Mák, dumák, sumák…

Posted by
 Szele Tamás

>Afganisztánban most is zajlik az élet, folytatnunk kell a híradásokat, főleg, hogy a mai információk szorosan összefüggenek a tegnapi hírekkel: előkerült Baradar, kiderült, hogy nem csak Koránt tud olvasni (ennél azért nem sokkal több derült ki, bár tudjuk, hogy művelt ember), Kandahárban több ezer embert lakoltatnak ki és mozgolódnak az Afganisztánnal határos ügyekben a közeli hatalmak.

Ez annyit jelent, hogy messze nincs vége még a buzkashinak a völgyben, sőt. A tálibok már közlékenyebbek, bár az ő híreik nem a harcokról szólnak, hanem arról, hogy ballisztikus és tüzérségi rakétákat találtak az elfoglalt területeken. Éspedig, hogy pontosak legyünk, szovjet gyártmányú 9K72 Elbrusz (NATO-kódneve: Scud B) taktikai ballisztikus rakétákat és 9K52 Luna–M (NATO-kódneve: FROG–7) rövid hatótávolságú tüzérségi rakétákra bukkantak, melyeket konténerekben tároltak, ám szabad ég alatt, így meglehetősen siralmas állapotban voltak. A Defence Blog alapján a tálibok nem tévedtek, helyesen ismerték fel a fegyvereket, de nem is csoda, ez a munkájuk része. Akkor lássuk, mire is jók ezek.

A 9K72 Elbrusz egy taktikai ballisztikus rakéta, amelynek hatótávolsága 300 km, a találati hiba lehetősége (CEP) 450-900 méter között van. Fontos ellenséges célpontok, például repülőterek, parancsnoki állások, nagy csapat- és járműkoncentrációk, légvédelmi ütegek, utánpótlási raktárak stb. támadására tervezték. Az 1970-es évek fegyvere.

A 9K52 Luna-M pedig egy szovjet rövid hatótávolságú tüzérségi rakétarendszer, amely irányítatlan és stabilizált 9M21 rakétákat lő ki. Eredetileg az 1960-as években fejlesztették ki a taktikai nukleáris fegyverek tüzérségi támogatására, de fokozatosan átalakították hagyományos használatra.

Rendben van, de hogyan kerültek oda? Hát nem tegnap, az is biztos. Azt tudjuk, teljesen nyílt forrásokból, hogy az 1980-as években Moszkva több száz ilyen rakétarendszert ajándékozott az afgán kormánynak katonai segélyként, és azt is, hogy a Pandzsir-völgyet a szovjetek legalább négyszer megszállták (hogy aztán véres fejjel könyörögjenek szabad elvonulásért nagyon rövid időn belül). Akkor kerülhetett a helybéliek kezébe, hadizsákmányként ez a technológia. Csak hát nem értettek hozzá, kényes is lett volna a karbantartása, kint hagyták a konténereket a szabad ég alatt, szél fújta, eső verte, nap sütötte őket. Ez is magyarázza különben, hogy Maszúd miért nem vetette be legalább a Scud-B rendszert kabuli célpontok ellen – a hatótávolságba bőven belefért volna, csak ezek a szerszámok már működésképtelenek. Az is lehet, hogy nem akarta romba dönteni a fővárost, de ha akarta volna, ezekkel akkor sem lett volna képes rá. Ez így csak kuriózum, érdekes mozzanata az afgán hadtörténetnek, és kicsit utal arra, mi lesz a fejlettebb amerikai haditechnikával is abban az országban előbb-utóbb. Erre különben még visszatérünk, ugyanis érdekes felfedezést tettem ez ügyben.

Nos, a nap másik fontos híre, hogy előkerült Baradar elvtárs, bocsánat, mullah, és azt mondja, a dácsáján volt, internet-elérhetőség nélkül, de jól érzi magát. Illetve, akkor lett volna a dácsáján, ha orosz lenne, nem tudom, mi a hétvégi kertes ház afgán megfelelője, szerintem semmi, abban a környezetben a szabad hétvége épp úgy értelmezhetetlen, mint az üdülőház. De lássuk, hogyan számol be Baradar feltámadásáról a BBC? „Mullah Abdul Ghani Baradar, Afganisztán megbízott miniszterelnök-helyettese egy videóban cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint megsebesült a tálibok egyik rivális frakciójával való összecsapásban. Az interjúban azonban Baradar tagadta a belső viszályról szóló híreket.
„Nem, ez nem igaz; jól vagyok és egészséges” – mondta Baradar, amikor arról kérdezték, hogy megsérült-e.

