Van az ügynek “bűnügyi” vetülete is

Posted by
Kereszty András
>Hát, tegnap azt írtam, hogy fontolgatom, nem kellene beperelni a kormányt, mert 147 napon keresztül hagyott abban a hitben élni, hogy védett vagyok. Két kínai oltás után életveszélyben éltem, könnyelműen és öntudatlanul. Míg ki nem derült: az ég világon semmi ellenanyagom sincs. Most már (remélem) van, kaptam Pfizert.
Erre Barcs Endre rámpirított:  >Van az az oltóanyag ugyanolyan jó, mint a többi. Hagyjuk a politikát! Ez már kezd beteges formát ölteni. Ha azt hiszed, vedett vagy, nyugodj le és hagyd a kormányt békében.
 “Van az az oltóanyag ugyanolyan jó, mint a többi” .Már elnézést, de számtalan ország vizsgálata szerint a Sinopharm nem ugyanolyan jó. Lényegesen rosszabb. A hazai vizsgálatok is ezt mutatták a 60 feletti korosztályban. És akkor jöjjön ennek nem pusztán az etikai, hanem a “bűnügyi” vetülete: a kormány ennek tudtában vásárolta meg, és vette rá, zsarolta, félemlítette meg az embereket, több százezret, hogy mégis ezzel oltassák be magukat. Különben a “sor végére kerülnek” (Orbán). A háziorvosok is kénytelenek voltak a kínai löttyöt felkínálni – vagyis ők is meg voltak félemlítve. Ki van zárva, hogy maga erről ne tudna. Az egészségügyi következményekről természetesen nincs felmérés, kussolás van. Ráadásul utazási nehézségeket is okoztak, s okoznak a mai napig ezzel sok embernek. Sorolhatnám még ennek az arcpirító, egy jogállamban egész biztosan büntetőjogi következményekkel is járó eljárásnak az egyéb hátrányait, amit százezrek szenvedtek el, de beérem ennyivel, mert tisztában vagyok vele, aki képes olyat leírni, hogy “hagyd a kormányt békében”, az tulajdonképpen a józan ész, a ráció és a tisztesség szempontjaiból nem beszámítható.
Címkép: Orbán 450 ezer kínai vakcinával