Egy könyvismertetés margójára

Posted by

Fábián András

>Kardos József erdőmérnök hallgató volt, amikor 1988. március 30-án, 37 egyetemi, főiskolai hallgató és fiatal értelmiségi társával aláírta a Fidesz alapító okiratát a Bibó István Szakkollégiumban. Később Sopronban Szájer József kabinetfőnöke volt, hogy aztán tíz évvel később, már a Sziget Fesztivál programigazgatójaként, végleg megszakítsa kapcsolatait Fiatal Demokratákkal. Maximálisan megértem őt és tisztelem a tisztánlátását.

Bohumil Hrabalról terjed egy nyilván nem minden alapot nélkülöző anekdota. Hrabal a második világháború után belépett a kommunista pártba. Egy év múlva, nyílt levelezőlapon tudatta a párt vezetőivel, hogy miután megismerte a párt politikáját, ugyanazon okokból, amelyek miatt belépett, ki is lép a pártból. Nem tisztem azon elmélkedni, hogy akár Kardos, akár Hrabal lépése helyes volt-e vagy sem. Azt viszont egészen biztosan állíthatom, hogy érett megfontolás előzte meg mindkettőjük döntését. Ha ugyanis egy párt nem azt adja a tagjainak, amit azok elvártak tőle, mi több! – éppen annak az ellenkezőjét, akkor az nem a mi pártunk, hanem azoké a hamis és csaló pártvezetőké, akik csupán szavazatokért és saját népszerűségük fényezéséért gyűjtenek maguk köré embereket. Lehetőleg sok embert, akiknek a háta mögül biztonságban kiabálhatják már kifelé saját hatalmi, egyeduralmi vágyaikat. Az arctalan tömeg az ő biztonságuk és hatalmuk záloga. Ettől gondolják kimozdíthatatlannak magukat. Az efféle pártvezetőket pedig el kell hagyni, azt a pártot pedig meg kell buktatni.

Ezek a gondolatok jutottak nekem eszembe, amikor a Telex hasábjain egy még meg sem jelent könyv ismertetéséről olvastam. Tóth Gergely elemzi Bob Woodward és Robert Costa új kötetét, amely rövidesen Peril (Veszedelem) címen kerül a boltokba. Fontos könyv lesz ez talán még itthon, Magyarországon is, hamarosan.

A könyv ugyanis nem egyébről szól, mint arról, hogy az Egyesült Államok legmagasabb rangú katonája, a négy csillagos tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Mark Milley, hogyan fordult szembe az őt kinevező elnökkel, Donald Trumppal, aki – mint minden amerikai elnök – az USA haderőinek főparancsnoka is volt az események idején. Közismert tény, hogy miután nyilvánvalóvá vált, hogy Trump elvesztette a választásokat, az elnök lényegében beszámíthatatlanná és kiszámíthatatlanná vált. Ezt felismerve Milley titkos megbeszélésre hívta és arra utasította az amerikai fegyveres erők vezető tábornokait, hogy kizárólag az ő jóváhagyásával hajthatnak végre bármilyen parancsot, érkezzen az akár az elnöktől is. Mint kiderült, nem volt alaptalan az aggodalma. Trump ugyanis – láttuk a véres képeket, a halottakat – még híveinek fellázításától és a Capitolium elfoglalásától sem riadt vissza. Hívei pedig készek lettek volna meglincselni bárkit, aki el akarja mozdítani a beszámíthatatlan elnököt a helyéről.

Milleynek minden bizonnyal sok kérdésre kell majd felelnie a szenátus fegyveres erők felügyeletére szakosodott bizottsága előtt, annak szeptember 28-i ülésén. Az már előre látható, hogy a bizottság republikánus tagja kíméletlenek lesznek vele. Azzal vádolják ugyanis, hogy megsértette a hadsereg civil kontrolljának alapelvét, és ezzel veszélyes precedenst teremtett.

