Tű győzd le Üngürt!

Posted by

Fábián András
>Futótűzként járta be a magyar sajtót és az internetet, hogy a Magyarságkutató Intézet végre megfejtette az 1934. novemberében, Jánoshidát talált csont tűtartóra vésett szöveget. „Baszjad izüt” ez van arra írva, ami a mai magyar nyelv állítólag szerint annyit tesz: „tű győzd le Üngürt”. Utóbbi egy gonosz és ártó szellem. Ebből a korszakalkotó felfedezésből az következik számunkra (így a tudós kutató!), hogy az első MAGYAR nyelvemlékkel állunk szemben, amely ezek szerint nem a XII. századra datált Halotti beszéd (egykori olvasatban „Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk….”), hanem eme tűtartó, amely körülbelül 400 évvel korábbra tolja ki a magyar nyelvi írásbeliséget. Van tehát okunk nemzeti büszkeségre, hiszen nem sok ilyen kultúrnemzet él, létezik ezen a földbolygón. Ezek után már csak azt kell megtanítani a nemzethy oldal számottevő részének, hogy hogyan írjuk helyesen az igét és az igekötőt. Akit a téma bővebben is érdekel, itt olvashat róla egész alapos eszmefuttatást.

Számomra a felfedezésből még egy dolognak kellene következnie. Jelesül, hogy a baromi sok pénzért felállított és fenntartott Magyarságkutató Intézet már megérte azt a pénzt, amit a nem eléggé hálás nemzetünk belefektetetett. Lám, hogy hozza az eredményeket. Szerintem ezzel a szöveg megfejtését velünk megosztó Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója is egyetért. Talán nem állok túl messze és egyedül azzal a következtetésemmel, hogy nem ez lesz az egyetlen haszna ennek a tudományos műhelynek. Hamarosan, ahogy közeledik a választások időpontja, újabb nemzeti büszkeségre okot adó szenzációkra is bizton számíthatunk. Mégis, azt javaslom, ha már kellőképpen könnyesre röhögtük magunkat a „baszjad izüt” megfejtésén, engedjük el most ezt a témát.

Annál is inkább, mert én is úgy vagyok, mint az orosz kiskatona a téglarakással, akinek már arról is a lányokkal való pajzánkodás jut eszébe. Nekem meg mindenről az aktuálpolitika. Tegnap volt 15 éve, hogy az őszödi beszéd „kiszivárgott”. Vagyis mindmáig ismeretlen valakik több magyar sajtótermék szerkesztőségének eljuttatták a hangfelvétel bizonyos részleteit. Nem! Nem az egészet, csak amelyekre rá lehet építeni egy lejárató propaganda-kampányt.

A jeles évfordulóról az egyre leharcoltabbnak és enerváltabbnak tűnő miniszterelnök sem mulasztott el megemlékezni tegnap reggel, a szokásos pénteki dünnyögőben. Miután volt gyúanyag, csak csóvát kellett rá vetni és kirobbantak a „2006-os események”. Nem volt ez persze ennyire spontán. Komoly szervezések előzték meg a rombolást és gyújtogatást, a tömegek mozgatását. Maga a beszéd ugyanis már hónapokkal előbb elhangzott. Ha akkor az egészet nyilvánosságra hozzák… De ez már a „mi lett volna, ha” problémaköre, aminek a valósághoz nincs sok köze. Történt, ami történt. Innen datálhatjuk viszont az MSZP-n belüli hatalmi harcok eldurvulását, a párt morális leépülését és támogatói körének rohamos csökkenését. A hajdan legnagyobb parlamenti párt, amely koalícióban még 2/3-dal is kormányzott, mára épphogy csak eléri a parlamenti küszöböt jelentő 5%-ot.

