Plakátkampánnyal a negyedik hullám ellen

Posted by

szeka

>A magyar kormány úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne a koronavírus-járvány egyre erősödő negyedik hullámához. Kommunikációjával azt üzeni a polgároknak, hogy az oltási kampányok sikeres lebonyolításával a hivatalos szervek minden tőlük telhetőt megtettek, azok pedig, akik ezek ellenére se oltatták be magukat, vessenek magukra. A Fidesz kormányzása alatt nem először fordult elő, hogy előbb találták ki egy krízis kommunikációját, mint ahogy az bekövetkezett. Jelen esetben azonban a történésekre kéne reagálni, és nem a jól betanult mantrát ismételgetni.

Aki eddig kételkedett benne, most megbizonyosodhat róla, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a kormány reklámarca. A hangzatos nyilatkozatairól elhíresült orvosprofesszor képmásával díszített legújabb kormányzati plakáton ugyanis a következő szöveg olvasható: „Az oltás működik, Magyarország működik.” Ha ez egy alapvetés, akkor érthető, hogy a kormány potentátjai miért hangoztatják azt, hogy nincs szükség újabb korlátozó intézkedésekre, probléma megoldva azzal, hogy a lakosság döntő hányada felvette valamelyik védőoltást, és mintegy félmillió magyar már a harmadik szurit is megkapta.

Pedig a képlet nem ilyen egyszerű, sőt egyre bonyolultabb. A negyedik hullámban ugyanis nem csupán az a hárommillió honfitársunk érintett, akik nem oltatták be magukat, hanem azok is, akik papíron védettséget szereztek, ám különböző okok miatt továbbra is ki vannak téve a veszélynek. A kormány láthatóan nagyon nem akar népszerűtlen intézkedésekkel operálni a közelgő parlamenti választások előtt, ám közömbössége a probléma iránt komoly következményeket vonhat maga után. Orbán Viktor maga is elég kellemetlen viseletnek tartotta a védőmaszkot, és amikor tavasszal megválhattunk tőle, ő maga illusztrálta videóüzenetében, hogy vége az arc eltakarásának. A probléma tehát összetett, és ezúttal nem feltétlenül az áldozatok száma fogja megmutatni, milyen nagy gond, ha a politikai érdek felülírja az egészségügyi szempontokat.

Csakhogy a számok nem politizálnak, a járványügyi adatok pedig nem a politikai preferenciák alapján alakulnak. Elképzelhető, hogy a járványgörbe jóval alacsonyabban marad ősszel, mint az eddigi legdurvább hullámban tavasszal, de a kórházak, és azokon belül az intenzív osztályok ismét nagy nyomás alá kerülhetnek, és tovább nyúlnak a várólisták olyan műtétek esetében, melyeket a járvány miatt eddig is sokáig halogattak. A probléma tehát összetett, és ezúttal nem feltétlenül az áldozatok száma fogja megmutatni, milyen nagy gond, ha a politikai érdek felülírja az egészségügyi szempontokat.

A kormány ezzel a magatartással igyekszik feledtetni korábbi hibáit is, főként azt az elhamarkodott döntést, hogy a kínai vakcinával oltották be a 60 év felettiek jelentős részét. Utólag ugyanis kiderült, hogy a nagy sietség több gondot okozott, mint amennyit megoldott. A kínai termék hatékonysága ugyanis megkérdőjelezhető az idős generáció esetében még a gyártó szerint is, de a kormány erőteljes kampánya hatására a nyugdíjasok jelentős részét sikerült rábeszélni a Synopharm elfogadására. Most főleg ők veszélyeztetettek, hiszen kérdéses, hogy mennyire tud ellenállni a szervezetük a vírus új variánsainak.

Fotó: 24.hu

Korábban is sejteni lehetett, hogy a kormány az oltási programmal igyekszik bizonyítani rátermettségét, határozottságát és szakmaiságát, miközben az ellenzéket hol oltáselleneseknek, hol politikai kalandoroknak, hol egymással civakodó óvodásoknak igyekszik bemutatni. Csakhogy a negyedik hullám már nem csak kopogtat az ajtónkon, hanem be is jött a házba. Egy ilyen helyzetben nem plakátokkal kell védekezni a kór ellen, hanem konkrét védelmi intézkedésekkel, melyek segítségével megelőzhető lehetne a nagyobb baj. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne a madarak csicsergését hallgasd az erdőben, hanem az ellenség lovainak dobogását!”