban az egyszemélyi felelős kormányfő irányítása mellett több mint 30 000 magyar ember halt meg. Arányosan több, mint bárhol az egész világon. Sem ez, sem az nem menthető. Akkor sem, ha megpróbálják agyonhallgatni, akkor meg végképp nem, ha politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle.

Farkas Péter Barnabás „politikus”, aki az elmúlt néhány hétben még abban reménykedhetett, hogy bekerülhet a Parlamentbe, 35 évvel a háború után született. 2000-ben érettségizett, 2005-ben diplomázott. Etnográfus és muzeológus képzettségről tudhat diplomát a magáénak. Valahonnan, valakiktől mégis azt tanulta, hogy a nácik népirtása helyes és követendő példa. Nyilván ezért fényképeztette magát a Jude felirat és a Dávid csillag előtt büszkén feszítve, karlendítve, Hitlert éltetve. Hogy valami nem stimmel, azt ő is pontosan tudja, hiszen az első fénykép megjelenése után kapásból tagadta annak náci, antiszemita tartalmát. A második fotó azonban már egyértelműsítette a megmagyarázhatatlant. Az ellenzéki választók egy nagyobbik része világosan véleményt is nyilvánított az ügyben.

Nem mondhatjuk, hogy Farkas Péter Barnabás esete példátlan, s mint láttuk, nem is egyedülálló. Éppen ellenkezőleg. Nem szeretnénk azt mondani, hogy megint érik a magyar nemzeti sárkányfog vetemény. Viszont baj az van. Nagy baj.