Megítélésem szerint ebben szerepe van a hatalmi harcok mellett a sok hibának, amelyek közül talán az volt a legnagyobb, hogy sem a kiszivárogtatás elkövetőinek kilétét, sem a zavargások háttere ügyében indított nyomozások eredményeit – ha voltak egyáltalán ilyenek – nem hozták nyilvánosságra és nem éltek ügyükben a törvények adta lehetőségekkel. Ám, ahogyan azt boldog emlékű nagymamánk mondani szokta volt, kár belesírni a kiömlött tejbe. Orbán Viktor és hívei számára azonban ezek az eléggé szégyenletes és nyilvánvalóan bűncselekmények tömegét hordozó politikai gaztettek máig hivatkozási alapot szolgáltatnak.

„Dermesztő és ijesztő, hogy Gyurcsány Ferenc még mindig a közéletben van.” – mondta az az ember, akit a 2006-os puccskísérletért felelősség terhel. Tudjuk miért. Orbán Viktor retteg Gyurcsány Ferenctől mióta a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitán utóbbi csúfosan leiskolázta őt, és azóta is leginkább csak nevet rajta. Orbánt a 2002-es választási vereség óta csak a bosszú élteti. Lényegében a Gyurcsány-fóbia totálisan beépült a tudatába és valahányszor eszébe jut, kitör rajta a rettegés. Látjuk: nem is tudja már ezt a páni félelmet eltitkolni.

Van is oka aggódni a jövőt illetően, hiszen – hiába a csúcsra járatott lájkgenerátorok a Facebookon – Orbán népszerűsége rohamosan csökken. Pegazus ügy, közel 31 ezer halott a járvány következtében, soha nem látott mértékű államadósság és államháztartási hiány, hihetetlen mennyiségű hitelállomány áll a háta mögött – hogy csak a legutóbbi néhány hónap kormányzati „sikereit” említsük. És akkor még az ország totális kifosztásáról, lerablásáról, az egyeduralmi rendszer kiépítéséről nem is beszéltünk. Nem mellesleg – bármennyire is igyekszik elhitetni híveivel ennek ellenkezőjét – nemzetközi megítélése és elfogadottsága is a béka alatt tanyázik, ideológiai partnerei és szövetségei, az illiberális diktatúrákra érzékenyített szélsőjobb élharcosai sorra buknak és tűnnek el a süllyesztőben. Lassan, de biztosan egyedül marad.

Különösen félelmetes számára tehát, hogy a 15 éves lejáratási kampány ellenére, amelyet a közelgő választások előtt ismét csúcsra járatnak, Gyurcsány Ferenc népszerűsége vitathatatlanul és folyamatosan növekszik. Erős ellenszélben megalapította és felépítette a mára legnagyobb ellenzéki pártot, melynek elnökeként rendületlenül vesz részt a magyar politikai közéletben. Felesége, Dobrev Klára a legesélyesebb kihívója Orbán Viktornak a miniszterelnökségért folyó küzdelemben.

Hallom, persze, az erősödő aggódó hangokat is. Tegnap délután Bolgár György műsorában például nem is egy „objektív, ellenzéki” betelefonáló igyekezett meggyőzni a kedves Bolgár urat és hallgatóságát arról, hogy Gyurcsány neve mennyire taszítja a választókat, Dobrev Klára pedig hordozza a férje által rápakolt politikai terheket. Alig titkolt szomorúságukat csak fokozta, hogy amennyiben az előválasztások során a DK jelöltjei győznének az egyes választókerületekben, akkor hiába az együttműködésben vállalt kiállás, nagyon sokan nem fognak mögéjük állni, rájuk szavazni jövőre. Rossz híreim vannak ezeknek a – szerintem felbérelt – aggódóknak. Egyrészt Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc jól bírják ezeket a terheket, másrészt van okunk bízni a választók bölcsességében, akiknek legfontosabb céljuk Orbán Viktor leváltása és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eltüntetése a történelem szemetes kosarába. Dobrev Klára pedig van annyira okos és felkészült politikus, hogy megfeleljen ennek a feladatnak.

Mint a bevezetőben említettem, a „nemzethy oldalnak” is van azért oka örömre. Sikerült megfejteni, hogy mit is jelent tulajdonképpen az, hogy „Baszjad Izüt”. És ez azért mégis csak egy komoly tudományos eredmény, akárhonnan is nézzük.

Címkép: A fiatal Gyurcsány