Posted by Parászka Boróka
>Volt a héten egy rövid, annál kihegyezettebb vitám (interjúm) egy kollégával. Ha nem ez a kormány lenne – tette fel a legváratlanabb, és számomra kiborító kérdést – én már gazdag ember lehetnék? Az újságíró semmilyen rendszerben ne legyen gazdag. Az újságíró legyen vállaltan, célzottan szegény – mondtam kissé indignálódva. Képmutató vagyok – válaszolta a kolléga, és aztán más témák felé sodródtunk, nem vitattuk meg a módszertani szegénység kérdését.
De a mai nap eseményei eszembe juttatták Dorothy Dayt, a katolikus anarchizmus és a katolikus munkásmozgalom egyik legismertebb figuráját, és ennek a “módszertani”, programszerű, vállalt szegénységnek az egyik elméleti/gyakorlati megalapozóját. Újságíró volt, nyilván. Arról szólt az élete, hogy a katolikus egyházat folyamatosan szembesítette a saját csapdáival, bűneivel, be nem váltott ígéreteivel. Az egyház hosszú történetében több ilyen megveszekedett belső kritikus volt, olcsón megúszta, aki csak a börtönig jutott (Dorothyt ötször, utoljára 75 éves korában zárták be). Az ő érdeme az, hogy megtalálta a szekuláris, és katolikus egyházon belüli ellenállás jelenkori kapcsolódási pontjait, elfogadtatta a civil társadalommal a katolikus anarchizmus gondolatát. Az egyház nem feltétlenül korrupt, hierarchikus, az állami hatalmat kiszolgáló bűnszövetkezet, hanem a szociális igazságosság, méltányosság és szolidaritás egyik pillére. A katolicizmus nem csak konzervatív, klerikális és elnyomó lehet, hanem progresszív, egyenjogúsító, háborúellenes, erőszakmentes. A szekuláris és egyházi szféra ilyen találkozása nálunk (a Kanonok sor árnyékában) ismeretlen. Pedig Dorothy Day próbált nyitni Közép-Kelet Európa felé, járt Romániában, Magyarországon is. Hosszú életéből sok kép maradt fenn én mégis ezt a fiatalkorit választottam. 19 éves rajta, egy évvel az első bebörtönzése előtt néz szelíden és elszántan a kamerába. 1917-ben, mint a Silent Sentinel szüfrazsett pacifista csoport tagját zárják be. Soha nem nyughatott. 1976-ban a philadelphiai Eucharisztikus Kongresszuson szólalt fel – augusztus 6-án, a hirosimai bombatámadás napján. Egy olyan misén, amit az amerikai hadsereg tiszteletére tartottak. Dorothy Daynak volt erről néhány keresetlen szava.
Hogy a huszadik században miért a nők voltak a katolikus egyház nagy belső lázadói, tiszta elméi? Azon túl, hogy a katolikus egyház fondorlatos módon, válogatott eszközökkel nyomta el, szorította háttérbe legodaadóbb híveit, a nőket – rá voltak tehát kényszerítve a lázadásra és ellenállásra? Edit Steintől Simone Weilen át Schlachta Margitig vagy Dorothy Dayig hosszú a lista. Ezek a nők ragyogó elmével értették, érzékeny testtel és lélekkel minden porcikájukkal megélték, megszenvedték a hitüket, kételyeiket. Igaz, hogy a katolikus egyház feje egy férfi: a pápa. De teste és lelke, és agya az elmúlt században nő volt.