„Kabulon kívül voltam, és nem volt internet-hozzáférésem, hogy cáfolhassam az álhíreket” – tette hozzá.
A rövid klip – amelyet a tálibok dohai politikai irodája tett közzé a Twitteren – azt mutatja, hogy egy kanapén ül egy állami televíziós interjúkészítő mellett, és láthatóan egy papírlapról olvas fel.
„Hála Istennek, jó kapcsolatban vagyunk egymással, és tiszteljük egymást. A kapcsolataink jobbak, mint egy családon belül” – mondta.” (BBC)
Ez utóbbit a Haqqani-klánnal kapcsolatban említette. Tálib szempontból örömteli hír, hogy Baradar jól van, az még örömtelibb, hogy a kapcsolatai a Haqqaniakkal több, mint családiasak, ez túl lehet már a barátságon is, csak azért kicsit gyanús, hogy a válaszait, melyek, egyezzünk meg, nem túl bonyolultak, felolvasta arról a papírlapról, szóval nem csodálkoznék, ha az operatőr mögött, ahol nem látszanak, állt volna pár célra tartó fegyveres. És az adás sem volt élő, szóval a I Ching segítségével azt jósolom, hogy Kabulban rövidesen nemzeti gyász várható, vagy Abdul Gháni Baradar miniszterelnök-helyettest fogják gyászolni, vagy egy csomó kormánytagot, akiket véletlenül mind Haqqaninak hívnak.

Halálukat baleset okozza majd, az ország sorsán érzett aggodalmukban nem veszik majd észre, hogy véletlenül harminchatszor hátba lövik magukat egy 7.62-es kaliberű mérgezett kötéllel. Baradar tehát mégsincs Kandahárban, Kandahárban ugyanis botrány van és tüntetések zajlanak. Hogyhogy, kérdezni az olvasó, hiszen az Akhundzada emír városa? Hát úgy, hogy a kandahári lehet ugyan tálib is, meg lehet nem tálib is, de akármiféle, akkor sem szereti, ha kilakoltatják. Márpedig az új rendszer három napot adott több ezer helyi lakosnak, hogy elhagyják a várost, mert ha nem, megismerik a gyengédségüket és szociális érzékenységüket.

Arról van szó a CNN szerint, hogy zajlott korábban némi korrupt telekspekuláció: „Mohammad Ibrahim, egy kandahári civil aktivista elmondta, hogy a tartományi főváros szélén fekvő Ferqa-e Kohna terület kormányzati tulajdonban volt, és az előző kormány alatt földet osztottak ki a kormány alkalmazottainak. Ibrahim szerint az ingatlanok átruházása során valószínűleg szabálytalanságok történtek, korrupciót sejt, ami azt eredményezte, hogy a lakosoknak illegálisan adtak el ingatlanokat. Néhány család több mint 20 éve élt Ferqa-e Kohnában – mondta.” (CNN)

Tehát egyszerű: az előző rendszer telkeket osztott a tulajdonában lévő területen a hivatalnokainak. Azok beszereztek annyit, amennyit csak bírtak, és az ottani telekkönyvezési gyakorlatot tekintetbe véve ennek nem lehetett sok akadálya, sőt, felső határa se nagyon. Ezeken a telkeken azonban nem ők maguk építkeztek, az egy másik társadalomban történt volna, hanem eladták célszerű szegény embereknek a földet. Akik viszont már építkeztek rajta, van, aki húsz éve él ott – most viszont a tálib vezetés kéri vissza a területet. Igen, csakhogy van már 3500 lakosa. És ezek közül sok százan tüntettek is tegnap a kormányzó palotája előtt, asszonyok is, gyermekek is, mégpedig a korábbi rendszer zászlajával – innentől lesz a kérdés politikai, elvi, a tegnapi demonstrációt szétverték ugyan, de most már lehetőség sincs a kompromisszumra.

Közben a világpolitika kerekei is forognak. Csikorogva ugyan, de mozog a gépezet, főleg, ha mozgatják. Törökország bejelentette, hogy falat húz keleti határán a várható menekülthullám ellen, a CSTO, ami hivatalosan a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, (tagjai: Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán), nem hivatalosan viszont „keleti NATO-nak” szokták nevezni (bár szerintem a Sanghaji Együttműködési Szervezet inkább érdemelné meg ezt a nevet) pedig összehívta ülését Dusanbéba, ahol is megegyeztek abban, hogy megerősítik az afgán-tádzsik határt (Putyin személyesen is magához hívatta a tádzsik elnököt), és Lavrov külügyminiszter leszögezte, hogyan értékelik a jelenlegi helyzetet:

„A tálibok maguk hirdették meg céljaikat, kijelentve különösen a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem elleni további küzdelem iránti elkötelezettségüket. Mindenkit biztosítottak arról, hogy mindent megtesznek annak érdekében: afgán földről ne fenyegesse veszély a szomszédos országokat, nem áll szándékukban destabilizálni a szomszédos országokat, és olyan inkluzív kormányt fognak alakítani, amely tükrözi az afgán társadalom teljes spektrumát, politikai, etnikai és felekezeti egyensúlyát. A tálibokat természetesen még egyetlen ország sem ismerte el hivatalosan. Ugyanakkor mindenki azt mondja, hogy szükség van a velük való kapcsolattartásra az aktuális kérdésekben, mindenekelőtt a biztonsági kérdésekről, az állampolgári jogok tiszteletben tartásáról, a diplomáciai képviseletek normális működéséről, de senki sem siet őket hivatalosan elismerni.” (TASZSZ)

Moszkva tehát kivár, és feni, fenegeti a szablyáját. És Peking? Nos, Peking megcsillantotta sajátos humorát, amit azonban Kabul nem értett meg. Ugyanis tegnapelőtt (szintén a TASZSZ szerint):

„Vang Jü kínai afganisztáni nagykövet gratulált a tálib mozgalomnak az ideiglenes kormány felállításához – közölte Mohammad Naeem tálib szóvivő a Twitteren kedden. „Ma délután Mawlawi Amir Khan Muttaqi, az Afganisztáni Iszlám Emirátus megbízott külügyminisztere Kabulban találkozott a szomszédos Kína nagykövetével, Vang Jüvel” – tweetelte Naeem, hozzátéve, hogy a kínai nagykövet gratulált az új afgán kormánynak.”

