Tulajdonképpen mi volt a baj Tóth Csabával?

Posted by

Zuglóban a képviselőjelölti vitán Hadházy kijelentette, hogy súlyos dokumentumokat kapott Tóthról. Arról az alapítványról kérdezte Tóth Csabát, amit a szocialista képviselő bizalmasai hoztak létre 2012-ben Zalaegerszegen. Tóth igyekezett elintézni annyival a kérdést, hogy mindehhez semmi köze, és próbálta elterelni a szót, pedig az Első Lépés Inkubátorház Alapítvánnyal egy olyan 26 ezer négyzetméteres gyártelepet vettek meg, amire később Tóth Csaba cégének jegyeztek be vételi jogot. A vita után Hadházy az erről szóló dokumentumokat is feltöltötte az oldalára. Ennek alapján a 444.hu ismertette a vádakat.

A Gyár utcai gyártelep  Forrás: Google

Az alapítványt három olyan férfi vezeti, akik Tóth Csaba 2014-es megválasztása óta fontos szerephez jutottak Zuglóban. Hajdú Flórián már a második ciklusát tölti alpolgármesterként a kerületben, Békefi László Zugló átláthatósági biztosa, Funtig Zoltánt pedig a parkolási díjak behajtásával bízta meg a kerület. Az ügyvéd annak ellenére, hogy az MSZP-hez kötődött, 2014-ben dolgozott az Emminek, majd a Kliknek is, valamint az állami földekből is jutott neki 84 hektár Veszprém megyében.

Saját maguknak adták kölcsön a kölcsön kapott pénzt

Az Első Lépés Inkubátorház Alapítványt 2012-ben hozták létre 100 ezer forintos induló vagyonnal, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületi Gyár utcában. A beszámolójuk szerint ugyanebben az évben 111,2 milliós rövid lejáratú hitelt kaptak, ami a vételár lehetett, mivel más tevékenységet nem végeztek. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint nem sokkal később pont 111,2 millió forint erejéig jegyeztek be jelzálogjogot Funtig Zoltán cégének, az Employers Consulting Kft.-nek, vagyis innen lehetett az alapítványnak pénze a gyártelepre. Az Employers Consulting Zuglóban sem ismeretlen, 2010 előtt tanácsadói szerződése volt az MSZP-s vezetésű zuglói önkormányzattal, ami miatt a fideszes vezetés vizsgálatot is indított. A cég ügyvezetője a gyártelep megvásárlásának idején még mindig Tóth Csaba egyik MSZP-s bizalmasa, Menyhárt Bizsán volt.A 2000-es évek elején Menyhárt volt Tóth Vas megyei irodavezetője a tömeges beléptetési botrány idején, amikor a helyi pártszervezet egy péntek este alatt 40-ről 500 fősre duzzadt. 2003 végén az MSZP megyei etikai bizottsága azzal vádolta Tóthékat, hogy pénzért léptettek be romákat a szervezetbe. Végül a teljes Vas megyei szervezetet feloszlatták.

A 111,2 millió forintot az Employers Consulting nem sokkal korábban kaphatta, mert Tóth Csaba cégének, a Tigris-1993 Kft. 2013-as beszámolója szerint ebben az évben pont 111,2 millió forint értékben adtak valakinek tartós kölcsönt. A Tigris három évvel később meg is jelent a gyártelep tulajdoni lapján, 2016-ban Funtig cége 111,2 millió forint erejéig átadta Tóth Csaba cégének a gyártelep jelzálog- és vételi jogát, ami azt jelenti, hogy a szocialista képviselő cége bármikor megszerezhetné a több százmilliót érő gyártelepet, addig viszont nem kell feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában a saját tulajdonaként. Tóth Csaba 2010 óta folyamatosan bent ül a parlamentben az MSZP képviselőjeként, évente kell vagyonnyilatkozatot kitöltenie.

Tehát annyi biztos, hogy Tóth cége már 2013-ban 111,2 milliós hitelt adott ki, majd ugyanebben az évben Funtig cégénél is megjelent egy ugyanekkora összeg, végül a 111,2 millió az alapítvány 2013-as beszámolójában jelent meg rövid lejáratú hitelként.Hogy Tóth Csabát már az alapítványi vásárlás előtt is érdekelte a gyártelep, arra egy olyan levél utal, amit Hadházy az oldalán tett közzé a vita után. Ez alapján az MSZP-s képviselő már 2012 nyarán értékbecslést kért az ingatlanra az adásvételi tárgyalások előkészítéséhez, aztán valamiért mégsem a saját cége vette meg a telepet. Megjelent viszont a bizalmasának a cége, majd a frissen létrehozott alapítvány. Funtigék alapítványának éves beszámolóiból az látszik, hogy a gyártelep megvásárlása óta érdemi tevékenységet nem végzett, csak az amortizációt írják le minden évben. Hadházy Ákos szerint az egész konstrukció arra jó, hogy Tóth Csaba el tudjon titkolni egy több százmilliós vagyonelemet, de akár az adóelkerülés vagy a pénzmosás gyanúja is felmerülhet. „Van egy alsó hangon 500 millió forintot érő gyártelep, ahol ő – nem tisztességesen, de ügyesen – úgy intézte, hogy ez a vagyon az érdekkörébe került, teljes befolyása van erre a vagyonra, de nem szerepel sem a vagyonnyilatkozatában, sem pedig a céges adatbázisban” – mondta Hadházy a vita után a 444-nek .

Címkép: Hadházy és Tóth a zuglói TV-ben