Igaz, ami igaz. A jogászi okoskodás itt is megjelenhet, hiszen formálisan Milley megszegte a szolgálati szabályzatot. Csakhogy ebben az esetben két morális kötelezettség került szembe egymással. A civil kontroll, az elnöki hatalom tisztelete és az amerikai hűségeskü a Pledge of Allegiance. Utóbbit kicsi gyermekkoruktól kezdve szinte minden nap elmondják az amerikai állampolgárok: „Hűséget fogadok az Amerikai Egyesült Államok Zászlajának és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet az Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek.”

Vagyis hűség a zászlóhoz, és a köztársasághoz. Ez pedig mindent felülír, még az amerikai elnökhöz való lojalitást és a tőle, mint főparancsnoktól érkező parancsokat is, amennyiben azok sértenék az esküben vállalt kötelezettségeket. Az Amerikai Egyesült államokban volt egy tábornok, aki ezt az erkölcsi döntést kész volt meghozni, és elhatározását a hatalmánál fogva érvényesíteni is tudta a hadseregben. A nemzet hadserege nem fordulhat szembe és nem háborúzhat a saját nemzetével.

Úgy vélem, a választásokhoz közeledve nagyon is időszerű elgondolkodni ezeken a kérdéseken. Annál is inkább, mivel a jelenleg hatalmon lévő politikai klikk semmivel sem erkölcsösebb, mint Donald Trump volt a választási vereség idején. Orbán és a Fidesz egy pillanat alatt söpörte félre a 2010-ben, a Magyar Köztársaság Alkotmányára tett esküjét, és társadalmi felhatalmazás nélkül, önhatalmúlag léptette életbe a saját maga által kreált Alaptörvényt. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Orbán és bűntárasai még saját alaptörvényükkel is szembe mennek, amely kimondja:

C. Cikk (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

(3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult.

Ámde mi van akkor, ha az állam azonos azzal, aki a hatalmat kizárólagos birtoklására tör, sőt azt meg is szerzi?! Vagyis Orbán Viktorral. Mi van akkor, ha a hatalom kizárólagos birtoklását éppenséggel „vészhelyzetnek” és rendeleti kormányzásnak nevezik (miközben mellesleg azt állítják, hogy nincs is szükség a járvány okozta különleges védekezési szabályok bevezetésére!)?! Mi van akkor, ha Orbán Viktor kezdeményezi a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlésnél 2022. január 1-jéig?! A bátor 133 pedig megszavazza azt. Aztán újra, és újra, és újra.

Ha pedig már nincs tovább és a társadalmi elégedetlenséget sem lehet tovább féken tartani, bekövetkezik a választási bukás. Lesz-e olyan felelős magyar parancsnok, aki a társadalom iránti lojalitását és morális kötelezettségét előbbre valónak fogja tekinteni a gazda szolgálatánál? Láttuk 2006-ban, hogy Orbán a hatalomért mindenre képes. Azt pedig a tapasztalatok szerint semmi okunk feltételezni, hogy a magyar hadak főparancsnoka, Áder János, vagy az ő utódja, ugyanolyan bölcsességgel jár majd el, mint Göncz Árpád tette azt a taxisblokád idején, amikor azt követelték tőle, hogy vesse be a hadsereget. Ő ezt határozottan elutasította. Arra is emlékeztethetünk, hogy még a rendszerváltás időszakában is a hadsereg intakt maradt. A katonák nem avatkoztak be se pro, se kontra a rendszerváltás folyamatába. Ma azonban semmi okunk nincs az optimizmusra. Már csak azért sem, mert a magyar hadsereg mondvacsinált indokokkal már most is az utcákon van. Júniusban 4 ezer katona teljesített szolgálatot a magyar utcákon. Ahogy Benkő Tibor miniszter fogalmazott: „úgynevezett jelenlétfokozó katonai rendész járőrök teljesítenek szolgálatot több nagyvárosban”.

Vajon miért nem hangzik ez a mi számunkra cseppet sem megnyugtatóan?!

Címkép: Orbán diktátor. Városi Kurír Cseri László