Egyrészt Vang Jü nagykövet kicsit sem azonos Vang Ji külügyminiszterrel. Másrészt szegény, egyszerű lelkű szóvivő vagy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, hogy Peking nem elismerte a kabuli kormányt, hanem szarkasztikusan gratulált: „Nahát, gyerekek, képesek voltatok valami kormányszerűséget összekalapálni? Olyan, amilyen, de akkor is… ki sem néztük volna belőletek! Megérdemeltek egy csattogós lepkét, kakasos nyalókát a vásárból, kis ügyesek!”

Ismétlem, elfogadásról tehát nincs szó, csak kétértelmű, gúnyos kínai udvariaskodásról. Kína különben érdekesen járt a tálibokkal. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a terjedő közvélekedés dacára Peking nem a helyzet Nagy Nyertese, sőt, ma már arra is rájöttem, hogy inkább Nagy Vesztes. Először is: Kína nem bolond. Nagyon rossz tapasztalatai vannak az afganisztáni beruházásokkal, egy másik lapban külön írást szenteltem ezeknek, itt legyen elég annyi, hogy sok milliárd dollárjuk bánta az eddigi kísérleteket is, nem akarnak több pénzt kidobni az ablakon. Hanem most arra is rájöttem, miért lesznek ők még inkább vesztesek.

Azért, mert az amerikaiak hihetetlen mennyiségű gyalogsági fegyvert és lőszert hagytak Afganisztánban, amit – a harcjárművekkel, különösen a repülőgépekkel ellentétben – a tálibok képesek is használni. Szóval, kezdjük azzal, hogy a tálibok szóban ugyan ellenzik az ópiátok termelését, de a gyakorlatban Afganisztán adja a világ ópiátermelésének 85 százalékát (a maradék Burma és Laosz dolga). Az ebből befolyó összeg az ország teljes GDP-jének a harmadát éri el, ráadásul nem csak a drogkartellek vásárolják a matériát, hanem bizony a gyógyszergyárak is, Indián keresztül. Mely állammal most Kabul haragban van. No, de az a lényeg, hogy korábban a tálibok ezt a hatalmas forgalmat adóztatták meg (igen kedvező, egységes és alacsony kulccsal, tehát a termelőknek is megérte a védelmi pénz kifizetése), és a jövedelmükből vásárolták az orosz szabványú, a világ minden részén gyártott, bár leginkább kínai eredetű AK–47-eseket, meg a hozzájuk való lőszert.

Tehát világos: mivel a drogok többnyire pár kanyar és némi finomítás után Amerikában landoltak, az ottani fizetőképes piacon, az volt az ábra, hogy tulajdonképpen Amerika vette a fegyvert a táliboknak Kínától. Kína jól járt, a tálibok jól jártak, Amerika nem annyira, de valaki balek is kell legyen egy ekkora üzletben – sőt, az amerikai csapatoknak tiltották is, hogy a drogtermesztők ügyeibe avatkozzanak. Ami nem volt nagy szamárság, mert az afgán földműves a helyi viszonyok között tényleg leginkább a máktermesztésből bírt megélni, az ültetvények felperzselése csak ártott volna a közhangulatnak. Meg a földműveseknek is.

A tálib rendszer pedig fegyvereken nyugszik, ha kifogy a parittya meg a lőszer, megeszik őket vacsorára. Eddig Kína nyugodt lehetett: a tálibok tovább fogják termelni a mákot, vásárolni tőlük a muníciót, csak most már akadálytalanul és talán nagyobb méretekben.

Erre fel az amerikaiak ott hagynak annyi kiváló gépkarabélyt, amennyit csak bírnak (körülbelül 360 ezerre rúghat a számuk) és sok millió lőszert. Amiből következően a diadalmas tálibok, akik egyébként imádják az amerikai fegyvereket, évekig nem fognak Kínától ilyesmit vásárolni. A Középső Birodalomnak kiesett egy komoly, és tervezhető bevétele az amerikaiak miatt. Mondtam, hogy nem nyernek, hanem veszítenek…

Ez tudatos trükk lehetett Washington részéről, és nagyon fáj Pekingnek. Akkor most kevesebb mákot fognak termelni? Dehogy is. Termelnek tán még többet is. Csak nem gyalogsági fegyverre költik majd az árát. Hanem hogy ezzel szemben mire, az a jó kérdés. Ha megtudjuk, megírjuk.

Híradásainkat folytatjuk.

Címkép: Baradar