Ki mondja meg Armin Laschetnek, hogy vége?

Posted by

Nico Fried kommentárja
Süddeutsche Zeitung

A legfontosabb kérdés, amely a CDU előtt áll a mai választási nap után, hogy Armin Laschet lassan nem válik-e kínossá még azok számára is, akik keresztülvitték, hogy ő legyen a kancellárjelölt. Laschetet a pártbázis többsége nem akarta, az ország egyes részein még a plakátjait sem ragasztották ki, a CSU amúgy sem fogadta el igazán. Laschet kegyetlenül rossz választási kampányt folytatott, a CDU/CSU-nak lesújtó, történelmileg példátlan eredményt hozott, olyan választókerületeket veszítettek el, amelyek a CDU/CSU számára elveszíthetetlennek számítottak, a Kelet kereszténydemokrata pusztasággá vált. És most a Bundestagban középen akar többséget találni, hogy megválasszák kancellárnak?
Amit a CDU/CSU jelöltje a politika terén nyújtott, az nem volt meggyőző.
Armin Laschet előbb teljes magabiztossággal hangoztatta, hogy egy kancellárjelölt nem függhet elődje segítségétől, hogy aztán Angela Merkelt ismét keresztülrángassa a köztársasági választási kampány színpadain. Laschet még a Bundestag elnöki posztját sem tudta megmenteni legfontosabb támogatójának, Wolfgang Schäuble-nak, és az egyetlen téma, amellyel a teljes összeomlást meg tudta akadályozni, a piros-zöld-pirosra való figyelmeztetées volt. (SPD/Zöldek/Linke) Amit ő maga a politika terén fel tudott ajánlani, az nem volt meggyőző. És most egy olyan kormány élére akar állni, amely lendülettel és örömmel végzi a munkáját, ahogy azt vasárnap este megígérte?

A párt elnökök tévévitáiban (az elefántkörben) Laschet dacossága és a valósággal való szembenézés hiánya a 2005-ös  Gerhard Schröderre emlékeztetett. (Olaf Scholz pedig a tanácstalanság és a hűvös távolságtartás keverékével Angela Merkelre). A CDU vezetőjének most egy olyan kereszténydemokratára van szüksége, mint amilyen Franz Müntefering volt annak idején Schröder számára az SPD-ben, egy olyan tekintélyes személyre, aki világossá teszi Laschet számára, hogy vége van. Még a legszebb legenda is, hogy valaki, akit eddig mindig leírtak, és a végén mégis győz, egy ponton szertefoszlik. Ami talán a legzavaróbb Laschet viselkedésében, az az önbecsülés hiánya. A nemtörődömség, amellyel politikai kudarcát próbálja leplezni. Laschet viselkedése megerősíti a politikával és a politikusokkal szembeni legrosszabb közhelyet: hogy mindig csak a posztokról és a kinevezésekről beszélbek. Ő maga mutatott rá vasárnap este, hogy az elmúlt ciklusok idején jelentkező válságok nem voltak a koalíciós tárgyalások tárgyai, más szóval: nem voltak előre láthatóak. Ha ez most ismét bekövetkezik, akarja-e valaki, hogy a következő válságban egy olyan ember legyen a kormányrúdnál, mint Laschet?

Ésszerű, hogy az FDP és a Zöldek először egymás között mérlegelik, hogyan tudnának együtt kormányozni. A partnerük kiválasztásakor azonban nagyon óvatosnak kell lenniük, nehogy végül ők feleljenek egy személy önbecsapásáért.