Másvalakik

Posted by
Bruck András
>Ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét, tette közzé az Országos Előválasztási Bizottság. Ez úgy hangzik, mint valami napkitörés vagy kozmikus vihar, és reméljük, hogy inkább ilyesmi történt, semmint valami más, amire gyanakodhatnánk. Konkrétan, mire? „Nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett”.
Tehát, ma reggel alighogy elkezdődött az ellenzéki előválasztás, a jelentések szerint rögtön hatalmas érdeklődés mellett, máris le kellett állítani, ugyanis „a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt”.
Remélhetően hétfőig, az újraindítás tervezett időpontjáig kiderül, mi történt, és az is, hogy csupán az informatikai rendszer átmeneti zavaráról van szó, és nem valami sokkal súlyosabbról. Bár akkor sem lennénk túlságosan meglepve.