Hosszú út felfelé

Posted by

 kistibi írása Margaret Wilkerson Sexton: Az Újraálmodók című könyvéről

Izgalmas mesélési mód, ha az író párhuzamos, időben-térben esetleg egymástól távoli történeteket mutat be, mert ezeket óhatatlanul egymáshoz hasonlítja az olvasó. Esetleg egymás mellé állítja, és így több oldalról szemlélheti a dolgokat. Van ennek a szerkesztési-narrálási technikának azonban egy komoly nehézsége is: leválhatnak egymásról a történetek, hiába tudjuk, hogy ki kinek a leszármazottja, függetlenednek a mesék, ami árthat a regény egészének.

Margaret Wilkerson Sexton megtalálta azt a kapcsolódási formát, ahogy az egymástól időben távol zajló történetek egységgé tudnak válni, és a három történet három befejezése eggyé válik az olvasóban. Nem kis alkotói bravúr.

Két mesélő, három történet. Josephine 1855-ből és 1924-ből, valamint Ava 2017-ből. Josephine Ava édesanyjának ükanyja (azaz nagyanyjának a nagyanyja). Az idővonalon ez nem nagy távolság, hiszen mi az emberiség történelmében szűk kétszáz év. De egy család életében öt generáció szinte beláthatatlan. Sőt: még eggyel több is, hiszen Josephine szülei is megjelennek az 1855-ös történetben.

A főszereplők státusza legalább olyan messze van egymástól, mint az időpontok, melyek elválasztják őket. A gyermek Josephine rabszolga. Egy ültetvény az otthona (?) Wildwoodban, valahol a Mississippitől néhány kilométerre. A felnőtt, nagymamává öregedő, de örökifjú Josephine a saját, négyszáz hektáros farmján éli mindennapjait. Ava, a diplomás ifjú anya gyermekével New Orleansban lakik, ahol édesanyja és nagyanyja is.

Érdekes a párhuzamos történetek összehasonlítása. Josephine szülei írástudatlan rabszolgák. Josephine-t az úrnője lánya tanítja meg írni, olvasni. Fia, Major már négy osztályt végez, Ava pedig főiskolát. Nézhetjük ezt úgy is, mint a szabadsághoz vezető út lépcsőfokait.

A cselekmény törzsét az öreg Josephine 1924-es elbeszélése adja. Ekkor még irtózatosan kemény az élet a Mississippi vidékén. „Link rokonainak a múlt télen két hétig nálam kellett meghúzniuk magukat, miután ezek az ördögök lelőttek egy embert, csak mert egy fehér nő előtt állt egy áruházban.” Josephine meg a férje szorgalmas és szerencsés. „De Mr. Dennis szerencsejátékos volt, és csak úgy vedelte a whiskyt, és hamarosan minden, ami az övé volt, a miénk lett: háromszáz hektárnyi gyapot-, kukorica- és cukornádültetvény, meg disznók és szarvasmarhák. A munkásai a mi munkásaink lettek, de mi nem így gondoltunk rájuk.” Még száz hektárnyit sikerül vásárolniuk, így hát Josephine fia, Major már egy négyszáz hektáros ültetvény élén találja magát, annak minden nehézségével és örömével. Talán ezért felejti el nagyanyja tanítását, amit édesanyjától hallott: „…hogyan kell beszélni a fehér emberekkel, leszegett fejjel, fakó hangon.” Büszke, fiatal, fekete férfi, aki már nem akar megalázkodni, fejet hajtani… És megjelenik a Klán.

A fekete bőrű embernek egyetlenegy életben maradási esélye van az amerikai Délen. Ha meghúzza magát, viselkedésével tudatja a fehér emberrel, hogy bár már nem rabszolga, de mindenképpen alsóbbrendű. És nem árt, ha egy életre lelkébe vési Josephine édesanyjának a tanítását: „– A gyűlöletnek, Josie – kezdte –, a gyűlöletnek nincs haszna. Nincs haszna – ismételte. – Valahányszor meg akarsz szabadulni tőle, a gyűlölet beléd csimpaszkodik. Ha meg is szabadulsz tőle, vagy csak azt hiszed, hogy megszabadultál tőle, Isten visszaküldi rád, az arcodba sújt vele. Amikor már azt hitted, hogy eltűnt. Szóval soha nem mondd, hogy gyűlölöm.”

