Angyali, önpusztító öntörvényűség

Posted by

>Baksa-Soós János, ez a kíméletlenül őszinte vad művészlélek mondja – immár a megnyugvás ösvényein bolyongva – egy interjú során (minden jel szerint a 2007-es székesfehérvári tárlata alkalmából): „nemcsak üldözés meg terror volt (a Kex idején), ezt nagyon sokan eltúlozva interpretálják, valamilyen hazafias érzésre, elismerésre számítva, hogy ő akkor most szidja… nagyon sok ember szabadságban volt… azt hiszem, mi ott keverjük össze a szezont a fazonnal, hogy a gyűlölködés…, hogy gyűlölettel kell kezelnünk, ami akkor volt…” Látják, hogyan fordul egyszerre mély felismerésbe a – látszólagos vagy igazi – naivitás?

Sokszor éreztem magam is, hogy amikor fiatalabbak a „régi időkről”, A (régi) Hétről faggattak, valahogy nem voltak megelégedve azzal, amilyen drámaiságot sikerült az emlékeimbe ültetnem. Közben egyszerűen az történt, hogy nem voltunk hajlandók foglyoknak érezni magunkat; persze nyomasztottak a keretek, ismertük, feszítettük is őket – de belül, lélekben legtöbbször szabadok voltunk. Tudom, ez így nem elég hősies, nem kielégítő magyarázat és főleg magatartás.

Valahogy olyan volt, mint óvodás korunkban, kicsi volt az udvar, de pont elég az önfeledt hancúrozáshoz, a bakalódáshoz, barátságok fellángolásához, a természetes együttléthez – és folytatva: mintha most nem úgy lenne, hogy a tágas udvaron kisebb-nagyobb bandák méregetik egymást sötéten… nem inkább ez hasonlít börtönudvarhoz?

Baksának köszönhetem ennek a jelenségnek a lélektani magyarázatát is. Miközben szövegeket és videókat kerestem a méltó búcsúösszeállításhoz, egy kisesszének beillő – kereken nyolc évvel ezelőtti – blogbejegyzésben olvastam a következőket.

Mindig is nagy hatással volt rám az eredetiségük és pofátlanságig menő öntörvényűségük. Mindez még nem a klasszikus értelemben vett rock and roll életmód öntörvényűsége, az önpusztító világrombolás kifejezése volt. Nem a bevett társadalmi normák elleni lázadást képviselték. Inkább valami angyali könnyedségű, játékos, groteszk iróniába oltva egész egyszerűen semmibe vették a fennálló rendet. Ez talán még nagyobb bűnnek számított, mint a nyílt ellenállás.
Ha van egy adott társadalmi norma, akkor a többség vagy mellette, vagy ellene teszi le a voksot. Mindenképp a társadalmi normához viszonyítva határozza meg önmagát, ennél fogva tudomásul veszi, és még akár lázadásával is megerősíti az uralkodó rendet/trendet. A normákon való keresztülnézés, a teljes immunitás e normarendszerrel szemben talán a legvégső lázadási forma.
Baksa Soós János és a Kex együttes nem kivonult a társadalomból, hanem pontosabb azt mondani, hogy egyáltalán nem vette figyelembe annak normáit a saját értékkereséseiben.

Ez így leírva egyszerűen hangzik. Végrehajtani kevesen képesek. Nem is tudom, hogy manapság van-e erre lehetőség. A materialitás túlságosan erősen köti mindenki gondolkodását. Még a függetlenség is birtoktárgy lesz lassan.
A Kex zenekar 1968 decemberétől 1971-ig létezett. Nagyjából két év, ami évtizedeken áthúzódó legendává vált. Volt bennük valami olyan vitalitás, abszurd játékosság, angyali irónia és elementáris szabadság, ami közönségüket lenyűgözte, és elképeszti az utókorukat is.”

Lehet, hogy a világ megvál(tozta)tásához a belső szabadság és az irónia nem elégséges. De elengedhetetlen.