Posted by Herzum Péter
>A Kádár-korszak legszívósabb ellenállási góca az úgynevezett „maoista”-szervezet volt. Vida János barátommal együtt e mélyen konspirált szervezetnek voltunk tekintélyes tagjai. Ennyi év múltán barátom és bajtársam elhunytát követően talán illendő az emlékezés, és néhány szó erejéig bizonyos dekonspiráció. Vida 1950-ben született, amikor jómagam már 11 évvel többet tapostam a világ földjéből. Szüleivel egyazon házban lakott Mészáros Márta és férje, Jancsó Miklós filmrendezők, akiknél rendszeres vendég volt a lengyel színész, Jan Nowicki. Kiváltképp akkor volt náluk nagy vendégjárás, amikor Nagy Imre emlékére készült „Temetetlen holtak” c. filmet forgatták. A lépcsőházban egyszer Nowicki elkapta Vida Jancsi karját.
-Te vagy Dosztojevszkij Miskin hercege! – mondta, majd elengedte Jancsit, és tovább ment. Valami különös látszott rajta.
Jancsi pillanatnyi késéssel jött rá, mi is volt olyan meglepő Nowickin. Az, hogy nem volt sminkelve. A színészek szokásával ellentétben Nowicki „utcára vitte” a fellépés sminkjét. Úgy is mondhatnánk, hogy Jancsi [Nagy] Imre bácsival találkozott, és Imre bácsi nevezte őt Miskin hercegnek. (Jancsi nem tudta, hogy szűk baráti társaságban Imre bácsit nevezték Miskin hercegnek.) Jancsiból ösztönösen kiszaladt a kérdés:
– Miért is vagyok én Miskin herceg? – kérdezte tőlem.
– Mert a gondolataid súlyosak, de a szavaid súlytalanok! – hangzott a Jancsinak nem tetsző válasz.– Forradalmat nem vezethetnek Miskinek – dohogta.
– Dehogynem! – replikáztam – de a lényeg a forradalom győzelme után jön. A győzelem torzítása egy új hatalmi elitté válik, amely előbb-utóbb új kiváltságos osztállyá, új arisztokráciává válhat.
Együtt utaztuk be Észak-Koreát és Kína északi részét, kínaiul mind a ketten tudtunk, és nagy energiával estünk neki annak, hogy koreaiul is megtanuljunk. Akkor még az ELTÉ-n nem nyílt meg a koreanisztikai tanszék, így a követségi barátaink tanító támogatására szorultunk. Baleset is egyszerre ért minket, csak nem ugyanott, és nem ugyanúgy. Jancsi a Tátrában kitörte a bokáját, én egy segédmotor borulása során eltörtem a kulcscsontomat.
Jancsit szülei az autójukon lehozták Ráckevére, ahol engem evett a fene. Kifeküdtünk a ráckevei Duna egy stégjére, és miközben a stég oszlopai között hallatszott a Duna csobogása, fojtott hangon beszélgettünk a ráckevei kastélyról és a környezetéről.
A ráckevei Savoya-kastély a Bourbonok törvénytelen oldalágából származó Savoyákról kapta a nevét. A Budavár ostrománál kitűnt Eugene de Savoya (Szavojai Jenő) kapta ezt a földterületet, hogy építkezhessen. Ő a bécsi Belvedere és Gloriette építőjére, Johann Lukas von Hildebrandtra bízta a munkát. A Neoacquistica Commissio (Újszerzeményi Bizottság) értelmében a fogadások alkalmából Pesttől Ráckevéig érő eleven sorfal állt, amelynek tagjai télen-nyáron fáklyákkal világították meg az utat. Persze többé szó sem esett a „liberata” = „felszabadítás” semmiféle hivatkozásáról, sokkal inkább az „acquistica” = foglalás került idézésre. Nincs mit csodálkozni azon, hogy évtized múltával megjelent a törökkel már-már baráti viszonyt ápoló kuruc mozgalom, így a tegnapi ellenségből barát lett.
Az országos történelemben az játszódott le, mint a forradalmi mozgalmakban. Hevertünk a ráckevei Duna-feletti stég deszkáin, Jancsi a bokáját fájlalta, én a kulcscsontomat, nyomorúságunkért kárpótolt, hogy a valóságban találkozhattunk a jelenben ismétlődő múlt drámájával és elszántuk magunkat, hogy – figyelmeztetésként – hirdetni fogjuk ezt a tanulságot.