Szintet lépek

Posted by

Kácsor Zsolt
>Kaptam egy órát ajándékba, ej, de megörültem neki. Hiszen mindent tud, amit én nem tudok. Na jó, tárcaírásban még nem erős, és egyelőre boeuf bourguignont sem főz helyettem, de amúgy tényleg okos kis szerkentyű. Nem okosóra, azt utálnám, az okostelefont is nehezen viselem, nem szeretem, hogy van nálam egy nyomkövető eszköz, ami számon tartja, mit telefonoztam, s mikor, miért, kinek, majd felhőaktákba írja, miről álmodoztam, s azt is, ki érti meg. Az én új órám méri a légnyomást, s ki is jelzi hektopaszkálban (hPa), méri a külső hőmérsékletet, megmondja, hogy mikor megy le a nap és másnap mikor kel fel, van benne egy iránytű, amely 6° fokos pontossággal beméri északot, sőt, az óra méri még a tengerszint feletti magasságot is, meg a szintemelkedésemet méter per órában, aztán még átlagot is számol belőle, ha tehát holnap megmásznám a Himaláját, az órám az „átlagos függőleges emelkedési sebesség” funkció bekapcsolásával egészen pontosan meg tudná mondani, hogy milyen sebességgel haladtam a csúcs felé. Hej, de hasznos kis óra. Milyen örömmel rácsatolnám nemzeti nagyjaink egyikének-másikának csuklójára, hogy megtudjam, óránként milyen sebességgel nyalnak felfelé. Gondoltam, ki is próbálom, hogy az én új órám a magasságot miképpen számolja, alapértéknek megadtam hát neki Budapest tengerszint feletti magasságát (legyen 105 méter), aztán beszálltam a liftbe, hadd lássam, mit tud. Milyen gyorsan reagál az én új órám a szintsüllyedésre? Az ötödik emeleten lakom, gondoltam, a földszintig lévő távolságot ennek az órának akkor is érzékelnie kell, ha Kínában gyártották, márpedig vélhetően ott gyártották, ami bennem még mindig bizalmatlanságot szül, pedig – tudom, tudom, ne kezdjék el sorolni, hogy milyen jó kütyüket gyárt a kínai gazdaság. Az ötödik emeleten megnyomtam az FSZ gombot és kigúvadt szemmel bámultam az órámat. Na, most te jössz, mondtam neki. Elindultunk, és a 105-ös érték egyszerre csak 106-ra változott. Aztán 107-re. Pár másodperc múlva az óra már 108 métert mutatott. Aztán 109-et. Kicsit elbődültem. Erre azért nem számítottam. Az megfordult a fejemben, hogy az én új órám fittyet hány majd a magasság változásának, de azt azért nem gondoltam, hogy amikor lefelé megyek, ő majd egyre magasabb értéket mér. És volt képe a gyártónak azt is leírni, hogy ez az óra még az azimut értékkel is számol (ha valaki nem tudná: az azimut a magasságvektor horizontális vetületének északkal bezárt szöge). Csalódott voltam. S már épp ki akartam szállni a liftből, amikor láttam, hogy nem is a földszinten vagyunk, hanem a nyolcadikon. Valaki gyorsabb volt nálam, felhívta a liftet, mielőtt én lementem volna. Majd be is szállt az a valaki: egy idős asszony volt, ismertem látásból. Köszönt, majd megnyomta az FSZ gombot. Szemem az órámra tapadt, és láttam, hogy 109 méterről lementünk 108-ra, majd 107-re, aztán 106-ra, majd magabiztosan ereszkedtünk tovább. – Lefelé megyünk! – rikkantottam boldogan az idős nőnek, mire az rám nézett, megcsóválta a fejét, s ennyit mondott: – Tudom.

A tárcaírás a Népszavában jelent meg