Ezt a bölcsességet örökli Josephine, de vannak olyan helyzetek, ahol semmilyen bölcsesség nem segít…

Nagyon izgalmas megoldás, hogy a regény legkegyetlenebb részei nem az 1855-ös történetszálba épülnek. Pedig ez lenne a kézenfekvő, hiszen akkor még valóságos a rabszolgaság. Viszont itt ismerhetjük fel a kapcsot, ami a szokásos időrenden túl egymáshoz fűzi a történeteket: az újraálmodókat. Az újraálmodók elsősorban gyógyítók. De ennél is fontosabb a szerepük az ültetvény rabszolgáinak életében. Ők adják a reményt, ők tartják egyben a néha teljes apátiába süllyedt embereket, együtt énekelnek és irányítják, vezetik közös rítusaikat. Mint a sámánok a törzsi életben. Ők tervezik a szökéseket is. És az idők változásával az ő szerepük is változik. Ava édesanyja dúla, de valahogy mélyebben, misztikusabban, mint ahogy ez a szüléstámogató mesterség tanítható – akárha az ősi afrikai mágia éledne újjá a lelkében. Mintha az évszázadok mélyéből érkezett spirituális tudást birtokolna. E képességét Ava is örökli. Sőt Josephine és Ava édesanyja valamilyen módon látják egymást, és itt ér össze az a kör, melyet a generációk építettek; a két dúla az idő csapdáját is ki tudja kerülni. Josephine így zárja történetét: „De akkor eszembe jut az asszony, az az ősz hajú nő, akinek van egy gyereke. Magamba fordulok, megkeresem őt. És ott van; és a lánya is ott van, és van velük egy fiú is. Ott ül az asszony velük, és talán mind rám várnak.”

Sokat beszélnek az afroamerikai irodalom afrikai gyökereiről. Eddig az irodalomban én ezt nem fedeztem föl. A létezését számomra Sexton mutatta meg.

Az Újraálmodók az írónő harmadik regénye. Sexton New Orleansban született, ott is él. Kreatív írást és jogot tanult. Előző két regénye számos díjat söpört be. Magánéletinek tűnő dolog: a férje fehér. Számunkra érdekesség, számára felkavaró dolog ez. „Hazamegyek, mondja, és nem látom az ország árnyékát a férjem arcán. (…) Éjjel, mellette fekve bűntudatot érzek, mert elárultam a népemet, elárultam önmagamat. (…) Harminchét évesen még mindig arra figyelek, hogyan használjam a hangomat” – így köszön vissza egy vele készült interjúban a regény egyik gondolata.

Schultz Judit remek fordítása több nehézséggel is megküzdött. A három történet egyben három stílust is jelent. Nyilván nem beszélhet ugyanúgy a 21. századi, diplomás anya az iskolás gyermekével, mint ahogyan a rabszolgák beszélnek egymás között. Ám nemcsak a különböző időrétegekben a váltakozó társadalmi státusú szereplők folytonos cserélődése izgalmas, de az is, amikor a száraz, tényközlő elbeszélés váratlanul líraira vált: „Itt az éjszakai levegő olyan, mintha Isten borulna fölénk, a titkait suttogva, és én szívesen elnézegetem a vajbabot meg a mustárleveleket, amiket a férjem ültetett, ahogy az Úr nézegette a teremtett világot a hetedik napon.” Ezek, mint a hagyma rétegei, szépen egymásra simulnak, és adják a regény egészét. A líraiság nem csupán a stílusban, hanem időnként gondolatban is tetten érhető, többnyire az öregedő Josephine elmélkedéseiben. „Nem szeretem összehasonlítani az embereket. Olyan ez, mintha bírálnánk Istent, amiért petúniát és rózsát is teremtett, de én nem menekülhetek az összehasonlítástól, mert rabszolgának születtem.”

Méltatlanul kevés szó esett eddig Aváról, a fiatal, gyermekét egyedül nevelő anyáról. Az olvasó egyszerűsít: azt gondolja, hogy a rabszolgasors és a Ku-Klux-Klan után, a 21. században már sokkal könnyebb az afroamerikaiak élete – és ez bizonyos mértékig igaz is. Csakhogy a rasszizmus nem csak a munkafelügyelő korbácsával tud sújtani. Jelen lehet a családba lopakodva is. Ava elveszíti állását. Nagyanyjához költözik, aki fehér. S ahogy a demencia egyre inkább elborítja Martha nagyi elméjét, úgy jönnek elő elfelejtettnek hitt előítéletei – így válik tarthatatlanná az együttélés Ava és kisfia számára.

Felkavaró, formabontó szerkesztésű mű, élvezetes stílus: érdemes megjegyeznünk Margaret Wilkerson Sexton nevét.

Margaret Wilkerson Sexton (Fotó: Melissa Schmidt)

Margaret Wilkerson Sexton:
Az Újraálmodók (The Revisioners)

Fordította: Schultz Judit
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2021
296 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2999 Ft
ISBN 978 963 504 4481

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az újraálmodók költői regénye három generációnak a luisianai rabszolgaságtól a szabadságig vezető útját mutatja be, és azt is, hogy milyen a napjainkban is jelen lévő elnyomás és a faji előítéletek közegében élni. A három nő álomszerűen egybefonódó, elegáns és történelmileg inspirált története a fekete nők és gyermekeik, valamint az anyaság és a kitartó újrakezdés regénye.

A KULTÚRAKIRAKAT

 

%d bloggers like this: