Végső búcsú Gálfalvi Zsolttól

Posted by

Zsolt ebben a szellemben dolgozott hosszú évtizedeken és rendszereken át. Illyés Gyulával együtt vallotta: társadalmi emancipáció, felszabadulás nem történhet meg nemzeti felszabadulás nélkül. Marxszal együtt figyelmeztette a birodalmakat, diktátorokat és politikusokat: nem lehet szabad az a nép, amely másokat elnyom. Ezért harcolt a szocializmus demokratizálásáért, a diktatúra lebontásáért, a kollektív nemzetiségi jogokért, az önrendelkezésért. E küzdelme mérlegét ő maga keserűséggel vonta meg. Harcai – szerinte – nem vezettek kívánt eredményre. Nem hiszem, hogy igazságos volt a maga ügyében hozott ítélete. Nézhetnénk persze úgy is, ahogy ő tette, de igazságtalanok lennénk vele. Senki nem lehet önmaga bírája. Életünk mércéje, az ő életének mércéje nemcsak az eredmény. A fő kérdés az, hogy megtettünk-e mindent, amit tehettünk közösségünkért, eszméinkért, családunkért.

Amiben ő hitt, abban érdemes hinni, amit ő akart, azt érdemes akarni, akit ő szeretett, az megérdemelte a szeretetet. Zsolt mindent megtett. Ő a forradalmároknak, gondolkodóknak, politikusoknak ahhoz a típusához tartozott, akik képesek tanulni tévedéseikből, akik értik az idők és körülmények változásait. Ő nem a végcélt erőltette minden áron, inkább arra összpontosított, hogy itt és most mit lehet tenni az elnyomottakért, egy igazságosabb, a kisebbséggel, a hátrányos helyzetűekkel méltányosabb társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedésért.

Mindig öltönyben.

Mondhatnánk: Zsolt az utópiák realistája, az elmúlt háromnegyed század romániai magyar közösségének politikai és kulturális szürke eminenciása volt. Tegyük azonban hozzá: alázatos szolgálata nem személyeknek, hanem a közösségnek szólt. Remélte, lesznek ebben utódai. Lesznek olyan értelmiségiek és közemberek, akik nem hagyják, hogy a politika, a nemzet és társadalom ügyeinek intézése kevesek feladata és privilégiuma legyen. Ne tagadjuk, Zsolt aggódott, és ne tagadjuk, joggal aggódott, hogy a világ, nemzetünk nem jó irányba halad. Tenni akart ez ellen, de már nem tudott. Ez a lelki teher, a családi-személyes veszteségekkel tetézve – nem maradt következmények nélkül.

Végül, kérem, engedjék meg, hogy felidézzem az utolsó, két hónappal ezelőtti beszélgetésünket. Ő a betegágyában ült, én mellette. Beszélgettünk a világ dolgairól. Mondataival, szemével, mosolyával biztatott: ne add fel! Élete utolsó pillanatáig hitt abban, hogy a társadalmi igazságosságért, igaz, a közösségek javát szolgáló célokért összefoghatnak különböző világnézetű, politikai beállítottságú, nemzetiségű emberek is. Megértik tehát, hogy ma nem csak a magam nevében, hanem az egyetemes, demokratikus magyar baloldal nevében is búcsúzom szeretett barátomtól.

Nyugodjék békében!

Elhangzott 2021. július 30-án a marosvásárhelyi református temetőben, Gálfalvi Zsolt temetésén.
Az Új Hét dokumentuma