A terror kapujában 2. rész – A halállista

Posted by

Szele Tamás
>Nos, mint ígértem, folytatjuk a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevezett csoport történetét, mert bizony vannak fejleményei az ügynek, nem is akármilyenek. Egyelőre nem tudjuk mi lesz belőle, de kicsit sem szabad félvállról venni, nem annyi ez, hogy „páran marhaságokat beszéltek a kocsmában”, még a magyar büntetőjog szerint sem.

Kezdjük azzal, hogy előkerült a vád alapja, ami egy, a Fejér megyei Kulcson szeptember 11-én lezajlott találkozóról készült videofelvétel. Kegyetlenül hosszú – négy óra és tizennégy perc – meg is viseli az épelméjű hallgató szervezetét, ha az egészet elfogyasztja, az olvasó idegrendszerét kímélendő jelezném, hogy a minket érdeklő rész 3:54:32-től kezdődik.

Jön majd a szónok – aki ebben az esetben már és még nem Posta Imre – közli, miszerint

„Amitől a legjobban félnek, az vár rájuk, a halál, mert a testük teljesen elkorcsosult, a teljes megsemmisülés. Bűnszövetkezetben elkövetett népirtás, hazaárulás, korrupció, élősködő értékrombolás miatt halálbüntetésre ítélték magukat a következő döntési pozícióban lévő személyek:

Orbán Viktor miniszterelnök, Gulyás Gergely, Toroczkai László, Gyurcsány Ferenc, Áder János, Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Toroszkai László, Kásler Miklós, Benkő Tibor, Szijjártó Péter, Varga Judit, Nagy István, Palkovics László, Semjén Zsolt, Máger Andrea, Novák Katalin, Kincses Gyula, Müller Cecília, Sulyok Tamás, Parti Tamás, Bánáti János, Jelasics Radován, Balogh János, Halmosi Zsolt, Vágújhegyi Ferenc, Mészáros József, Karas Mónika, Oravecz Márton, Freund Tamás, Merkely Béla, Rusvai Miklós, Szlávik János.

Ezennel felszólítanám a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát, hogy állítsa föl a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására.

Pár politikus nevét nem volt képes pontosan kimondani, de a szándék a lényeg, lám, majd meglátja, még a törvény előtt is. A közönség tapsol, kuncog a „történelmi pillanatban”, gyermekek játszadoznak a háttérben ártatlanul. Szólásra emelkedik Posta Imre:

„Azt hittem, hogy hosszabb lesz a lista”

Mintha nem ő írta volna.

