Az igazság pillanata

Posted by
Lana meséi
>Történt egyszer hajdanán, juj, de nagyon régen, hogy az igazságos király kihirdette, ő bizony megsegíti a szegény embereket. Nem nézheti, hogy milliók éheznek és nyomorognak, s hogy sok szegény a várárokban kénytelen meghúzni magát, mert nincs hová lehajtani a fejét.
Na, de a kamarás erősen tiltakozott, s rögtön meg is akadályozta, hogy a jó király bármit is adjon, mondván, ami van, az bizony kevés, kell a rokonságnak. Elvégre ők sem halhatnak éhen. S mint tudjunk, a rokonságba a sógor, koma, vej, teméntelen kiskirálylány, meg hercegek mind, mind beletartoztak. De még a barátok is, akik ugyan már akkora nagyurak voltak, hogy meg sem tudták számolni kastélyaikat, hát még azokban az arannyal, ezüsttel csillogó termeket.
Akkor nincs mit osztogatni? – kérdezte a jó király szomorúan. Így, hogy fognak engem szeretni, ki fog törni a lázadás, elsöpri a nagy nehezen kiépített és felépített monarchiát. Mi lesz így velünk? Mi lesz az unokákkal? Mehetünk világgá, a tejbe sem lesz mit aprítani, kesergett a jólelkű uralkodó, aki bizony mindig szívén viselte a népe sorsát.
Jól is élt a nép, ha nem is tudták, időnként a kisbíró kihirdette nekik, hogy tudják, jobban élnek, mint tizenegy éve! Plakátokat is ragasztottak, szép nagy betűkkel, hogy tudják a jó népek, ők számítanak és minden rendben van. Azokban a falvakban, ahol nem tudtak írni, olvasni, mert ugye a tanítók már afféle gyorstalpalókon szerezték meg az oktatás tudományát, nem voltak képesek átadni a tudást. Így ezekben a falvakban rajzos plakátokat tettek ki. Csupa mosolygós fejet, mert ez volt a minta. Jelezve, hogy ez a feladat. Mosolyogni és hinni. Hinni a királyban, a monarchiában.
Na, de a király annyira féltette a hatalmát, hogy a kamarásra ráparancsolt, kérjenek kölcsön a királyi világbanktól, abból nem lehet baj.
Na, így is lett, a jó király nagy buzgalmában a sok-sok hordó aranyat és gyöngyöt, amit a királyi banktól szerzett, eladta egy kereskedőnek, s kapott érte temérdek aranytallért. Persze ott már úgy mentek a dolgok, hogy szerződést kellett kötni, mikor fizeti vissza a hitelbe kapott drágaságokat. Ez sem volt neki gond, a király minden aláírt. A kamarás csak fogta a fejét és mivel semmibe nem volt beleszólása, azonnal le is mondott.
A király pedig maga mellé vette a leányát, akivel ízibe kiosztották a sok pénzt a szegény családoknak, az öregeknek és az éhezőknek.
Az viszont csak egyetlen embernek jutott eszébe, az is szegény a falu szélén tengette életét, hogy amit a király most kiosztott, azt bizony majd nekik kell visszafizetni. El is ment az uralkodóhoz audienciára.
Uram királyom, életem halálom kezedbe ajánlom, most az egyszer nem jól döntöttél. A kölcsönök a végítéletet hozzák el, emlékezz csak mennyit vettünk fel a ferde szeműektől is. Azoknak sem tudunk majd fizetni, ők meg ahogy tudom, a földjeinket, várainkat követelik majd. Hidd el jó uram, még az unokáink is ezt a kölcsönt fogják nyögni.
Balga paraszt, mit beszélsz, örülj a pillanatnak, mondta ellentmondást nem tűrő hangon a király, aki mindezzel nagyon is tisztában volt. Hívta is a martalócokat, akik azon nyomban tömlöcbe vetették az ország egyetlen gondolkodni tudó alattvalóját.