„Nem baj, ez nem egy lezárt lista, ez azért történelmi pillanat. (…) Azt tudjátok, hogy most lépéskényszer van. (…) A Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőit én azért megkínáltam volna egy dupla halállal. (…) Na jó, majd bővül, bővül ez a történet, Tegye már fel a kezét az, legyen szíves, én tudom, hogy végrehajtásban páran már föltettétek a kezeteket, meg jeleztétek már, hogy még lenne, aki… Ki az, aki benne van? (Felemeli a kezét ő is) Hű… Csak egy kézzel! Jól van, oké. Köszönöm. Úgy látom, hogy nagyjából egyetértetek a döntéssel. Hozzáteszem, hogy geopolitikailag az lenne a célszerű, hogy ha Orbánt és bandáját addig életben tartják, amíg kivitelezi a geostratégiai helyzetnek a teljes körű megalapozását. Hogy az Eurázsiai Unió, ésatöbbi, ésatöbbi… bla-bla-bla. Tehát nem azt mondtam, hogy most azonnal mindenki szaladjon neki bajonéttal, akinek tud, ilyent nem is mondok, hallottátok a döntést: kutyakötelessége mindenkinek bármely eszközzel megvédeni saját magát, családját és másokat azok ellen a paraziták ellen, akik itt élősködnek rajtunk. (…) Nyilván a Köves Slomó rabbi nem lett most halálra ítélve, őt szerintem a saját fajtája fogja majd halálra ítélni, legyen így, a kivitelezést is rábíznám én a Moszadra. (…) Hallottátok a bírói ítéletet, készüljetek a kivitelezésre, nem feltétlenül kell szerveződni, lehet egyéniben is partizánkodni (…) nyugodjatok meg, szerintem nagy sóhaj lenne, ha bármelyik szemét nagyjából úgy eltűnne. Nem terrorcselekménnyel kapcsolatban, mert van bírósági ítélet is. Onnantól kezdve, hogy van bírósági ítélet, teljesen jogszerű, és úgy látom, hogy népszerű is. Nem is tudom, hogy mit tudnék még hozzáfűzni ehhez (…), semmi nem számít terrorcselekménynek, háborús retorikában nincsen terrorcselekmény, adok-kapok van, katonai operáció van. (…) Én nem tudom, hogy a mai napot lehet-e még fokozni vagy kell-e még fokozni, azt mondom nektek, hogy fordulóponthoz értünk, ha a három bíró is így érezte, akkor ennek így kellett lenni (…) tudom, hogy nagyon sokan nem veszik ezt komolyan. Nem rátok gondolok: azokra, aki ezt a videót meg fogják nézni (…) vagy, hogy este már jön a TEK, vagy nem jön a TEK, és azt mondja, hogy „hű, itt terrorizmus van” meg ilyen hülyeségek… (…) Nagyon szépen köszönöm nektek az ittlétet, a részvételt, A végrehajtói állománynak a szervezése, hagy ne itt most aláírással kelljen bizonygatni (…) Itt volt kérdés még a műsor előtt, hogy van, akinek aggálya van, nem tudja, hogy tudná kivitelezni, hogy mondjuk nyakon szúrjon valakit, tehát az ellenséget, és hogy ez milyen problémát okoz – mondtam, hogy én adhatok tanácsot: szúrja vesén! Az már nem olyan bonyolult, gyerekek. (…) Kihirdettem a hadiállapotot, gyakorlatilag fölszólítom ezáltal a magyarnak hazudott Honvédséget, az összes csapatokat, alakulatokat, hogy ennek értelmében legyenek készenlétben, a rendőrségnek nevezett, karhatalommal már igazán nem foglalkozó céget, hogy ennek szellemében folytassák tovább azt, amit eddig folytattak, és az eredményét majd meglátják ők is. Lassan érlelődik a végrehajtás. Én nem azt mondtam, hogy mától, most azonnal. Ülepedjen le bennetek, jó? Nem olyan könnyű elvenni egy embernek az életét, de gondoljátok végig: ezek nem emberek. (…) Ismerkedjetek, szerveződjetek és ha lehet, akkor ne csoportosan gondolkozzatok. Kis csoportokban, két-három fő. Ha végrehajtásról van szó, ez a leghatékonyabb. Ezt a mai napot, ezt a születésnapot befejezettnek nyilvánítom, vegyetek pólót, ha valaki PI-körös pólóban akar végrehajtani, ez egy nagyon jó lehetőség.”

Nem írtam le minden szavát, ez is sok, a bíróság előtt pedig rengeteg lesz. Jól érezte, hogy erre már várható hatósági válasz, tegnap meg is kapta. Egyelőre a rendőri szerveknél vendégeskedik, volt nála házkutatás is: az erről szóló határozat úgy fogalmaz, hogy

„A rendelkezésre álló adatok alapján Posta Imre megalapozottan gyanúsítható a Btk. 160. §-ának (3) bekezdésébe ütköző emberölés előkészületének bűntettével. A cselekmény tárgyi súlyára, valamint a cselekmény körülményeire figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a terhelt ismét hasonló jellegű bűncselekményt követne el, illetőleg az előkészített bűncselekményt véghez vinné.

Az őrizet elrendelése figyelemmel a Be. 274. §-a (2) bekezdésének b) pontjára, a Be. 274. §-ának (1) bekezdése alapján, a jogorvoslati jogosultság a Be. 369. §-ának (1) bekezdése es a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokró1 és a járványügyi készültségről szó1ó 2020. évi LVIII. törvény 193. §-ának (4) bekezdésén alapszik.”

72 óra múltán elvileg kint lehetne: de meglepődnék, ha elengednék. Miért? Tudni kell, hogy Magyarországon az uszítás vádja rendszerint azért szokott megdőlni, mert nyelvünk lehetőséget ad arra, hogy egy embercsoportot úgy lehessen szidalmazni és rágalmazni, hogy aközben nem szólítja fel az elkövető hallgatóságát sem gyűlöletre, sem bűncselekmény elkövetésére – tessék kimenni egyik-másik meccsre vagy megfordulni bizonyos társadalmi-politikai körökben, valósággal művészi szinten űzik ezt a kettős beszédet. Teljes jelképrendszereket alakítottak ki erre a célra.

Csakhogy… esetünkben tisztán és világosan elhangzott, sőt rögzítésre is került az egyik legsúlyosabb bűncselekményre, az emberölésre való felszólítás. Sőt, még jelentkezőket is kért Posta Imre az elkövetésre, „büntetésvégrehajtásra”. És bizony akadtak, feltehetőleg számosan. A kivégzési és szerveződési módok részletezése is arra utal, hogy emögött bizony komoly, eltökélt szándék van: sőt, tudunk arról, miszerint nem egy és nem két társát vették őrizetbe tegnap és ma. Ezeket a cselekményeket, amelyekkel a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát gyanúsítják, a jog nagyon, nagyon szigorúan bünteti: és a 160-as paragrafus valószínűleg csak a kezdete egy hosszú, sok mindenre kiterjedő vádnak.

Kérdezhetnénk, hogy miért pont most cselekedett a nyomozó ügyészség, miért nem előbb, hiszen már tavalyról bemutattam tegnap egy halálos ítélet-csomagjukat, tehát ismert volt a tevékenységük?

Ennek két oka lehet.

Az egyik az, hogy az előző „ítéletben” a végrehajtást a Gondviselésre bízták. Azt pedig nem lehet felbujtani, jogilag sem felelősségre vonható. És általában, nem várható, hogy egy ad hoc létrejött, önjelölt és felhatalmazás nélküli bíróság utasítása, ítélete alapján lesújt. Most viszont nagyon is élő, természetes személyek vállalták a részvételt a tervezett bűncselekményekben.

A másik ok, hogy tegnap hosszabbították meg januárig a veszélyhelyzetet.

Ha nem hosszabbítják meg, más jogi környezetben kellene elbírálni az ügyet.

A történetnek most már egészen bizonyosan lesz nemzetbiztonsági vonzata is, hiszen Posta nagyon alaposan leírta a „szerveződés” ecsetelése során az Iszlám Államra és az Al-Kaidára jellemző „kiscsoportos”, „sejtszerű” terrorhálózatot, ilyennek a kialakítására buzdított – ne feledjük, emberünk egyébként egyike volt az utolsóknak, akik a volt Szovjetunióban végezték a katonai főiskolát. Ennek vagy van köze a terveihez, vagy nincs, de jegyezzük meg a tényt. Nem, ez már nem részegek hőzöngése a bádog kocsmapulton álló nagyfröccsök mellett. Ez már komoly. És kapcsolatban állhat majdnem minden hazánkban terjedő szélsőjobboldali-konteós szerveződéssel (egyesekről tudjuk is, hogy kapcsolatban vannak a PI-körrel), laposföldesektől oltástagadókig, qanonistáktól 5G-ellenesekig.

Ez már nem tréfa. Eddig sem volt az – de eddig csak legyintettek rá. Nem kéne. Ez most valami nagyon, nagyon rossz kezdete lehet.

Meg kéne előzni. Még most.

Címkép: Posta Imre